A cikk megjelent a Klikk Out 2021/01-05. számában.
Szabad akarat és előre elrendeltetettség, gyász és teremtés, szülő-gyermek viszony, misztikum, kémjátszmák, mindenek felett álló technológiai fejlődés és a jelenné vált jövő isteneinek felelőssége – nagyjából ekkora spektrumot markol fel témájában korunk egyik legagyasabb filmese, az idén már ötven felett járó Alex Garland tavaly bemutatott, az FX és a hulu közreműködésében készített Devs.
Gondolatfutamaiban Garland korábban sem hajolt le az apróért, nem konyhafilozófiával bódít és nem ujjgyakorlatot tart.
Ő írta A part c. regényt, melyből Danny Boyle és Leonardo DiCaprio faragott kultikus filmet, majd forgatókönyvíróként letette az asztalra a 2000-es évek elején vérfagyasztásban új kapukat nyitó zombihorror, a 28 nappal később, később az űrutazós sci-fi, a Napfény szkriptjét.
Az igazán nagy áttörést viszont már direktorként érte el az Ex Machina (2014) c. kamara-sci-fi-vel. Ezt akár a Devs előzményfilmjének is tekinthetnénk, hiszen ugyanaz a helyenként fojtogató, baljós atmoszféra és kidolgozott, minimalista, gyönyörű látványvilág fogad bennünket, ami Garland védjegye. Kevés szereplőt mozgat egy szűk térben, a mesterséges intelligencia vágányán boncolgatja a teremtő és a teremtett viszonyát, elmosva az elsőre élesnek tűnő kontúrokat ember és robot, természetes és mesterséges között.
A Devs ehhez nagyon hasonló vizeken hajózik. A Nick Offerman által alakított Forest Amaya nevű cégének fejlesztési részlege körül bonyolódik a cselekmény. Ez a részleg, melyről a dolgozóktól kezdve a kormányon át az idegen hírszerzésig bezárólag mindenki tudni szeretné, mivel foglalkozik.
Garland csodásan egyensúlyoz a potenciális főhősök között, és az első részben lényegében ki is üti azt, akit annak hiszünk.
Egy programozót, aki egy fonálféreg viselkedésének precíz előrejelzésével nyer felvételt a Devsbe, a stafétát azonban a barátnője, Lily Chan veszi át, aki kutatni kezdi, mi történt párjával azután, az első napja után eltűnt.
Garland hamar és ügyesen lelövi azokat a szálakat, amelyek közben csak a popcorn fogy(na) a tévé előtt, míg a nyolcrészes minisorozat formátuma kiváló teret ad neki, hogy egy lassan és gyönyörűen bontakozó sci-fit kerekítsen a cselekményből. Hamar megtudjuk, hogy a Devs létrejöttében és céljaiban is szerepe van Forest elhunyt lányának, akiről cégét is elnevezte, gyászának és Lily kétségbeesett útkeresésének ütköztetése pedig csodás érzelmi mélységeket tár elénk, miközben a háttérben mégiscsak egyfajta technológiai uralmat tapasztalunk.
Erős karakterek nagyszerűen megírt motivációkkal, csepegtetett információkkal, és összetett kézzel reménykedünk, hogy ezt ne rontsák el. Garland pedig velünk van, tudja, hova szeretne elvezetni minket, és köszöni, meg is teszi. Nem hagy lógva.
Mindeközben olyan témában gyújtja be az agyunkat, hogy befolyásolható-e bármi szabad akaratunkból, vagy a személyiségjegyeink, genetikai hajlamaink, neveltetésünk predesztinál mindent. Az biztos, hogy a Devs végéig nem szabad akaratunkból jutunk el, hanem mert Garland úgy állította be az infúziót, hogy a végén valóban felgyógyuljunk és a kanapén túl is velünk maradjanak ezek a gondolatok. Bravó!