Amikor válásra kerül a sor

Fotó: Pexels.com

Mostanság elég gyakoriak a válások. Olyanok is különválnak, akikről soha nem is gondoltuk volna, hogy ez valaha bekövetkezhet. Ez már alapvetően is szomorú dolog, de még rosszabb, amikor a felek a gyerekeken „verik le” saját megbántottságukat.

Az ismeretségi körömben is akadnak ilyen párok, ugyanakkor most egy számomra ismeretlen pár történetét osztanám meg. A minap elém került egy cikk, amely szerzője anonim. Az illető hölgy a saját történetét vetette papírra.

A sztori dióhéjban: Tizenöt éve egy párt alkottak férjével, két közös gyermekük van. Egy nap azonban a férj a felesége elé állt, közölte vele, válni akar. Még aznap este el is költözött otthonról. A feleséget lesújtotta a hír, elmondása szerint egyáltalán nem számított rá. Ott maradt egyedül a két gyerkőccel, és csak nézett ki a fejéből, hogy mi is történik vele, vajon hol mentek ennyire félre a dolgaik. Rövid időn belül pedig újabb csapás érte, a férje ugyanis közölte vele, hogy bár a házasságukat szeretné felbontani, csemetéiről nem akar lemondani. Az anyuka ennek hallatán megijedt, egyenesen pánikba esett. Félt attól, hogy nemcsak a párját, de gyermekeit is örökre elveszíti. Nem tudta, mitévő legyen, majd a bíróságon ülve igencsak komoly elhatározásra jutott. Azt vallotta, férje bántalmazta a gyerekeket. Szeme azonnal könnybe lábadt, hiszen ő maga is tudta, amit mondott, az szemenszedett hazugság. Az apa szerette a kicsiket, sosem ütötte meg őket. Az anya hazugsága viszont olyan hihetőre sikeredett, hogy a bíró hitt neki, így egyértelműen nála helyezte el a gyermekeket, az apukát pedig eltiltotta tőlük. Azóta eltelt két év, és a lurkók még csak nem is látták az édesapjukat. Az anyuka azóta is rosszul alszik, alig tud enni, gyötri őt a bűntudat. Mostanra már biztosan tudja, hatalmas hibát követett el. Az élete már sosem lesz nyugodt, mert tettével képtelen megbirkózni. Az igazat azonban már nem meri bevallani, hiszen annak komoly következményei lennének. Ami még nehezebbé teszi számára az egészet, hogy tudja, nemcsak saját magával tolt ki, de két gyermekével is, hiszen a válás óta apuka nélkül kell élniük. A cikk végén azt írta, ha visszamehetne az időben, másképpen cselekedne.

Nos, az említett hölgy elkövette azt a hibát, hogy gyermekeit büntette a saját sérelmei miatt. A válás mindig nagyon nehéz, fájó lépés és ember életében. Természetes, ha valaki rosszul viseli, az viszont cseppet sem jó hozzáállás, ha elővesszük a gyerekkártyát. Gondoljunk csak bele, arról, hogy a párunkkal megromlott a viszonyunk, a problémáinkról nem a kicsik tehetnek. Nekik semmi közük az egészhez. Ez kizárólag két ember „harca”, amely bármennyire is nehéz, nem jogosít fel senkit arra, hogy másokat is belekeverjen.

Persze senkinek sincs joga pálcát törni a másik felett, így nekem sem. Nem tisztem és nem is áll szándékomban ítélkezni, csupán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a fájdalmunkban ne feledkezzünk meg arról, mi a legjobb a csemeténknek…

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább