A SzerdaHelyzet nyilatkozik a Rózsahegy–DAC (1:2) mérkőzésről

POÓR TIBOR: A nyögvenyelős első félidő után vártuk, hogy felszabadultabban fog egypár játékos játszani, másfelől néhányan még nem olyan lazák a passzolásnál. Viszont más történt, Rózsahegy kompaktabb teljesítményt nyújtott és mi Jedlánknak, illetve a szerencsének köszönhetően kaptunk csak egy gólt. Rettentően, de tényleg rettentően sok rossz passzunk volt. Vagy az ellenfélhez ment, vagy vért izzadott, amíg leszelídítette a pontatlan passzt a játékosunk. Szerdán a Komárom ellen és a hétvégén a Nagyszombat ellen olajat kell önteni a motorba, mert ma majdnem kiégett a motor. A foci nem működik pontos passzok nélkül. A rendszerekről, a sorokról és több témáról majd Szigivel.

 

SZIGETI ATTILA: Az első perctől uraltuk a mérkőzést, és úgy látszik, a rózsahegyiek megnézték a Slovan elleni meccsünket, mivel teljesen átadták a területet. Néha észbe kaptak, hogy nem csak a saját térfelükön lehet megtámadni a DAC-ot, és így szórványos letámadást is alkalmaztak. Eredménytelenül. Bevallom őszintén, nekem kicsit unalmas volt az első félidei langyos iram, de hát vezetett a csapat. Az is tény, hogy nem olyan frekvencián futballoztunk, mint a Slovan ellen, de az ellenfél is más játékerőt képviselt. Sajnos képesek vagyunk felvenni azt az iramot, amit az aktuális ellenfél diktál, de ez addig egyáltalán nem baj – egy ilyen összeszokatlan csapattól, mint mi vagyunk – míg hozzuk a 3 pontot.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább