Történelmi változók

Múltidéző

A cikk egy részlete a Dunaszerdahelyi.sk-val folytatott együttműködésünk révén kerül közlésre.

A történelem sodra fura mozgásban tartja az egész világot, erről nap mint nap meggyőződhetünk. Egyik ismerősöm korában arra csodálkozott rá, hogy hadifogolytábor működött a városban. Nem is egy, mondtam neki, hanem kettő. Hitetlenkedve nézett, aztán elmagyaráztam, hogy nem csak a mostani Tábor utca helyén állt az első világháború idején hadifogolytábor, hanem egy nagy tiszti tábor is működött Rényben, Sikabony mellett, főleg olasz tisztekkel.

Aztán az idő sorda elmosta nem csupán a tábor helyét, de annak szinte a teljes emlékezetét is – egyedül a hadifogoly temető maradt meg mementónak.

Ugyanígy ma már kevesen tudják, hogy a legrégibb szerdahelyi piac a templom körül létesült, és (bár természetesen más és más formában) szinte a huszadik század bő feléig működött is ott. Emellett volt híres vásártere is Szerdahelynek – ám sok mai mai szerdahelyi nem is gondolná, hol is állhatott… Még az 1500-as évek derekán a Paxy család szerzett magának birtokot két házzal, amely a vásártér mellett állt – a Szerdahelyt Újfalutól elválasztó főút mentén… Sőt, az okiratokból tudjuk azt is, hogy az öt szobácskás lakóház egyik szobája kocsmaként, a mellette lévő ház meg húsboltként is működött.

Nagy Attila teljes írását elolvashatják a Dunaszerdahelyi.sk-n.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább