Instant orgazmus HD-ben

Nehéz hét van utánunk.

Valaki a szerelemtől részegedett le és szívecskéket látott mindenhol, valaki a bortól és szívecskéket hányt. Valaki kiélvezte a jól megérdemelt Valentin-napi kufircolást, valakit vallási meggyőződése tartott vissza a húsfogyasztástól. Valaki Lady Gaga Million Reasons számát hallgatta rongyosra, valaki milliórózsás dobozba dizájnolt szerelmi vallomás fejében érezte magát „szeretve” státuszban.

Azóta a rózsaszálak lekókadtak, velük egyetemben néhány hősszerelmes lelkesedésének mutatója is.

 

(Na persze, nem a „dunaszerdahelyi férfié”, millió rózsa ide, millió rózsa oda, az ő lelkesedése töretlenül áll és áll és áll…)

A posztvalentin időszak legborúsabb napján két barátnő úgy döntött, hogy a kinti szürkeséget megspékeli annak még ötven árnyalatával.

Miután úgy gondolták, hogy a történet felvesz valamiféle dinamikát és legalább kicsit élvezhető lesz, átérezték, hogy vékony a határ a mazochizmus és optimizmus között. A nőknek címzett filmek elvileg azt a világot idézik, amire vágynak, de itt az ideális irreálisba csapott át.

Pedig volt minden: intravénásan adagolt szerelem, érzelmek, könnyek, zongoraszó, kéjkamra. Sőt, még bünti is: a kislány nem fogadott szót (nesze neked, emancipáció), erre az ura jómegbüntette: közvetlenül az extázis előtt felhúzta a gatyáját.

– Tízévenként valaki nagy nehezen eléri, hogy elélvezzek, na és ha direkt abbahagyná, megölném – kommentálja barátnőm a látottakat.

Volt is belőle konfliktus, sőt, abból is, hogy a leány teherbe esett:

Nem értem, hogy lehetek terhes? – bámul a főszereplő bánatosan maga elé.

– Mit csodálkozol, hisz egyfolytában dugtok – válaszolja meg a költői kérdést pragmatikus barátnőm. 

Summa summarum, hálistennek kibékültek, úgyhogy nem lesz újabb rész.

Tanulság: uraim, ha egy nőről leveszitek a blúzát, még nem élvez el. Sőt, attól sem, ha elkezditek fonni a haját, lehúzzátok a slicceteket vagy ételt tesztek elé. (Bár, az utolsót lehet, visszavonom…)

 

Hölgyeim, még az ányolcasban is több mint 10 másodperc kell egy spontán szexeljünk forgatókönyv lezavarásához. Igen, még a dunaszerdahelyi férfinak is.

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább