„A erőemelésben érzem magam igazán otthon” – interjú Uváček Patrikkal

FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL

A húszéves dunaszerdahelyi Uváček Patrik fiatal kora ellenére nagyon sikeres sportoló, ami a kitartásának köszönhető. Szívvel-lélekkel edz a mindennapokban, hogy kimagaslóan jeleskedjen az erőemelés és az erős emberek világában. Tavaly felállított egy világrekordot, majd nemrégtől a szlovák rekorderek számát is erősíti. A mosolygós fiatal srác elhivatottan mesélt a kezdetekről, a mindennapi motivációjáról, az eredményeiről és a jövőbeli terveiről.

Hogyan kerültél az erőemelés világába, hogyan lett ez az életed mozgatórugója?

A sportmúltamat tekintve eleinte fociztam. Majd a barátaim unszolására elkezdtem az mérkőzések előtt tornázni edzőteremben. Rájöttem, hogy szeretek nagy súlyokkal edzeni. Minél nagyobb súllyal próbálkoztam, annál motiváltabbá váltam. Elgondolkodtam, miért is ne próbálhatnám ki magam a versenyzés világában is. Egyre több időt fektettem az erőemelésbe, és szerencsére folyamatosan jó eredményeket értem el. Sokan le akartak beszélni a versenyzésről, de mentem a saját fejem és elképzeléseim után. Belevágtam minden ellenére, teljesen a szívemhez nőtt ez a sportág.

Az erőemelés egy nagyon veszélyes sportág, de gondolom, elegendő motivációt találsz a folyamatos fejlődésre. Mit gondolsz, ki vagy mi inspirál téged a legjobban?

A legnagyobb motivációm az, hogy napról napra fejlődjek, és képes legyek egyre nagyobb súlyokat emelni. A szüleim és a barátaim támogatása érezhető, de több esetben előfordul, hogy nem örülnek az általam választott sportágnak. Úgy gondolják, hogy tönkreteszem magam fiatalon, de ettől függetlenül, engem ez hajt, ez motivál, és szeretném a hangsúlyt erre helyezni, mert ez az életem.

A barátaim, akikkel elkezdtem edzőterembe járni, minden módon motiválnak és inspirálnak, hogy mennyire jó, amit csinálok.

Téged nem lehet lebeszélni az elképzeléseidről. Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?

Jelenleg a junior kategóriában versenyzek, amely 20-23 éves korig van. Előtte volt az ifi kategória, amikor még engedtem, hogy jobban belebeszéljenek az elképzeléseimbe, és könnyebben le lehetett volna téríteni az útról. A legnagyobb eredményem, amelyre a legbüszkébb vagyok, egy világbajnokság. Itt több gyakorlatból áll össze az erőemelési verseny: guggolás, mellnyomás és holthúzás. Mind a háromban világrekordot állítottam fel, amelyet előttem egy amerikai versenyző tartott. Az első versenyem egy szlovák bajnokság volt, ahol ugyanúgy szlovák rekordot döntöttem. Engem ez motivál, úgy érzem, megtaláltam a számomra legjobb sportot. A múlt években a versenyeken meg volt adva, hogy külön-külön minden versenyző, a gyakorlatokat nézve, miből mennyit és mit csinál. A súlyokat illetően guggolásban 300 kg súllyal, mellnyomásban 190-nel és a holthúzásban 270-nel sikerült felállítanom a világrekordot.

Hatalmas súlyokról beszélünk, amely miatt sok hátránya lehet ennek a sportnak. Mit gondolsz, mi az előnye és a hátránya az erőemelésnek? 

A legnagyobb hátránya, hogy nagy nyomást helyez a térdekre és a derékra, ami miatt sokszor előfordulnak fájdalmak. Célszerű minden héten masszőrhöz járni, hogy megelőzzük a bajt.

Sokszor járok meleg vízbe fürödni vagy épp szaunázni, ami nagyon jót tesz a megelőzésben és a regenerálódásnak. Emberfüggő, hogy mindezt hosszútávon lehet-e csinálni. Van, aki csak harminc éves koráig bírja, de vannak ötvenéves versenyzők is. Az előnye számomra csak az, hogy szeretem ezt a sportot. Az erőemelésben érzem magam igazán otthon.

Úgy tudom, nemrégiben kóstoltál bele az erőemberek világába is. Mi a különbség az erőemelés és az erősemberek között?

Az elmúlt időszakban kezdtem bele az erős emberek kategóriába is, amelyben már versenyekre is járok. Voltunk már a Fekete Laci által rendezett erőpróbán. A különbség a két kategória között annyi, hogy az erőemelés esetében súlyokat emelünk, míg az erőemberek nehéz tárgyakat. Van a súlyemelés, amely egy olimpiai szám, a versenyzők felveszik a súlyt és a fej felé nyomják ki. Az erőemelést és az erős emberek kategóriát is szeretem, s úgy érzem, mindkettőben otthonosan mozgok. Szívvel-lélekkel élem meg az összes versenyt.

Az eredményeidre visszatérve, nagyon sikeres sportolóként tartanak számon. Milyen versenyeken álltál dobogón, akár az utóbbi időszakban?

Fontos elsősorban tisztázni, hogy ebben a sportágban nyáron vannak a versenyek, és télen zajlik a felkészülés időszaka. Tavaly májusban részt vettem egy szlovák bajnokságon, amelyet sikeresen teljesítettem. Majd júliusban eljutottam egy mellnyomó versenyre is, és szeptemberben az említett világbajnokságra.

A legutolsó versenyem pár héttel ezelőtt volt, ahol újabb rekordokat sikerült felállítanom a szlovák bajnokságok keretein belül. A mellnyomás kategóriában 200 kg súly emelésével sikerült mindezt elérnem.

A másik szlovák bajnokságon pedig első helyezést értem el, ami nem sokkal utána került megrendezésre. Az eredményeim a WUAP szervezet junior kategóriában 125+ kg, guggolásban 315 kg, amely újabb szlovák rekordot jelent. Ezzel együtt mellnyomásban 205 kg-mal és a holthúzásban 290 kg-mal újabb rekordokat sikerült elérnem.

Gratulálok a sikereidhez. Mit gondolsz, nagy lemondással jár mindez?

Abszolút, hiszen két éve szinte nem voltam sehol bulizni, mert fontosnak tartom a kellő pihenést és regenerálódást. A szórakozás helyett szívesebben edzek, vagy épp pihenek. Ha néha előfordul, hogy elmegyek egy-egy szülinapra, nagyon keveset iszok, mert megvan a prioritás az életemben. Nem lemondásként élem meg, mert szeretem ezt a sportágat űzni. Nekem ez jelenti a mindent. Komoly szinteket szeretnék elérni a jövőben, mint erőemelő és erőember.

Milyen jövőbeli terveid vannak sportolóként?

Nagy álmom, hogy egyszer eljussak erős emberként a World Strongest Man-re, amely a világ legerősebb embereinek a versenye. Ez egy nagyszabású esemény.

A lehetőségekhez mérten fejlődök, mert elhivatott vagyok. Kitartó vagyok és bizakodó, amelyhez a legtöbb támogatást Őszi Ferenctől, az edzőmtől kapom.

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább