(Sikerekről és kudarcokról, kicsit másképp )
Elég rendesen elhúzták a nótánkat Szenicén. Az életben történnek megmagyarázhatatlan dolgok, de mindennek oka van. Annak is, hogy ötöt kaptunk. Ilyen kudarcok után letűnt korok csillagai ragyogják be az eget bennem. Kékítőt oldanak a Hold sárga fényében.
A mérkőzés másnapján éppen az Aréna elé vitt a sors, és látom, hogy a régi kapu ugyanúgy áll, mint a legutóbbi győzelem után. Ott áll büszkén DAColva korával és az emlékeivel. Egyben mintegy feloldozást kérve a jelennek, és reményeket a jövő harcosainak.
Ekkor jutott eszembe az 1:5 után a szenci 0:6, majd egy nagyszombati 1:7, aztán a pozsonyi 0:6 is.
Figyelj csak ide, te ódon kapu. Te minden legendák bebocsájtója, te, aki annyi nagyszerű embert engedtél már el és vonzottál be.
Nyitókép: Dobai Bálint
Te, ki tanúja voltál számtalan sikernek és kudarcnak. A (kupa)búcsú most a vég, de ismét valami újnak a kezdete egyben. Te csak állj itt továbbra is a helyeden. Nézd a kis srácokat, akik, ha felnőnek, mögötted ontják majd a gólokat. Figyeld a szurkolók arcát, édesítsd meg mosolyukat. Tedd habosabbá a sört odaát, hogy jobban csússzon a nyári melegben. És viseld gondját annak a hatalmas építménynek, amit mögéd emelt a szenvedély.
Légy büszke mindenre és mindenkire. De főleg, légy nagyon büszke saját magadra.
Egy legenda maradsz, és azt is hallom, hogy bár szíved nincsen, mégis ott dobog benned valami megfoghatatlan. Valami sárga-kék varázs. Ha majd egyszer bajnokok leszünk, lehull rólad az utolsó lánc is, és egy kis időre újra megnyittatnak évtizedes „karjaid”. Zengjen az „Akkor is a Déácé!”
Ámen
Utóirat: ezzel az írással egyben szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik megmentették az utókornak a régi DAC stadion főbejáratát.
(Roberto)