Placebo – Törekszenek a figyelmünkre, és tesznek is érte, hogy megkapják | Hangfal

A cikk megjelent a Klikk Out 2022/07. számában.

Idén tavasszal kilenc év után tért vissza albummal a 90-es évek végének és a 2000-es évek elejének egyik legjelentősebb brit zenekara, a Brian Molko vezette Placebo.

Hangfal,zene,Placebo,Never Let Me Go,Új albumPLACEBO

Never Let Me Go

♥♥♥♥


Jelen: Beautiful James, Surrounded By Spies, Try Better Next Time, Happy Birthday In The Sky.
Múlt: The Bitter End, Special Needs, Every You Every Me, Pure Morning, Special K, This Picture.

Dekadens power popjukkal akkoriban maximálisan megágyaztak az ezredforduló kamasz lelkivilágának, David Bowie is azok közé tartozott, akik gyakran méltatták őket. A 2000-es évek második felétől egy ideig lényegében ebből a sikerből éltek, míg az újonnan megjelent albumaik kritikailag elindultak a lejtőn. 2016-ban egy fennállásuk 20 évének szentelt világkörüli turnén vettek részt, utólag viszont már úgy vallanak erről, mint egy kényszermaszturbálásról, miközben megutálták saját dalaikat. Ezután jött egyfajta tisztulás, melynek eredménye a Never Let Me Go, ami egyértelműen a 2006-os Meds c. lemez óta a legjobb. Molkoék törekszenek a figyelmünkre, és tesznek is érte, hogy megkapják.

 

HALLGASD MEG:


Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább