Makó Márta ékszerkészítővel az alkotásról, a munkáiról beszélgettünk. Az ékszerei Shangri-la nevet kapták. Márta nem ad túl gyakran interjút, velünk viszont kivételt tett. Hivatása szerint pedagógus, ahogy viszont vallja, az ékszerkészítés függősége, az alkotás öröme miatt. Mészáros Krisztina beszélgetése.
Mi motivált a kezdetektől?
Az alkotás. A folyamat. Abban van örömem, ahogy látom, hogy az egyik szín a másik szín után rakódik, ugyanis én először a színekkel dolgozom, válogatom ki. Maga a folyamat, hogy elkezded a semmiből, aztán lesz belőle egy szép dolog, legalábbis számomra (nevet).
Sokáig készítetted a saját örömödre az ékszereket.
Igen, tizenévesen kezdtem alkotni és ehhez képest harmincon túl voltam, amikor értékesíteni kezdtem az ékszereket!
Honnan jött a motiváció, hogy ilyen jellegzetes ékszereket készíts?
Gyerekkoromtól mindig csináltam valamit, és nem szerettem a funkció nélküli dolgokat. Volt, hogy dísztárgyakat készítettem, de zavart, hogy csak áll a polcon és porosodik. Kiskoromtól imádtam a gyöngyöket. Eleinte minták alapján fűztem, akár könyvekből néztem ki azokat, gimis koromig. Utána jöttem rá arra, hogy technikákat kell tanulni. Érdekes, de engem mindig a színek vonzottak. A drótra fűzés után a drótozással dolgoztam. Ez olyan hét éve kezdődött, azt a technikát Budapesten tanultam, majd egy év után azt is meguntam, akkor jött a gyöngyhímzés. Az utóbbi időkben pedig a sujtásba is belekóstoltam, mert mindig lépni kell.
Mennyire időigényes, amíg egy ékszert elkészítesz?
A gyöngyhímzés a legidőigényesebb. Amit én igazán szeretek csinálni, az hat óra, de a legegyszerűbb minimum fél óra. Volt viszont, hogy valami fülbevalónak indult, aztán medál lett belőle, mert nem tudtam még egyszer megismételni ugyanazt.
Az ékszereid mennyire ünnepélyesek, vagy hétköznapokon is viselhetőek?
Én alkalmi ékszereket nem nagyon szeretek készíteni, de aki látja az ékszereimet az tudja, hogy nagyok és színesek, amelyek bármelyik alkalomra viselhetőek. Nem csak esküvőre, hanem akár egy farmerhoz is.
Honnan szerezted be a gyöngyöket a kezdeteknél?
Volt olyan, amikor a családdal Budapesten voltunk, ők cukrászdában voltak, én meg egy kis térképpel megkerestem a legnagyobb gyöngyboltot és órákig válogattam a gyöngyöket.
Csak japán és cseh gyöngyökkel dolgozom, mert jó minőségűek és egyformák.
A különböző technikák milyen módon variálhatóak?
Nekem az ékszereim alapja a gyöngy, akkor is, ha sujtással vagy drótozással dolgozom. A gyöngy játékos. Az egyik vásárlóm felismerte, hogy neki is van egy általam készített ékszere, amit a lányától kapott, mert a megtekintett ékszereim energiája, formája, stílusa felismerhető. Azt tapasztalom, hogy a viselésükkel meg tudjuk magunkat erősíteni.
Az ékszer ad egy tartást, egy töltetett a viselőjének.
A gyerekek mellett töltött anyasági évek nálad mennyire voltak termékeny évek?
Mivel a gyerekek mellett nem volt segítségem, ezért míg otthon voltam, nem tudtam sokat alkotni, mert velük töltöttem az időt. De egyébként én függő vagyok. Frusztrál, ha nem alkothatok, ezt tudják rólam azok, akik ismernek, a karantén miatt most nagy készletem van. Ugyanis az online tanítás alatt felszabadult az addig utazással töltött időm.
Mi az, amiért maradandó hobbid maradt az ékszerkészítés?
Azért, mert folyamatosan újítok. Nem unom meg. S mert hiszem, az ékszerekre szükség van.
Az ékszereid mennyire tartósak?
Egyrészt olyan alapanyagokat használok, amelyek időtállók. Ilyen alapanyag a japán cérna, ami szinte elszakíthatatlan. Cseh dróttal dolgozom, ami a legtartósabb. Amikor viszont mégis történik egy baleset az ékszerrel, azt szívesen megjavítom. Van speciális ragasztóm, ami ékszerekre van, amire igenis szükség van. Gyakran hozzák hozzám javítani az ismerősök az üzletben megvásárolt darabjaikat, és látom, hogy van olyan, amelyiket ragasztópisztollyal ragasztanak. Ne készítsen ékszert az, aki nem ad a minőségre!
Mi az, ami felé tartasz?
Észre kellene venniük, hogy nem kell tömegcuccokat venni. Szeretném, ha az emberek mernének kitűnni. Legyen egyéniségük és az ékszerek tekintetében is a maximumot hozzák ki magukból.
