POÓR TIBOR: Hullámzó (leginkább gyenge) színvonalú mérkőzés egy nagyon hullámzó (leginkább gyenge) színvonalú teljesítmény a magyar csapattól. Nem úgy nézett ki, mintha idegesek lettek volna a játékosok, mert egypár játékos elég lazán és nyugisan gyártotta az érthetetlen rossz passzokat. Szerintem Hajdú B. István is egy ideg lehetett a színvonaltol, mert ma szinte lövöldözte a szuperironikus megjegyzéseit. Hm… ez a három meccs nem nagyon sikerült Rossinak sem, amolyan tarkovičos volt az egész. A szurkolók világában remélem minden rendben volt, remélem balhémentes mérkőzés volt ez… Tévén keresztül is remek volt a szurkolás. Három pontra szükség volt már, de egy jó meccs máshogy néz ki.
SZIGETI ATTILA: Nem szeretnék elveszni a részletekbe, és bevallom őszintén, megfordult a fejemben, hogy ma ezt a mérkőzést nem értékelem. Lehet hangzatos kijelentéseket megfogalmazni, mint hogy napjaink futballjában már senki ellen sem egyszerű játszani, meg hogy hagyni kell a magyar csapatot a megkezdett úton haladni, szurkolni és kitartani a csapat mellett a végsőkig stb… Nekem viszont az a véleményem, hogy az akarat mellett egy csapatnak néhány poszton egyéniségekre van szüksége, akik vállukon cipelik a csapatot és a mérkőzés alatti nehezebb pillanatokban helyén van az eszük. Jelenleg a magyar csapatnak van egy olyan Szoboszlaija, aki semmi hasznára nincs a csapatnak. Minek kell becserélni, számomra talány, hiszen a vak is látja, hogy szenved. Szakmai szempontból csak annyit tudnék hozzátenni, hogy ezt az andorrai csapatot labdával és labda nélkül szét kell futballozni. Mennyire hasznos megtapsolni egy ilyen teljesítményt a szurkolók részéről, és milyen pszichikai támogatást nyújt a csapatnak, nem tudom, de a fiúk alázatosan megköszönték azt.
A weboldal megfelelő működése és a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket és hasonló technológiákat használunk. Hozzájárulásod esetén ezek segítségével olyan adatokat kezelhetünk, mint a böngészési szokásaid vagy az eszközöd egyedi azonosítói. A hozzájárulás megtagadása vagy későbbi visszavonása bizonyos funkciók működését befolyásolhatja. Te döntheted el, mely sütik használatához járulsz hozzá. Beállításaidat később bármikor módosíthatod.
Szükséges sütik
Always active
Ezek a sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez, az általad kért szolgáltatások biztosításához, illetve az elektronikus kommunikáció lebonyolításához. Használatukhoz nincs szükség külön hozzájárulásra.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikai sütik
Ezek a sütik segítenek megérteni, hogyan használják a látogatók weboldalunkat. Az összegyűjtött adatok alapján elemezhetjük a látogatottságot, a felhasználói szokásokat, és javíthatjuk az oldal működését és tartalmát. Az ilyen sütiket csak a hozzájárulásod alapján használjuk.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Marketing sütik
Ezek a sütik lehetővé teszik a látogatók böngészési szokásainak követését, érdeklődési profilok kialakítását, valamint személyre szabott hirdetések megjelenítését. Harmadik fél szolgáltatók, például közösségi és hirdetési platformok is használhatják őket. Alkalmazásukhoz a hozzájárulásod szükséges.