Inportante – Utat mutat a világba

PR-cikk

Június végén a Heimtextil nevű frankfurti lakástextil-világkiállításon és szakmai vásáron jártak a dunaszerdahelyi székhelyű Inportante munkatársai, köztük Peter Tóth kereskedelmi igazgató és a cégcsoporthoz tartozó Artica Décor szaküzlet vezetője, Túry Nikola.

„A járvány sújtotta két év elteltével rendezték meg újra a világkiállítást. Azért mentünk, hogy továbbra is testközelből, személyesen követhessük nyomon, hol tartanak és merre haladnak a világ trendjei a dekoráció és a lakástextilek terén, emellett persze már meglévő kínálatunkat szerettük volna kibővíteni új gyártókkal” – fejtette ki Peter Tóth.

Idén rendhagyó módon nyáron, június utolsó hetében rendezték meg a szakvásárt, melyen 47 országból összesen mintegy 800 gyártó/kiállító vett részt. Közülük viszont meghatározott szegmensek érdekelték az Inportante szakembereit.

Inportante,Artica Décor

„Számomra alapvető fontosságúak voltak a beltéri éghetetlen anyagok. Az éghetetlen anyagok az elmúlt években egyre inkább előkelő helyet foglaltak el a szállodák és a szórakozóhelyek berendezésekor, és mi ezen a területen is teljes körű szolgáltatást nyújtunk, tehát a kínálatunkban megtalálható minden olyan berendezés és textil, amely megfelel az éghetetlenség követelményeinek a projektdokumentációkban is kialakított tűzszakaszokon (požiarny úsek), melyek nélkül egy-egy ilyen építmény nem kolaudálható” – emlékeztetett Tóth.

Ha valaki üzletház, szálloda, vagy épp játékterem, kaszinó építésébe fog, szigorú tűzvédelmi előírásoknak kell megfelelnie, és biztos lehet benne, hogy az Inportante által kínált termékek ezeket maximálisan kielégítik.

Ennek kapcsán tudni kell, hogy egy bizonyos idő után, a hőfok emelkedésével minden elég. Az éghetetlenségi funkcióról szóló tanúsítvánnyal rendelkező textil, függöny, szőnyeg, bőrfelület, bútor, szegélyléc, tapéta és még sorolhatnánk, mi minden ugyanakkor nem gyullad ki azonnal, hanem adott esetben akár 60 másodpercig is visszatartja a tüzet. Ez elsőre talán kevésnek tűnik, viszont ne legyenek illúzióink, éghetetlen anyagok nélkül a lángok másodpercek alatt falnának fel egy helyiséget, tehát egy teljes perc életmentő lehet. Az éghetetlen anyagok előnye, hogy az említett időintervallum után sem hagyják lángolni, csak parázslani azt a bizonyos anyagot vagy felületet, tehát a tűz sokkal lassabban veszi birtokba az adott enteriőrt, illetve terjed tovább.

Inportante,Artica Décor

„Sikerült olyan új gyártókat találnunk, akiknek a termékeit a már most zajló vagy készülő projektjeink során is felhasználjuk. Előnyünk, mint említettem, hogy a megrendelő az éghetetlen anyagok és berendezések teljes skáláját megtalálhatja nálunk, semmit nem kell máshol keresnie” – szögezte le a kereskedelmi igazgató.

A szakvásáron az éghetetlen termékek szegmense mellett együttműködésbe kezdenek egy skandináv vállalattal, mely kültéri, illetve fürdőszobában is alkalmazható tapétákat gyárt, valamint olyat, amelyre bármilyen fotó vagy grafika kinyomtatható, és egy-egy helyiségbe akár a sarkak igénybevételével is felragasztható. Ugyancsak egyeztetnek egy céggel, melyek innovatív 3D-s panelek gyártásával foglalkozik.

Az Inportante minden egyes projektje esetében törekszik az innovatív megoldásokra, melyek praktikus, technikai és esztétikai szempontból is minden igényt kielégítenek. Az általuk kínált termékek gyártóit gyakran egyedüliként képviselik Szlovákiában, és mivel közvetlenül vele és nem egy viszonteladóval állnak kapcsolatban, így az igényekhez igazított, előnyösebb árajánlatot tudnak kialakítani, felesleges árrések nélkül. Amennyiben ízléses, modern, innovatív enteriőrt szeretne, keresse bátran a szakembereiket!

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább