Múlt heti próza után, követve a publikációk ritmusát, erre a víkre verseket hoztam nektek irodalmi rovatunk uzsidobozába. Finom, nyári napsütés mellé való ízek dominálnak bennük.
Közben megjegyezném, annyiban változik mától a líraajánló, hogy a kéthetente felbukkanó időintervallumokban „csak” egy szerzőtől fogok hozni az elkövetkezőben sorokat, ellenben az aktuálisan kiválasztott költőtől mindig több alkotást is közlök.
Ma egy sokoldalú írótól olvashattok verseket, ő Géczi János, aki 1954-ben született Monostorpályiban, József Attila-díjas író, költő, képzőművész, egyetemi oktató, tanszékvezető, kutatásai az élettudomány-történet, művelődéstörténet, neveléstörténet, szimbólumtörténet körében mozognak, valamint a veszprémi Séd folyóirat főszerkesztője, szóval követni is nehéz annyi mindenhez köthető személye.
Akik szeretik a Vad Fruttik nevezetű zenekart, azok több mint valószínű, találkoztak már Géczi János nevével, hiszen Likó Marcell (Vad Fruttik frontembere) életéről is írt regényt, mely Bunkerrajzoló címmel nagy sikert aratott pár éve a könyvpiacon.
Verseire, akár csak életére több minden jellemző, mint tematikailag, mint formailag, ezekbe most nem is bonyolódnék bele. Én azokat a műveit szeretem leginkább, melyekben érezhető a életet mozgató végtelen erő a meg nem látott apróságok gyönyörködtető cseppjeibe csomagolva. Mutatok is alább kettő ilyet.
… válik.
Létezik perc, amikor úgy szereti,
mint huszonnégy évesen. Pedig elmúlt
hatvan, de tapasztalatlansága
el nem avul. Egyszerre jár két idő
szerint, két szál virággal és két csókkal,
hogy elmondja, van pillanat, amikor
a tökéletest nem rombolja, mássá
sem alakítja, hogy valóra válik.
a füge a legszebb gyümölcs
ónixtestbe foglalt mézopál magok
mozdulatlan július
(a füge
cukorba dermedt
pocakos buddha)
