A cikk megjelent a Klikk Out 2022/07. számában.
TOMPOTA! Sokat elmélkedtem, vajon milyen jelentőséggel bír ez a megnevezés, ám még Pista bá, Nemeshódos egykori polgármestere, aki húsz éven át volt a falunk élén, és hamarosan a hetvenedik életévét tölti be, sem tudta elmesélni, hogy valójában merről és kitől ered az elnevezés. Hogy képben legyünk, Tompotának hívják Nemeshódos egyik zsákutcácskáját, amely „legényeiből” alakult meg egy baráti társaság, ők a „Tompotai Betyárok” (egyébként a személyükre nagyon is illő megnevezés), ami csak rájuk ragadt voltaképpen, mint minden egyes hodosi lakosra egy becenév vagy csúfnév…
Miért éppen Tompota? Miért nem Váci utca, amely girbe-görbe, vagy akár Futrinka? A Futrinka utcát biztosan nem kell bemutatnom senkinek, ám szívem mélyéből szeretnék bepillantást nyújtani számotokra Tompota lakóinak életviteléről. Miért a szívem mélyéből? Mert egykor, „kiscsikó” koromban jómagam is tompotai voltam több mint egy évtizedig, egyben Tompotához köthetőek a legszebb gyermekkori élményeim.
Szüleimnek még a cikk elején szeretném megköszönni a csodás gyermekkoromat, amelynek pillanatai egész életemen keresztül kísérni fognak.
Tompota 346 volt az egykori családi házunk címe, amely persze nem hivatalos elnevezése az utcának, ám ha bárki bárhonnan a nagyvilágból a Tompota címet adta meg a postai küldeményén, az szinte biztosan megérkezett a címzetthez. Tompota lakóinak kapuja és a háza ajtaja mindig nyitva tartott gyermekkori emlékeim szerint. Az időkben Tompota összes gyereke az utcán focizott, vagy a Bűtös úti veremben bújócskázott, vagy éppen a Csíkostóban vagy a Köves tavakban békázott, vagy pecázott, esetleg nyilazott, vagy bújócskázott a focipályát körülvevő kiserdőben. Ha megéheztünk, befutottunk abba a házba, amely előtt épp játszottunk, és egyhamar már lekváros vagy zsíros kenyérrel a kezünkben folytattuk a gondtalan gyermekkorunk tevékenységeit. Már jó pár éve felfigyeltem arra, hogy Tompotában valami nagy „betyárságon” törik a fejüket, az utca életében megjelentek a betyárok! Nem is akármilyenek!
Hogy mi vezetett arra, hogy „papoljak” egyet a Tompotai Betyárokról? Hogy kik is ők valójában, és miért is alakult meg ez a baráti társaság? Megkérdeztem tőlük…
Umma, Csődör, Tutta, Gyöki, Pista bá, Fityi, András…
Velük beszélgettem egy kicsit a tizenhárom betyár közül, hogy meséljék el a Tompotai Betyárok történetét. A lényeg, hogy mindannyiuk a Tompota utcában cseperedett fel, akik meg mégsem, azok vagy benősültek az utcába, vagy oda költöztek. Umma és Fityi elmondása alapján azért hozták létre ezt a baráti társaságot, hogy összekovácsolják, segítsék egyben közös szórakozásra invitálják az utca lakosait. Tudniillik, létezik egy nap az évben, július utolsó szombatja, mikor is a nyolc éve alakult társaság meghívja Tompota apraja-nagyját, és Fityi udvarán egy hatalmas tompotai vigadalmat tartanak. A rendezvény szigorúan, egyben kizárólag csakis Tompota lakosainak van megszervezve, és mindössze harminc „előkelő” vendég jegyet lehet vásárolni, ám ahhoz is csak a tompotaiakkal közeli barátságot ápoló személyek juthatnak hozzá.
A vendégsereg elég számos, hiszen néha közel kétszáz vendég is jelen van a vigadalmon, amely az utca lakosainak teljesen ingyenes, legyen szó ételről-italról, kultúrprogramról, gyermekprogramokról. Az asszonyok csak a süteményekért felelősek, amelyeket a tompotai háztartásokból visznek a vigadalomra.
Hogy is kezdődött? Hát úgy, hogy Fityi és Umma elmélkedni kezdtek, és „unalmukban” kitalálták, hogy mi lenne, ha főznének egy jó katlan gulyást, lehűtenének pár üveg sört, majd tágra nyitnák Fityi kapuját, és sok szeretettel meghívnák a tompotaiakat egy-két kedves szóra, finom gulyásra és egy közös sörözésre.
Ez a gondolat több éven keresztül motoszkált a fejükben, míg véglegesen eldőlt, hogy bizony tüzet csiholnak a katlan alá. Mindez Umma feleségének, Edit asszonynak köszönhető, aki már nem bírta hallgatni tovább az álmodozásokat, majd az asztalra csapott, és kőkemény tekintettel kimondta: „Vajon meddig akartok még beszélgetni róla?! Fogjatok már végre neki!”
Ez esetben már nem volt mit tenni, ám már az első gondolat is merészre sikerült, hiszen a betyároknak nem bográcsra, hanem rögtön katlanra esett a választásuk. Mi különbség a bogrács és a katlan között? Óriási, ami a gulyás mennyiségét illeti! Annak idején megannyi gyerek volt Tompotában, mint a korai cseresznyefán a cseresznye, és bizony mindegyikünk az utcán nőtt fel, együtt, jó barátként, és ezt az érzést, a gyermekkori nosztalgiázást szerették volna újra felidézni. Mivel a betyárok közül mindegyik szereti a bendőjét, így a gulyásparti tökéletes ötletnek bizonyult. Ahogy már korábban említettem, gyermekként bármelyik házban élelemhez jutottunk, így e formában az idősebb tompotaiaknak szerették volna mindazt viszonozni, amit akkoriban értünk tettek az idősebbek – a betyárok elmondása alapján…
A tompotai hírességekről kérdeztem a rangidős Pista bát, hogy esetleg nem került-e ki valaki Tompotából, aki bármilyen módon kiemelkedő tevékenységével világgá vitte volna az utca jóhírét. Fityi nagy hangosan rögtön közbevágott, hogy bizony Cédli Miska elég híres ember, szakálla, mint a kender…:-) Pista bá, komolyra fordítva a szót Somogyi Misi bát kezdte emlegetni, ki a fényképészet mestere volt, kiválóan hegedült, és még színjátszó csoportban is szerepelt. A tompotaiak mindig is összetartóak voltak, lehetett szó akár tollfosztásról, akár mulatásról vagy más tevékenységről. Ha segítség kellett, jöttek, ha mulatni kellett, akkor is jöttek…:-)
Úgy gondolom, hogy mindenki a saját faluját, vagy a lakhelyét tartja a világ közepének, ám nagyon ritka az ilyen kezdeményezés, minthogy magánszemélyként a betyárok havonta egy kis összeggel támogatják a közös kasszát, majd ebből az összegből fedezik a vigadalom költségeit. A betyárok főképp arra törekednek, hogy a vigadalom hagyománnyá váljon, hogy azok, akik kirepültek Tompotából, erre az egy napra visszatérjenek, és régi történeteket meséljenek egymásnak, kellemes evés-ivás közepette.
Tompotát egy utcanévtábla jelzi, amely valójában még nem hivatalos, de a híresztelések alapján ez hamarosan változni fog. Az utca elején egy hirdetőtábla is megtalálható, amelyen gondolom majd bizonyos közinformációk, régi fotográfiák lesznek közzétéve, mostanság a magyar himnusz szövegével ékeskedik.
Kérdésemre, hogy mi változott meg legjobban Tompotában, azonnali hatállyal szinte egyszerre mondták ki, hogy a soha nem látott „zárt kapuk” időszaka jellemző manapság Tompotára.
Mit kívánnak a Tompotai Betyárok a jövőbe nézve? A legfontosabb, hogy a tevékenységük, egyben a közért való nemes cselekedetük még jó sokáig éljen, és rettenetesen jó volna, ha a fiatal generáció ezt a kezdeményezést tovább vinné, esetleg a falu más utcáiban is hasonlóan járnának el a szomszédok. Az idén én is kilátogatok a tompotai vigadalomra, az utolsó „előkelő” vendégjegyet sikerült megkaparintanom, így már alig várom, hogy megéljem a negyedik tompotai vigadalmat!
Soha ne felejtsd el, hogy ki vagy, és honnan jöttél!