Baross Program – Lehetőség a felvidéki kisvállalkozóknak

Forrás: Dunaszerdahelyi.sk / Ma7

Sokak várakozására megjelent a pályázati felhívás a felvidéki mikro-, kis- és középvállalatok, illetve mezőgazdászok eszközbeszerzéseinek támogatására, amit nevezzünk egyszerűen Baross Programnak. A felhívás kapcsolódik az eddigi kiírásokhoz, és céljaiban, lebonyolításában hasonló a 2017 szeptemberében kiírt első körhöz, mindössze kisebb módosítások történtek.

Tulajdonképpen két felhívásról van szó. Az egyik a mezőgazdasági termelőknek és feldolgozóknak szól, míg a másik a kis- és középvállalkozóknak (KKV). Utóbbinál külön kategóriába kerültek a vendéglátóipari, szálláshely-szolgáltatási, kiskereskedelmi, sport- és szabadidős tevékenységet folytató vállalkozások (B kat.), illetve a kreatív szolgáltató vállalkozások (A kat.), melyek az első körben még nem pályázhattak.

A teljes cikk elolvasható a Ma7.sk-n.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább