Százszorosan kapod vissza

KLIKK OUT-ARCHÍV

A cikk megjelent a Klikk Out 2015/07. számában.

Előfordulhat, hogy a cikk némely részei már nem aktuálisak, az eredeti hangulatának és üzenetének megőrzése céljából viszont nem módosítottunk rajta.

Fotó: Pixabay

Mostanában gyakran találkozom különböző cikkekben, közösségi oldalakon a karma szóval – sokan „divatból“ használják, nem is sejtve, mit jelent pontosan. Az Ezo rovat küldetése, hogy ezotériával kapcsolatos kifejezéseket magyarázzon meg és tegyen érthetőbbé az olvasók számára. Elsőként a karma törvényéről és egyéb, a buddhista vallásban használatos szavakkal ismerkedhettek meg – bízom benne, hogy mindnyájatok lelki és szókincsbéli épülését szolgálja majd. 🙂

A karma meghatározása: A buddhizmus szerint a karma egy olyan energia, amit az akaratlagos tett hoz létre, gondolatok, szavak és cselekedetek által.

Emberi nyelven, az ok-okozati összefüggés vagy kiegyenlítődés törvényét jelöli. Ez alapján minden, amit cselekszünk, gondolunk, visszahat ránk – jelenlegi élethelyzetünk pedig a korábbi cselekedeteink eredménye, kivetülése.

A karma filozófiájának alapja a buddhista vallásban gyökerezik. A fizikai értelemben vett halálozást e hitvilág szerint végtelen reinkarnáció követ, a karma pedig az újabb életekbe is átörökítődik. A lét körforgását szamszarának nevezik, a belőle való kilépés pedig e hit szerint csak a megvilágosodottak számára lehetséges.

A karma törvényét a gyakorlatban előnyünkre is fordíthatjuk. A pozitív gondolkodás erősítése, a mások iránt megnyilvánuló könyörület, kedvesség, mások dicsérete, pozitív tulajdonságainak kiemelése szellemi szintű jólétet és megnyugvást okoz. A buddhisták nem pusztítják el az állatokat – a rovarokat vagy rágcsálókat sem – a reinkarnációból kifolyólag, számukra a könyörületesség mindennél fontosabb.

Ennek olvasatában az átkozódás, a rosszindulatú gondolkodás és a mások iránt érzett harag, bosszúvágy is visszahat, szellemi és fizikai értelemben károsítja az embert – s ha nem is a jelen életben, de egy másikban következményekkel jár.

Több magyar szólás-mondás is magában hordozza a karma törvényének filozófiáját. Figyeld csak:

„Az átok visszaüt.“

„Ki mint vet, úgy arat.“

„Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát.“

„Ki szelet vet, vihart arat.“

„Most megeheti, amit főzött.“

Nem árt tehát gondolatainkat és cselekedeteinket kontrollálni – ha nem is leszünk ettől Buddha módjára megvilágosodottak, lényegi változást és nyugalmat teremthetünk életünkben.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább