A SzerdaHelyzet nyilatkozik a DAC–Szered (1:3) mérkőzésről

FOTÓ: SZABÓ PÉTER PÁL
POÓR TIBOR: Amilyen a hangulat a kabinban, olyan a csapat teljesítménye. Jarábek edző kényelmesen kihasználta a gyenge védekezésünket, ráadásul a középpálya sem nagyon segített. A csapat fele botrányos, élettelen teljesítményt nyújtott. Szerintem, ezért az elfuserált felkészülésért, a játékért a meccseken és a botrányokért a kabinban illene elnézést kérni az edzőnek és a sportigazgatónak.

SZIGETI ATTILA: Ahogy már megszokhattuk, fölényben kezdtük a mérkőzést és a vezetést is sikerült megszereznünk. Egy olyan csapat ellen, aki védekezésre rendezkedett be, nagyon fontos tényező. Ahelyett, hogy átengedtük volna a teret az ellenfelünknek, és kihúztuk volna őket a sündisznóállásból, mi folyamatosan vezettük a labdatartásos sokpasszos támadásainkat. Meg is lett az „eredménye”, hiszen egy szórványos támadásból kiegyenlített az ellenfél. Szünet után néhány teljesítmény(küzdőszellem) több kívánnivalót hagyott maga mögött. Azt, amit a szurkolók az edzőnknek kiabáltak,most nem fogom kommentálni, viszont az ötlettelen játéknak ő is részese. Azt gondolom, ki kell mondani, hogy Németh Antalnak beletörött a bicskája a fiatal, sokszínű csapat kezelésébe.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább