Sipos Janka

Ha csak résnyire kinyitjuk azt a bizonyos metaforikus ajtót, rájöhetünk, hogy „ezek itt” a kulturális különbségek ellenére is ugyanolyan emberek, mint mi vagyunk, s vannak köztük jó fejek. Versem „narrátora” persze egy ettől eltérő, már-már…

Mindannyiunk életét vagy így, vagy úgy megkeserítik az előítéletek. Költőtoll epizódunk épp ezt a nehéz, de fontos témát dolgozza fel most verses formában.

Azt hiszem, manapság szinte lehetetlen nem foglalkozni azzal, hogy a mesterséges intelligencia hogy nyúl bele, és a nem is oly távoli jövőben még ettől is mennyivel erősebben fog belenyúlni a mindennapi életünkbe.

Az alábbi vers egy mérgező kapcsolat dinamikáját próbálja megragadni, méghozzá nem az áldozat, hanem a másik fél szempontjából.

Ahelyett, hogy a feszültségeket elnyomnátok, mi arra biztatunk Titeket, hogy éljétek meg a negatív érzéseket is, sőt, akár hozzánk hasonlóan vessétek papírra.

Igyekeztem belefoglalni mindazt, amit a szem, a száj, az orr, a bőr befogadhat egy adott szituációban. Talán sikerült érzékletessé, egyszersmind érzékivé varázsolnom a sorokat.

Remélem, tetszeni fog nektek, s csak azért remélem, hogy túlságosan mégsem rezonál majd bennetek, mert nem túl kellemes élményt rögzít.

Óriási egyéni különbségek vannak abban, hogy kit mi frusztrál, ki hogyan éli meg a stresszt és miként veszi fel a harcot ellene, az alap élmény azonban közös. Mi pedig ezúttal versek formájában kíséreltük meg feldolgozni azt.

Hittek valamiben, és ha féltek is, nem annyira, hogy ne mertek volna tiltakozni az ellen, ami megkeserítette az életüket. Nem ártana példát vennünk róluk, és a gyűlölet zsákutcáját mellőzve kiállnunk az értékeinkért a mindennapokban. Az…

Sokáig fermentálódott bennem, hogyan is foghatnám meg a dolgot, de a végén csak összeálltak valahogy a sorok. Íme!