Tőkéstől Arizónáig bejártuk a Csallóközt | Klikk Out-előzetes

Borítókép: Ugróczky István

A Magunk között Tőkési ág revitalizálásával foglalkozó epizódját már megtekinthették portálunkon, most nyomtatásban is megjelent, de interjú készült az Arizóna zenekar két alapítójával, Gasparik Majával és Fecóval, a Sokszögben pedig a vérünkről esik szó. Ajánlunk emellett könyvet, filmet, zenét, akármennyit. Kukkantsatok bele májusi lapszámunkba, aztán keressétek a szokott helyeken! (Lista a cikk alján!)

Klikk Out,Előzetes,Május

Editorial / Szerző: Szilvási Tibor

Tiszta vizet a folyásba

A Magunk között aktuális részében a Zöld örökség polgári társulás vezetői, Csudai Péter és Nagy Attila szólalnak meg, és mesélik el, hogyan jutottak el teljesen amatőr civilként odáig, hogy vezető szlovák szervekkel és egyetemekkel karöltve hívjanak le pénzt és valósítsanak meg belőle egy igencsak bizalomgerjesztő projektet a Tőkési-ág védelmében.


Klikk Out,Előzetes,Május
Autó / Szerző és fotók: Ugróczky István

Csak a szokásos, de nem unalmas – BMW 320d xDrive

Ez a hetedik hármas. A modell már nem új, mégis megér egy misét, vagy egy fotózást.


Klikk Out,Előzetes,Május
Magunk között / Szerző: Menyhárt József / Fotók: Szabó Péter Pál

Zöld örökség

A Tőkési ág a Kis-Duna jobb oldali ága, amely a Csallóköz szívében található, és a szlovákiai törvények szerint 5-ös védelmi fokozatot élvez. Ez a szint nem enged semmiféle beavatkozást sem a folyóba, sem pedig a környező erdőkbe 100 m széles szakaszon. A Tőkési ágnak nincsen forrása, és nem is egy felszíni leágazás, hanem a talajvízből tör a felszínre Patonyrét községnél, ezért vize nagyon tiszta. A víz több község rétjén, szántóföldjén vagy területén halad át: az ág hossza mintegy 31 km – Nemeshodos, Nagyabony, Pozsonyeperjes, Dunatőkés érintésével áthalad Csallóközkürt, Felsővámos, Vásárút és Nyárasd települések kataszterein. Pár éve felröppent a hír, hogy a vízililiomairól híres ág akár teljesen elpusztulhat. A ritka természeti kincs megőrzésére alakult a Zöld örökség nevű polgári társulás, amelynek fő célja viszont megőrizni ezt a csodát a következő generációk számára, illetve aktívan bevonni a fiatalságot a természet védelmébe. És hogy miként és hogyan teszik mindezt, hogy milyen eredményeket értek el mindmáig, nos arról beszélgetünk ma itt CSUDAI PÉTERREL, a társulás elnökével és NAGY ATTILÁVAL, a társulás alelnökével.


Klikk Out,Előzetes,Május
Kultúra / Interjú / Szilvási Tibor

„Nem akarunk egyszerűek lenni, inkább önazonosak”

Gasparik Maja és Fecó alkotja a tágabban is értelmezhető régiónk egyik legrégebbi bandája, az Arizóna szívét és lelkét, teszi ki a gerincét. 15 éve kezdődött közös történetük úgy az életben, mint a zenekarral. Azóta persze a feje tetejére állt a világ körülöttük, rétegzettebb lett az életük, a sztorijuk viszont tovább íródik. Emlékekről, motivációkról és tervekről beszélgettünk.


Klikk Out,Előzetes,Május
Sokszög / Szerző: Menyhárt Dodi

Vérkomoly!

Mai témánk az a folyékony kötőszövet, amely a szervezet számára szükséges oxigént és tápanyagokat szállítja a szövetekhez. Tudjuk róla, hogy nem válik vízzé, hogy az olaszoknak köztudottan forró, az angoloknak pedig legendásan hideg. Vannak, akik másét szívják, s hogy színt, de akár borfajtát is jelenthet. Igen, mai témánk a vér. És hogy a legpontosabb vérképet adjuk, szakértőket hívtunk a mai beszélgetésünkhöz. Igazi „vérnőket”, a dunaszerdahelyi kórház hematológiai és transzfúziós osztályának munkatársait: Horváth Andrea főlaboránst, Procházka Mónika és Rajkovics Posztós Erzsébet egészségügyi nővéreket. 

 


Klikk Out,Előzetes,Május

Bia bekérdez / Szerző: Bokros Bia

Röviden a gyógypedagógiáról és a pszichológiáról magyarországi egyetemeken

A dunaszerdahelyi Orosz Noémi a győri Széchenyi István Egyetemen gyógypedagógiát, a párkányi származású Matuš Lilla pedig pszichológiát tanul a Károli Gáspár Református Egyetemen.


Klikk Out,Előzetes,Május

Költőtoll / Sipos Janka, Kovács Andrea (Këri)

Vásárlás

Az ember manapság könnyen abba a csapdába esik, hogy tárgyakkal próbálja vigasztalni magát, ha valami nem úgy sikerült, ahogy elképzelte. Még csak a boltig sem kell elmennie: pár kattintás, és az otthon kényelméből tudja elkölteni a fizetését; a legtöbbször olyasvalamire, amire igazából nincs is szüksége. Ez nem pusztán pszichés vagy anyagi szempontból probléma: a túlfogyasztás erősen megterheli a bolygónkat is. A ma megvásárolt dolgok árát a jövőben majd többszörösen is megfizetjük. A problémának én is része vagyok, ahogy csaknem mindannyian. Erre reflektálnak az e havi versek.


Klikk Out,Előzetes,MájusKönyvjelző / Sipos Janka, Varga Ottó

Tompa Andrea: Sokszor nem halunk meg

Tompa Andrea úgy beszél a holokausztról, mint előtte kevesen. Az érdekli, hogy lehet emberileg, művészileg feldolgozni azt, ami nem velünk esett meg, de valahogyan mégiscsak velünk. Mert Tilda csak a színházon keresztül képes erre, csak a színpadon tudja, ki is ő valójában, amint a függöny összezárul, ő csak egy üres héj. (sj)


Klikk Out,Előzetes,MájusErdős Virág: Eltérő tartalom

Szégyenszemre be kell vallanom, hogy nem olvasok aktívan magyar irodalmat. Nem azért, mert nem lenne jó (ilyenről szó sincs!), viszont egyszerűen más az érdeklődési köröm. Ennek ellenére, van egy író, akinek neve hallatán mindig fellobban bennem a kíváncsiság: ő pedig nem más, mint Erdős Virág. Több versét olvastam, és mindegyik egy külön élmény volt. Nincs ez másként legújabb verseskötete, az Eltérő tartalom esetében sem. (vo)


Hangfal / Szilvási Tibor

Nailah Hunter – Lovegaze

Marika Hackman – Big Sigh

Pogány Induló – Vagy mindent vagy semmit

Kali Uchis – Orquídeas

Brittany Howard – What Now

MGMT – Loss Of Life


Cinemax / Szilvási Tibor

A majmok bolygója: A birodalom

Vetítik május 9-től.

Hívatlanok

Vetítik május 16-tól.

Furiosa: Történet a Mad Maxből

Vetítik május 23-tól.


Klikk Out,Előzetes,Május
Kávészünet / Különvélemény

Tavaszi hiphop-újdonságok

A hosszú téli álom után mintha a rapszcéna is ébredezne. Szinte minden hétre jut egy olyan megjelenés, amely ugyan nem szerepel a rádiók lejátszási listáján, azonban kellemes beatekkel, csípős szövegekkel kényezteti e műfaj kedvelőinek hallójáratait. Jöjjön most két olyan friss, magyar előadó, akikre idén tavasszal, sőt, egész évben érdemes lesz odafülelni!


Klikk Out,Előzetes,Május

Utazás / Szerző és fotók: Mundi Józsi

Királyi lakoma a fellegek felett

Közismert dolog, hogy a repülőgépeken felszolgált ételek távolról sem a legfinomabbak a világon, ám amennyiben azt hisszük, hogy az ételek minőségében van a hiba, akkor hatalmas tévedésben vagyunk! Mivel a repülőben az alacsony légnyomás és a száraz levegő miatt jócskán tompul az íz- és a illatérzékelésünk, emiatt ugyanaz az étel teljesen más ízvilággal rendelkezik a földön, mintha a repülőben fogyasztanánk. Bár nagyon valószínűtlen, hogy a repülőgépen felszolgált ételekkel bármilyen gond legyen, ennek ellenére a pilótáknak utasításba adja a légitársaság, hogy különböző ételeket fogyasszanak a kínálatból. Ennek főleg az az oka, hogy ha valamelyik pilóta „kidőlne a sorból” a másik pilóta még mindig biztonságban le tudja navigálni a gépet a földre… 


Klikk Out,Előzetes,Május

Havi kreatív / Kürthy Judit

A gyerekek öröméért megéri horgolni

Május havi alkotónk Házi Barbara, akit még nagymamája tanított meg horgolni. Jó ideig nem foglalkozott vele, majd nemrégiben újból felfedezte és hatalmas örömforrássá vált számára. Ami még jobb, hogy a gyakori horgolás nemcsak neki okoz örömet, hanem mindazoknak, akik a végeredményt megkapják: ők pedig a gyerekek. Elárulta, hogy a gyermekek őszinte öröméért minden munkával töltött éjszaka és nehéz pillanat megéri.


Klikk Out,Előzetes,Május

Süt & főz a jó öreg csallóközi / Kovács Ákos

Joli néni-féle madártejet mindën ídësszájúnak!

A „madártej” egy patënt ëttáldëzërt, nevit a könnyű, habos álogárú kapta, de ezt në úgy kípzeejítëk ee, hogy a madárnoka teje, mere’ habbú, vanéliás krémbű kíszűll. A finomabb embërëk karamëlizátt cukorbú csináják, mink tetejire szokunk öntenni lidlüs óvasztottcsokit. Ëggy bisztos. Nálunk mindig a Valtërre veretëm fő, nëm holmiféle botmixërree csinájuk.


Klikk Out,Előzetes,Május
Kávészünet / Összeesküvők / Sipos Janka

A konteók elől nem bújsz el – Kate Middleton kálváriája

Vannak azok az összeesküvéselméletek, melyek komolytalanságukból kifolyólag gyakorlatilag a légynek sem ártanak. Vannak, amelyek negatív hatása leginkább társadalmi szinten érezhető, de léteznek olyanok is, amelyek konkrét emberek életét keserítik meg. Utóbbira példa az a rengeteg megalapozatlan teória, melyeket az angol Katalin hercegné közéletből történő ideiglenes visszavonulása hívott életre. S noha végül kiderült, hogy mi is volt e visszahúzódás oka, ez még nem jelentette azt, hogy minden találgatásnak vége szakadt…


Klikk Out,Előzetes,Május
image6
Kávészünet / Csajos / Keri

A kényszerhelyzetek kreatív megoldásokat szülnek

Biztosan veletek is történt már olyan, hogy a bútorboltból hazacipelt új szerzeményt nem sikerült összerakni, esetleg apróbb javításokra volt szükség a lakásban, de épp senki nem volt kéznél. Ezekre a helyzetekre nyújt segítséget a Budapesten és vonzáskörzetében működő Pótférj, akit munkájáról, élményeiről és jövőbeli terveiről faggattam.


Klikk Out,Előzetes,Május
Hónap nője / Katona Chiara / Fotók: Ajpek János

Vívóleckék Buday Boglárkával

Áprilisban egy rendkívül különleges sportágat szerettünk volna bemutatni rovatunkban, a vívást. Ebben Buday Boglárka segített nekünk, aki gyermekkora óta űzi ezt a sportágat, és az együtt töltött időnk során rendkívül sok információt sajátíthattunk el általa. Kérdéseink csak záporoztak Bogi felé az első pillanattól kezdve, ő pedig mosolygósan győzött válaszolni mindegyikre. Kérdéseink természetesen nemcsak ennek a szép sportágnak a csínját- bínját érintették, de róla is szerettünk volna megtudni a lehető legtöbbet. Ismerjétek meg tehát, Április Hónap Nőjét!



LELŐHELYEK:


DUNASZERDAHELY
Mecse, Torony, Chilli House, Kék Duna (szolárium), MissQ, Pizza Extra, New York, Tabu, Sultan, Junior, Kulacs, Istanbul, Istanbul melletti fagyizó (buszállomásnál), Merkúr borozó, Korona, Csámcsogó, Nero, a vele azonos soron a fodrász, Zserbó cukrászda, sarki élelmiszerbolt, Vovoland, Fácán, Észak II-esi újságos, Nova Fitness, Pelikán, Vito, Meskete, Itsipitsi, Park presso, a rendőrség előtti újságos, 7moments, Artica, Kelet lakótelepi újságos, Atlantis, Dunauto, Tesco: fodrászat / palacsintázó, Hazai ízek / Duntel, Baranyai, Turul, Street, Street melletti sörkert, Csokiszoli, Wagner, Fitklub, Venezia, Kubačka masszázsszalon, Almási Anikó kozmetika, Big Man Shop, Maduro kávézó, Szicsek, idegenforgalmi iroda, Country, Fontána, NFG, Vespresso, Choco Arden, St. Patrick’s, DejaVu kávézó, VÚB melletti parkolóházban lévő kis trafik, Buena kávézó, Robi ABC, Golden Scissors fodrászat, Lady’s Plus fodrászat, Budapest kávézó, Vila café, Minit pogibár, Tilos sörbár, Clinique Jolie, Wagner cukrászda (Galántai út), MAX (keddtől): szolárium, Duntel, Pizza Extra.

HODOS
két élelmiszerbolt, kocsma, Kakadémia, újságos.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább