A stíl maga az ember! | Helyi stíl

A cikk megjelent a Klikk Out 2021/10. számában.

Ezúttal egy olyan fogalmat próbálok körbejárni, amelyről minden csallóközinek határozott elképzelése van. Ez pedig a stílus, divat, megjelenés, viselkedéskultúra és főleg az ezeket meghatározó pénzköteg vastagsága, amit havonta elő tudunk teremteni (vagy ha nem, leírjuk dépéhából). A pénz alapvetően nem boldogít, az anyagi javak viszont határozottan igen, amelyekhez ennek segítségével hozzájutunk. Mi pedig szeressük’ az ilyesmit magunkénak tudni, sőt, igazi kisvárosiak módjára, alkalmanként villantani is ezt!

I. Gyerekkoromban beégett a retinámba egy emlék. Épp a Kukučín utcán siettem A-ból B-be, amikor egy óriási, fekete motorbicikli parkolt le nem messze. A tulajdonosa úgy nézett ki, mint a Robotzsaru: tetőtől talpig fekete bőrruhát viselt, és láthatóan élvezte a rá irányuló, hirtelen jött figyelmet és érdeklődést az áthaladók részéről. Esküszöm, úgy nézett végig rajtunk, mint az oroszlán a prédaállataira a szavannán. Emberünk leszállt a motorról, majd határozott léptekkel elindult valamerre, útközben pedig jó döntésnek érezte, hogy dominanciáját egy méretes köpéssel fejezze ki. Az erőfitogtatás azonban félresikerült, a végtermék pedig megadóan csordogált lefelé, a motoros szerkó redői között. Ennyit a stílusról első körben.


II. A márkás ruhák és kiegészítők rajongói vagyunk – ha pedig eredetire nincs pénz, megoldjuk okosba’. A hirdetőfelületek tele vannak hamis cipőkkel, ruhákkal, táskákkal – minél nagyobb és ismertebb a márkanév egy terméken, annál jobb – a paraszt úgyse tudja megkülönböztetni a búzát az ocsútól. Uraim! Márkás ingpólót, kérem, kizárólag bizonyos kiemelt márkáktól viseljenek (felsőtest kidolgozása ajánlott a nagyobb hatás érdekében), a rá nyomtatott márkanév pedig nem árt, ha válltól-vállig ér, csak a miheztartás végett.


III. Itt van az ősz, csípősre fordultak a reggelek, de a kávézók teraszain még mindig élvezhetjük az utolsó napsugarakat, meleg pokrócba csomagolva. Rengeteg kellemes helyet találunk DS-en, ahol minden alkalommal nagyszerű kávét, előzékeny kiszolgálást kapunk. Az itt töltött percek-félórák-órák alatt sajnos elkerülhetetlen, hogy néha hangos-zajos-menőzős, motoros járművek zavarják meg a nyugalmunkat. Ezek közös jellemzője, hogy nagyon olcsón tankolják őket a benzinkúton, a gazdájuk pedig körforgalomtól körforgalomig utazik velük, hogy a kint ülők minél többször csodálhassák meg nagyszerű szórakozását.

Íme, néhány tipp a beköltözőknek, hogy mely járművek elfogadottak ebben a kategóriában:

– drága (kölcsönzött) sportautó, akár extrém színekben

– kabrió vagány ötvenes pasiknak, de főleg akkor, ha melletted a legújabb hajtós/dubajos csajod

– quad – kizárólag a város közepén bőgetve, az se baj, ha vezetés közben állsz

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább