Szerdán már itt a decemberi számunk – 10 dolog, amit imádhatsz benne!
Címlapkép: Dobai Bálint
A karácsonyi számunk következik, szűk két héttel az ünnepek előtt pedig még épp van annyi időd, hogy minden nap elolvass benne egy-egy cikket.
Mutatjuk, például mire figyelj!
Editorial
Jézus Dunaszerdahelyen, avagy ne féljetek!
„2017-et írunk. Manapság John Lennon Imagine című dalában (Imagine all the people living life in peace…) kifejtett gondolatai jobbik esetben is már csak háttérhangként szolgálnak az autórádióból, miközben épp telefonálunk… Egyik lázadó generáció sem váltotta meg a világot, s nem minden ember élhet békében és békességben… Tehát lehet, hogy John túl nagy idealista volt?!”
Szerző: Poór Tibor / Borítóterv: Gocoň László
Riport Győry Szilveszterről
Egy külön világ, mely nemesebbé teszi
az ember gondolkodását
„Sokszor látom, hogy a rózsáknak van dicsfénye, glóriája. Azt hittem, hogy ezt csak én látom, aztán jött egy cseh házaspár, megnézték a kertem, és egyszer csak egyikük azt kérdi: ’annak a rózsának mi világít a virága körül?’ Mikor süt a nap, tényleg olyan. Akkor nagyon boldog lettem”
Szerző: Szilvási Tibor / Fotók: archívum
Bíró Szabolcs szerelmei
Interjú a tízéves Székirodalomról
„A jelenlegi sikereimet annak köszönhetem, hogy olyan témákról és olyan minőségben tudok írni, amivel az olvasók elégedettek, és hogy folyamatosan képezem magam, soha nem vagyok elégedett a pillanatnyi tudásommal. A helyzetemet egyébként kellő öniróniával fogom fel, ezért is hívom a saját „brandemet” székirodalomnak, de ez egy poén, ebben nagyjából ennyi van, sosem vártam el, hogy emiatt valamiféle előjogaim legyenek. Egyébként elég sok írót van szerencsém ismerni, és a regényeiket mind ülő helyzetben írják: pontosan úgy, ahogy én.”
Szerző: Kürthy Judit / Fotó: Soós Laca
Autó
Kompakt kisvad
E hónapban a Kia legújabb négykerekűjét, a Stonicot kaptam meg egy körre.
Szerző és fotók: Ugróczky István
Ezthallgasdmegë
Blues, a kék ördög zenéje
„A somorjai Húshegyi fivérek, András és János, azaz a The Butchers a blues csallóközi művelői. Tollas Rádiós bemutatkozásuk óta nagy kedvenceim, eszméletlen elszántsággal írják a zenéket, koncerteznek és csodás esteket szerveznek.”
Szerző: Kovács Ákos / Fotók: Ugróczky István
Cinemax
Star Wars: Az utolsó jedik
„Az idei karácsony előtti hangolódást már tuti ellopja a Star Wars friss epizódja, és már csak a film következetes építkezésén, a történet komplexitásán és értelmén, a helyes arányokon és súlyokon múlik, hogy lesz-e egyáltalán karácsonyunk!”
Szerző: Szilvási Tibi
Sportos
A DAC-faktor – avagy:
hozd el anyádat is!
„Tudod, hogy változás állt be a házasságomban, amióta a fiaimmal járunk DAC-meccsekre?” – szegezi nekem a kérdést Tamás kollégám, a nyitrai meccs előtti héten. Nekem pedig rögtön az az első gondolatom, hogy csak nem válik? A második meg az, hogy ha igen, akkor milyen rosszul érintene a dolog, hiszen magam beszéltem rá még a tavalyi szezonban, hogy ugyan hozza már ki a srácokat egyszer a stadionba, hadd fertőzze meg őket is a DAC-láz. És mikor már azon töröm az agyam, hogy fogok nála mea culpázni azért,
hogy tönkretettem a családi életet, közbevág: „A nejem is jönni akar!”
Szerző: Kiss Balázs / Fotók: Jojo Samek
Utazóna
Az ország, ahol elfelejtettem félni
„A középiskolában az egyik félévi vizsgánk idegenforgalmi portfólió kidolgozása volt, egy szabadon választott úticélról. Már akkor egyértelműnek tűnt, hogy a munkám témája Izrael lesz. Majdnem tíz évvel később, idén novemberben aztán tényleg eljutottam a Szentföldre.”
Szerző: Këri
December lánya
Mikó Rita
Egy vicces sztori kislánykorodból, amiben szerepel a karácsonyfa?
„Minden évben nekünk kellett felkötözni cérnával a szaloncukrokat a fenyőfára. Nagyon nem szerettük, mert ilyenkor még nem ehettünk belőle, csak kizárólag a vacsora után. Idővel rájöttünk, hogy ha többet kötözünk a fa fal felőli oldalára, többet ehetünk le úgy, hogy bárki is látná.”
Kérdez: Szilvási Tibi / Fotók: Dobai Bálint
Civil
Mentsünk együtt életet!
Dunaszerdahelyen egy 4 tagú csapat dolgozik azon, hogy kevesebb kóborka legyen az utcákon. A kóbor, kidobott, beteg vagy sérült cicákat befogják, állatorvosi ellátást biztosítanak nekik, majd új otthont keresnek számukra.