Identitástól zavaros, aprócska közép-európai kis államként nap mint nap meg kell küzdenünk komplexusainkkal, és a fennmaradásunk biztosításához ugyebár más választásunk nincs, oldalt kell választanunk. Hová szeretnénk tartozni?
Kelet, avagy nyugat. A keletet már kipróbáltuk a történelem során, hisz nem is olyan régen még egy bizonyos baráti nagyhatalom előszobájaként funkcionáltunk. Határországként, illetve válaszfalként a versengő kelet és nyugat közt irigykedve néztük a tőlünk pár kilométerre nyugatra élők farmernadrágját és kazettás magnóját.
Aztán ugrottunk egy nagyot a történelem lépcsőfokain, hivatalosan eltűnt a válaszfal, és mi itt állunk árván a szürke szocreál romantikában identitásválságunk közepette. Hivatalosan a fejlett nyugathoz szeretnénk magunkat sorolni, viszont elég a kultúra és a mentalitás terén körbenézni, és máris önként dalolva száműztük magunkat a balkánra.
Megvan a katyvasz nálunk rendesen, ragadós a nyugat anyagiassága és technicizmusa, de nem eléggé.
Hagyományőrzőnek tartjuk magunkat, mint a keleti országok, de sok ünnepünket mégis inkább a nyugattól vesszük át. Ha legalább lenne valami igazi rokon nemzetünk, akikkel fúzióra lépve önmagunkban is helytállhatnánk a világban, de hát nincs.
Itt esetleg a finneket szokták megemlíteni, de ahogy az egyik professzorom fogalmazott ugyancsak frappánsan: „a magyar ember nem akar a halszagú finnekkel rokonságot”.
Természetesen ez vicc, de kulturális arroganciánknak köszönhetően nem rokonítjuk magunkat senkihez, ezért inkább másolni próbáljuk a nyugatot.
A mai óvodáskorú gyerekek közül már többen tudják leírni helyesen a Halloween szót, minthogy tudják, mi az a kiszebáb.
A szokások átvételével még nem is érzek akkora nagy zavart az erőben, viszont azzal, hogy ész nélkül vegyük át őket, azzal már van egy kis baj. Nem tudom, mennyi lurkót láttatok szaladgálni a városban Halloween éjjelén jelmezbe öltözve házakhoz becsengetni, de tekintve, hogy az üzletek polcain bőven megtalálhattuk hozzá a kellékeket, biztosan volt valaki, aki ennyire „internesünel”, máskülönben nem árulnák.
Szóval, egy amerikai ünnepet hoztunk haza, Kínában gyártott kellékekkel. Mi ez, ha nem a globalizáció győzelme? És a helyiekből nálunk igazából mennyi ember tudja, hogy miért ünneplik egyáltalán a Halloweent? A hátteret is ismerjük, vagy csak a mázt?
Úgy reflektálunk a nyugatra, hogy megpróbáljuk lemásolni annak termékeit, és eljátszani, hogy nálunk is ez van. Ez szinte mindenben fellelhető, elég három percre leülni valamelyik televíziós csatornához. Nem akarunk a helyenként elmaradott kelethez tartozni Európán belül, de a nyugathoz is túlságosan érződik még rajtunk a szocialista mentalitás.
A sok másolással igazából egészen addig nincs baj, ameddig azt nem felejtsük el, ami a miénk. Amíg megtartjuk a saját értékeinket, és törekszünk arra, hogy a csillogó és villogó gazdagság és trendiség ne mehessen a mi poros, kopott hagyományaink rovására.
Ilyenkor a tél és az azzal járó csomó ünnep közeledtével időszerű már most elgondolkodnunk azon, melyik a fontosabb, az anyagiak vagy az, hogy ne felejtsünk el önmagunk maradni, akkor is, ha a valóság nem olyan csillogós, mint a filmekben.