MISSQ Hónap Nője: Napfény járja át a szívem újra…

Előkerültek a miniruhák, a színesebbnél színesebb kombinációk a MissQ legújabb kollekciójából, modelljeink pedig már a bikiniszezonra is készen álltak! A fotózásról nem hiányozhatott a város legfinomabb házi készítésű fagyija sem, amit a Zserbó cukrászda biztosított be nekünk. A vásárúti STUDIO 2020-ban kezdtük a napot, itt egy felfújhatós fóka tette még vidámabbá a nyári hangulatú forgatásunkat, ahol Dobai Bálint, Szabó Péter Pál és jómagam alkottuk a stábot. 

A cikk megjelent a Klikk Out 2021/júliusi számában.
Szerző: Kurucz Klaudia
Fotók: Dobai Bálint
Ruhák: MissQ Dunaszerdahely

Szóval, akkor hadd lássuk, kik is július legszebbjei:

Antal Eszter, 19 éves,Dunaszerdahelyről származik, épp most fejezte be tanulmányait a dunaszerdahelyi Magángimnáziumban.

A másik választottunk pedig a somorjai Viktória Kulcsárová, aki szintén 19 éves, és menedzsmentet tanul a somorjai Hotel Akadémián.

Mindkét lány nagyon kedves, nyitott és családcentrikus személyiség, nyári terveik között főleg a családdal és a barátokkal töltött idő szerepelt. Felszabadultan zajlott a fotózás, pedig páran visszakoznak a bikinitől, de

mindkét barna szépségünk tökéletesen állta a próbát, amit a fényképeken is láthattok.

A következő helyszínre Eszti vitt el bennünket, ahol megmutatta, hogyan készít fagyit egy igazi „cukrász”! Magam sem hittem el, mennyi új ízzel kedveskedik a Zserbó cukrászda a vendégeknek, köztük olyan fagylalt is kapható, melyben nincs laktóz azok számára, akik túlérzékenységük miatt eddig kénytelenek voltak lemondani erről a nyári édességről.

Kövessetek minket a közösségi médián, ahol kiderül, hogy két gyönyörű modellünk, Eszter és Viki, milyen finomságot készített a pult mögött!

EZT SE HAGYD KI:
Színpompás pillanatok július legszebbjeivel
Hűsítő izgalmak a forróságban Vikivel és Esztivel 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább