Pente Gabika, akit elvarázsolt a vert csipke

A vert csipke olyan a kézimunkában, mint az ünnep a hétköznapok sorában. A vert csipke a csipkék csipkéje. Nemes, levegős, szép, értékes, romantikus. Engem már rég elvarázsolt a vert csipke, gyűjtöttem a könyveket, kézimunkalapokat.
Ezért örültem, hogy mintegy 20 éve a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeumban részt vehettem egy tanfolyamon, amit a Jedlička házaspár vezetett.

csipke1

A kezdeti egyszerű, de szép darabok elkészülte után az is a célom volt, hogy a gyönyörködtetésen kívül megtanítsam a gyerekeknek ezt az igényes kézimunkát a volt munkahelyemen, a dunaszerdahelyi szabadidőközpontban. Elkészítettem a csipkeverő segédeszközöket, párnákat, pálcikákat, fonalakat, tűket, stb., és kezdődhetett a munka.

csipke2A csipkeverőkörben, melyet vezettem, évente 10-12 gyerek tanulta a csipkeverés alapjait, csaknem 10 éven át nyaranta 15 gyerek a nyári csipkeverő táborban folytatta a gyakorlást. Büszke vagyok rá, hogy sok ügyeskezű gyerek közül akadt két olyan lány is, akik alapiskolás (harmadikos) koruktól, középiskolásként, majd felnőttkorban is hódolnak a szenvedélyüknek, sőt, segítőtársaim a különböző kézműves találkozókon. Így tovább viszik ezt a lassan már kihalóban lévő mesterséget.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább