Varga Dániel szurkoló az YBS hivatalos fanklubbal múlt héten öt magyar válogatott legendát – Martos Győzőt (FTC), Tóth Andrást (Újpest), Komjáti Andrást (Vasas), Détári Lajost (Honvéd, FTC) és Nagy Antalt (Honvéd) hívott meg Dunaszerdahelyre.
Nagy Krisztián, a DAC 1904 sajtófőnöke és PR-menedzsere vezette körbe a magyar futball ikonjait a MOL Arénában, majd Szabó Zoltán sportújságíró vezetésével kötetlen hangulatú beszélgetésre került sor a Kortárs Magyar Galériában, végül természetesen nem hagyták ki a DAC–Slovan rangadót sem.
Varga Dániel beszámolója az eseményről
Mi, idősebbek, akik átéltük, újra felevenítették, a fiatalabbak, akiknek nem volt ilyen szerencséjük pedig megtudhatták, milyen hangulatban zajlottak az egykori budapesti kettős rangadók. 18 magyar bajnoki cím, a magyar válogatott utolsó 9 vb-meccsének résztvevői, az utolsó csapatkapitány, aki vb-meccsre vezette ki a válogatottat, illetve az utolsó magyar világválogatott látogatott el Dunaszerdahelyre.
Nagy Krisztiánnak NAGY köszönet, hogy a beszélgetés előtt bemutatta a legendáknak a csodálatos Arénánkat. Nem volt egyszerű feladat, hisz a világon nincs olyan aréna, ahol ezek az úriemberek ne játszottak volna, talán Ausztrália és az USA kivételével (de hát ezek foci nagyhatalmak 🙂
Balról: Nagy Krisztián, Détári Lajos (Honvéd, FTC), Martos Győző (FTC), Nagy Antal (Honvéd), Tóth András (Újpest)
A legfőbb mondanivalója a tartalmas és közvetlen beszélgetésnek két szóban kifejezhető: EMBERSÉG és SZERÉNYSÉG, ennyi….
Jó volt látni, ahogy a mai FTC B-közép tagjai pózolnak egy emlék erejéig Komjáti Bandival, Tóth Andrissal és Nagy Antival, illetve a „lilák” pózolnak Martos Győzővel és Détári Dömével. Apropó, mint megtudtuk, mindenki ellen lehetett játszani, akikkel játszottak (Beckenbauer, Cruyff, Neeskens, Platini, Blohin, Zoff, Gentile), de EGY kivétel volt, akit nem lehetett tartani és megállítani (egyhangúlag) – az Isteni Diego.
Egy kis színvonalas frissítő, s már az Arénában énekelték a „Nélküledet”.
Sok emlék, amit sosem fogunk elfelejteni, de a mérkőzés 28. percét sem. Ekkor Pauschek úgy löki ki a labda alól a felugró Zét… Amikor a spori továbbot int, Nagy Antal csak ennyit mondott – „Ez a bíró – ITT és MA – nektek gyilkosság esetén sem fog 11-est fújni!”
A weboldal megfelelő működése és a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket és hasonló technológiákat használunk. Hozzájárulásod esetén ezek segítségével olyan adatokat kezelhetünk, mint a böngészési szokásaid vagy az eszközöd egyedi azonosítói. A hozzájárulás megtagadása vagy későbbi visszavonása bizonyos funkciók működését befolyásolhatja. Te döntheted el, mely sütik használatához járulsz hozzá. Beállításaidat később bármikor módosíthatod.
Szükséges sütik
Always active
Ezek a sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez, az általad kért szolgáltatások biztosításához, illetve az elektronikus kommunikáció lebonyolításához. Használatukhoz nincs szükség külön hozzájárulásra.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikai sütik
Ezek a sütik segítenek megérteni, hogyan használják a látogatók weboldalunkat. Az összegyűjtött adatok alapján elemezhetjük a látogatottságot, a felhasználói szokásokat, és javíthatjuk az oldal működését és tartalmát. Az ilyen sütiket csak a hozzájárulásod alapján használjuk.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Marketing sütik
Ezek a sütik lehetővé teszik a látogatók böngészési szokásainak követését, érdeklődési profilok kialakítását, valamint személyre szabott hirdetések megjelenítését. Harmadik fél szolgáltatók, például közösségi és hirdetési platformok is használhatják őket. Alkalmazásukhoz a hozzájárulásod szükséges.