POÓR TIBOR: Idő kérdése volt, hogy mikor tör meg az ellenfél, ezért a csak egygólos előny miatt nem volt akkora félsz az emberekben, hogy az Aranyosmarót gólt rúg a semmiből. A többgólos győzelmünk törvényszerű volt, és már az első 15 perc után simán három góllal vezethettünk volna. A későbbiekben a gólnélküliségünket és a kicsit szétszórt kombinációkat egy jelenségnek köszönhetjük, amit én nem nagyon csípek, és gondolom Guľa edzőnk se – az önzőségnek. Igen, helyenként a góllövés vágya is benne volt, de többször ez már kifejezetten önzőség, ami kimondottan fékezi a csapatot. Annak ellenére, hogy mindhárom játékost egyben dicsérnem is kell – Veselovský, Ciganiks és Krstović (de nem csak ők) – srácok, lécci, csapatszellem. Sokat változtatott Kalmár érkezése, már a jelenléte is sokat jelent, és egész meccsen látható volt a védelem nyugodtabb, higgadtabb játéka – Risvanis érkezése egy abszolút pozitívum, de nem szeretném még elkiabálni, a nehéz ellenfelek, meccsek, csak most jönnek. Igen, így van – Guľa érkezése, Kalmár es Risvanis egy más irányt – sokkal jobbat – mutat a csapatunknak. Követni kell, és megtömni újból a stadionunkat – hétről hétre. Hajrá, DAC!
SZIGETI ATTILA: Úgy érzem, a gyors gólunk azt a kevés önbizalmát is csorbította mai ellenfelünknek, amivel Dunaszerdahelyre érkeztek. Aztán viszont az első félidőben belelangyosodtunk az ellenfelünk által diktált egy nullába. Valahogy megfelelt nekünk, hogy uraltuk és irányítottuk a játékot. Aztán jött a félidő, és szemmel láthatólag edzőink ösztönözték a fiúkat. Krstović újra megrúgta a maga „önbizalom-növelő” gólját, és jöttek a cserék, ami teljesen földbedöngölte az ellenfelünket. Kalmár szép gólt rúgott, de az ellenfél kapusa ma minimum kettőbe benne volt.