Költőtoll
Sipos Janka: Percepció | KöltőToll
Igyekeztem belefoglalni mindazt, amit a szem, a száj, az orr, a bőr befogadhat egy adott szituációban. Talán sikerült érzékletessé, egyszersmind érzékivé varázsolnom a sorokat.
Érzékelés | Költőtoll
A színek, ízek, szagok, hangok fontosak számunkra, s emlékeinkre is erősen rányomják bélyegüket. Verseink főszereplőjévé is emiatt léptek elő a friss epizódban.
Kovács Andrea: Kőből van | KöltőToll
A képzőművészek magányos alkotási folyamatait, fantáziaképeit, és az őrület határait karcoló vízióit hagytam szabadon kibontakozni. Merüljünk alá együtt!
Sipos Janka: Dolgozó nő | KöltőToll
Ez a vers szóljon minden dolgozó nőnek, aki több fronton teljesít, és úgy érzi, ez teljességgel lehetetlen, igyekezete pedig gyakorta teljesen észrevétlen marad. Meg persze nem csak nekik.
Munka, hivatás | KöltőToll
Az ötletek szabad áramlása más-más irányba sodort minket, így lett igazán üde és színes az e havi verspár. Munkára, akarom mondani olvasásra fel!
Sipos Janka: Stressz | KöltőToll
Remélem, tetszeni fog nektek, s csak azért remélem, hogy túlságosan mégsem rezonál majd bennetek, mert nem túl kellemes élményt rögzít.
Kovács Andrea: Reflektor | KöltőToll
Sokak számára a legfélelmetesebb helyzet lehet nagy tömeg előtt beszélni. Ezt a pattanásig feszült hangulatot próbáltam megjeleníteni az alábbi versben.
Stressz | KöltőToll
Óriási egyéni különbségek vannak abban, hogy kit mi frusztrál, ki hogyan éli meg a stresszt és miként veszi fel a harcot ellene, az alap élmény azonban közös. Mi pedig ezúttal versek formájában kíséreltük meg feldolgozni azt.
Kovács Andrea: Moraj | KöltőToll
A következő versben igyekeztem megjeleníteni a mindent elsöprő, forradalmi hangulatot, amely magában hordozza a kockázatot, de új kezdetek ígéretét is...
Sipos Janka: Golyónyom | KöltőToll
E havi verseink afféle főhajtásként születtek a márciusi ifjak felé. Csak remélni tudom, hogy mondjuk épp az alábbi vers tetszene valamelyiküknek.














