Hangzik el a dobos beszámolás, és máris látom magam előtt Mucha Attilát, ahogy teljes átéléssel nekilát a dobolásnak. A mai epizódban eme sokoldalú, rendkívül muzikális úriember mutatja meg zenés oldalát egy egésznapos rituálés emlékkutatás után. Izgalmas sztorizgatás és egy kincseket rejtő zenés összeállítás vár a Vikkendhouse 134. kiadásában.
Fotó: Mucha Dorka
Mucha Attila, férj, rendszeradmin, dobos, sörfőző, kertész, rendezvényszervező vagyok. Harmincöt éves koromra ezek a dolgok maradtak, többet nem szeretnék elhagyni és másra már nem lenne időm, bár ezekre sincs mindig.
Hogyan jellemeznéd a zenéhez fűződő viszonyod? Fel tudod idézni, hogyan kezdődött nálad a zene szeretete?
Anyu mondta, hogy egészen baba koromban, ha sírtam, elég volt betenni a táskarádiót a kiságyamba és elhallgattam. Aztán általános elsőben és másodikban jártam gitárra a sellyei zenesuliba. Azt nem folytattam, mert nem volt menő, akkoriban a focival lehetett csajozni. Aztán valamikor a nyolcadikos nyári szünet végén annyira szétrosszalkodtuk magunkat a környéken, nem maradt más, kitaláltuk, hogy zenélünk. Én majdnem benne se voltam, mert sürgős csajozásom volt, végül az énekesnek még súlyosabb csajozásai voltak, ezért a dobos megtanult gitározni, én meg beálltam dobolni. Aztán az énekes is visszajött, de a formáció maradt így.
A sulis éveid alatt milyen meghatározó stíluskorszakaid voltak?
Kiskoromban rá voltam kattanva az MTV-re. Szerettem a Queent. Volt a bejáratunkban egy ember, aki hasonlított a Freddy Mercuryra, és amikor Freddy meghalt, az ember elköltözött (én ezt másképp magyaráztam). Később a srácokkal az első szám, amit el tudtunk játszani, a Kék színű virág volt. Pedig hetedik-nyolcadikban még Scootert és 2Pac-et hallgattam. Aztán ebből Edda és Tankcsapda lett, majd Pokolgép, Omen, Akela és érettségi előtt közvetlenül/után nyílt meg előttem a zenei tér. Akkor jött a KoRn, Jane’s Addiction, végül Perry Farrel és Kosheen csalogatott el a tudatos elektromos zenehallgatás felé.
Manapság a hard rock, stoner rock, „mocsár” rock, ami megnyugtat.
Mi volt eddigi életed legnagyobb zenei élménye, és mit adott neked?
Zenekarral stúdiózni, az elég nagy élmény. Például a Butchers legutóbbi albumának felvételei Galántán a Gila Stúdióban. De volt egyszer egy Erik Truffaz-koncert Brünnben, vagy az Aerosmith a Download Fesztiválon Angliában. Mind-mind erős, egyetemes érzések, amikor leválok a jelenről és csak a zenével vagyok.
Szerinted mennyire kulcsfontosságú a zenehallgatás átélése? A hangszeres játék, mint a blues vagy a rock, miben fejlesztheti az embert?
Egy koncert végére brutál leizzadok. Szóval az, hogy nagyon intenzíven, fizikailag fejezem ki a zenélést a dobolás által, egyrészt fizikai kondíciót ad. Nézd meg a vádlimat, megérted. Ezen túl, hogy most elektronikusan hozod létre, vagy épp az izmaiddal, a zene már csak zene marad. És ha már kérded, meg sem tudnék mozdulni, ha nem hallgatnék zenét, mindig szól valahonnan a zene. Segít az összpontosításban.
Ki az a három előadó, aki a legerősebben inspirál mint zenészt és mint zenefogyasztót?
Ha a lemezeimet és cédéimet nézem, akkor egyértelműen a The Rolling Stones. Tőlük egy ‘65-ből való eredeti Decca lemezre vagyok a legbüszkébb. Valahol a gyűjtőszenvedélyem is a zenével kapcsolatban alakult ki. Aztán mindig mindent elolvasok és meghallgatok a Rival Sonstól, persze cédék is vannak, és nagyon inspirál az is, ahogy az Apey, most már Lazarvs, halad előre.
Ha választhatnál, melyik általad nagyra becsült előadót alakítanád az életéről szóló filmben?
Tizenöt éve kapásból rávágtam volna, hogy Jim Morrison, és akik akkoriban ismertek, ezen nem is csodálkoznának. Most egyértelműen a The Glimmers Twins (Jagger és Richards közös dalait így jegyzik) egyik tagja lennék, de nem bírom eldönteni, melyik. Ha filmről lenne szó, megpróbálnám mindkettőt alakítani.
És az LGT régi gitárosa, Barta Tamás története is megérne egy misét.
Térjünk a mixre, avagy a zenés összeállításra, ami a nyolc kedvencedet tartalmazza. Mi alapján állítottad össze és miket hallhatunk?
Először megörültem, hogy milyen jó, kiválasztok nyolc számot, végül majdnem belehaltam. Időutazás volt ez számomra, régi harddiskek elfeledett mappái közé. Próbáltam ívet adni a zenéknek az elmúlt tizenöt évemből, persze korán sem mutatja meg a teljességet, mert népzenéket és mindenféle magyar rockokat, meg fuh, nagyon sok mást meg sem említettem.
ÜZENET A MIXHEZ:
Take a deep breath, sit down, relax, and enjoy your flight. Vagy valami ilyesmi. Zenét szavakkal sosem tudtam kifejezni.
A MIX:
TRACKLIST:
1. Jane’s Addiction – Price I Pay
2. KoRn – Hey Daddy
3. Perry Farrell – Song Yet To Be Sung
4. LGT – Motor City Rock
5. Rival Sons – Pressure and Time
6. The Rolling Stones – Tumbling Dice
7. Tool – The Pot
8. Lazarvs (ex. Apey and The Pea) – Pothead