Sipos Janka

Ha csak résnyire kinyitjuk azt a bizonyos metaforikus ajtót, rájöhetünk, hogy „ezek itt” a kulturális különbségek ellenére is ugyanolyan emberek, mint mi vagyunk, s vannak köztük jó fejek. Versem „narrátora” persze egy ettől eltérő, már-már…

Mindannyiunk életét vagy így, vagy úgy megkeserítik az előítéletek. Költőtoll epizódunk épp ezt a nehéz, de fontos témát dolgozza fel most verses formában.

Azt hiszem, manapság szinte lehetetlen nem foglalkozni azzal, hogy a mesterséges intelligencia hogy nyúl bele, és a nem is oly távoli jövőben még ettől is mennyivel erősebben fog belenyúlni a mindennapi életünkbe.

Az alábbi vers egy mérgező kapcsolat dinamikáját próbálja megragadni, méghozzá nem az áldozat, hanem a másik fél szempontjából.

Ahelyett, hogy a feszültségeket elnyomnátok, mi arra biztatunk Titeket, hogy éljétek meg a negatív érzéseket is, sőt, akár hozzánk hasonlóan vessétek papírra.

Igyekeztem belefoglalni mindazt, amit a szem, a száj, az orr, a bőr befogadhat egy adott szituációban. Talán sikerült érzékletessé, egyszersmind érzékivé varázsolnom a sorokat.

Remélem, tetszeni fog nektek, s csak azért remélem, hogy túlságosan mégsem rezonál majd bennetek, mert nem túl kellemes élményt rögzít.