Karantén ide vagy oda, a nő mindig nő marad!

A legfőbb dolog, amit a jelenlegi helyzetben tehetünk, hogy otthon maradunk. Nem futkározunk feleslegesen, s ha mégis valami miatt mennünk kell, nem feledkezünk meg az óvintézkedések betartásáról. Nos, igen, a bezártság egy idő után frusztráló tud lenni. Főként annak, aki egyébként pörgős életet él. Fontos, hogy ne engedjük, hogy ez a frusztráltság teljesen ránk telepedjen.

Attól még, hogy otthon vagyunk, nem kell elhanyagolnunk magunkat, s éjjel-nappal azon sajnálkozni, milyen rossz is most nekünk! Inkább leheljünk egy kis életet magunkba. Rögtön jobb lesz a közérzetünk! Ne hanyagoljuk el magunkat, hiszen ez egy átmeneti időszak, egyszer véget ér. Gondoljunk inkább erre,

s készüljünk a világ normál állapotba való visszarendeződésére.

Tudom, a legtöbben bevásároltak lisztből és cukorból, de ezekkel sajnos nem tudjuk erősíteni immunrendszerünket. Figyeljünk oda az egészséges táplálkozásra, hiszen ez az egyik kulcsa annak, hogy elkerüljön bennünket a vírus. A „korona” ugyanis nem tud mit kezdeni egy erős immunrendszerrel.

Nap mint nap otthon vagyunk, könnyen ellustulunk. De kérlek, ne heveréssz egész nap pizsiben a tévé előtt! Nem tesz jót neked! Persze, lehetnek lustálkodós napok, csak ne az legyen a normális. Számtalan fitneszedző váltott online oktatásra. Annyi, de annyi mozgásforma közül választhatunk, melyhez nem kell más, csakis mi magunk és az elszántságunk. Nézzünk szét kicsit a világhálón, és keressük meg a számunkra megfelelőt. Hiába a bezártság, a mozgás akkor is fontos.

Na, hát és karantén ide vagy oda, a nő ugyebár mindig nő marad. Hölgyek, ne engedjünk a fásultságnak, tartsuk meg nőiességünket, hogy aztán amikor véget ér ez a helyzet, a legjobb formánkat tudjuk hozni.

Igen, most eltakarja arcunkat a maszk, de attól még nem kell elfeledkezünk az arcápolásról. Bőrünk most is ugyanúgy, ha nem jobban igényli a megfelelő ápolást. A szemöldökcsipesz sem ment vakációzni, keressük csak meg a fiókban! A sampon pedig pontosan ugyanott pihen, ahol eddig is.

Attól még, hogy otthon vagyunk, nem kell elhanyagolnunk magunkat. Tudom, a manikűrösök egy ideje nem dolgoznak, de ez még nem jelenti a világ végét. Otthon is meg tudunk szabadulni jócskán lenőtt műkörmünktől, több segítséget nyújtó videót is találhatunk a neten. Ezután csak vissza kell emlékeznünk, hogyan ápoltuk körmeinket azelőtt, hogy hódító útjára indult volna a műkörömépítés.

Nem azt mondom, hogy minden nap kisestélyiben és fullos sminkben közlekedjünk a konyha és a nappali közt. Egyébként sem vagyok híve annak, hogy a négy falnak sminkeljünk, de persze, ha valaki ettől érzi jobban magát, bátran tegye meg.

Szóval, kisestélyi nem kell, de zsíros, kócos haj és burjánzó szemöldök sem.

Továbbá én azért a pizsit is lecserélném reggelente valami kényelmes darabra. A kényelmes alatt nem a kinyúlt, lyukas, domestos-foltos pulcsit értem… 🙂

Szóval csak annyit mondok, hogy bár a mindennapi életünk megváltozott, saját magunk karbantartását attól még nem kell sutba dobni.

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább