„A munkához sokan kellünk” – az aradi vértanúkra emlékeztek Dunaszerdahelyen

A cikk egy részlete a Dunaszerdahelyi.sk-val folytatott együttműködésünk révén kerül közlésre.

Nemzetünk gyásznapján, Dunaszerdahely város emléknapján a 170 évvel ezelőtt kivégezett tizenhárom aradi vértanú emléke előtt tisztelgett városunk ünneplő közössége.

Az emlékező program a Vámbéry Ármin Alapiskola Kisénekkarának rövid fellépésével, illetve az alapiskola tanulójának, Nagy Grétának az énekével kezdődött, majd ifj. Derzsi György színművész szívbe markoló imájával, fohászénekével folytatódott. A forradalom leverését követő, félelemmel teli időszakot a Dunaág Néptáncműhely néptáncosai idézték fel, majd Dunaszerdahely város alpolgármestere, Karaffa Attila hajtott fejet nemzetünk mártír hősei előtt.

Karaffa Attila szerint a szabadságharc eszmeisége, amely egységbe szólította a nemzetet, ma súlyos üzenet a felvidéki magyarságnak is.

„ A pártoskodás, a belharcok, az asszimiláció, a megfelelésre való kényszer gyengíti közösségünket. Megkondult már a harang a felvidéki magyarság felett. Lélekszámunk csökken, nemzeti jelképeinket korlátozzák, óvodáink, iskoláink veszélybe kerültek…”

A teljes cikk elolvasható a Dunaszerdahelyi.sk-n.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább