A SzerdaHelyzet nyilatkozik a Homonna–DAC (2:1) kupamérkőzésről

POÓR TIBOR: Amilyen tapasztalatunk van a Slovnaft Cup szerepléssel már több éve, nem voltam meglepett, hogy sok dunaszerdahelyitől ezt hallottam – nehogy kiessünk! Mivel két évig Kassán voltam katona, és rengeteg meccset megjártam keleten, tudom, hogy nagyon nehéz helytállni akkor is,ha profi teljesítményt és maximális odafigyelést produkál egy csapat. Egy fontos dologba nagyon messze voltunk ettől a Homonnától. Az akaratban, a gürizésben, szóval a hozzáállásban. Szerintem megérdemelten estünk ki, sajnos, és gyakorlatilag folytattuk a ligás meccsen bemutatott játékot a második gólunk után, edzőstül. Beszélhetünk itt a keret minőségéről (amibe viszont a győzni akarás beletartozik, és nekünk ez is hiányzik), de hogy egy Homonna ellen nem is az egyenlítő gól után, hanem csak, ismétlem, csak a hazaiak második gólja után kezdett a csapat küzdeni?! Azt is inkább úgy, hogy törlesztéssel, fojtogatással és a nézővel folytatott konfliktussal mutattuk ki, mármint a harciasságot. Nem kifogás, hogy az ellenfél milyen kemény volt! Nagyon kíváncsi vagyok, hogy most mi fog következni. Meglepően ez a kiesés nem sokkoló, valamilyen módon tartottunk tőle és pakliban volt, de nincs rendben.

SZIGETI ATTILA: Úgy alakult, hogy pár percet nem láttam a mérkőzés elejéből, és bevallom őszintén, hogy Guľa edző felállításában gyönyörködtem. Végre egy edző, aki jól rotál, gondoltam magamban. Aztán nekifeszültem a mérkőzésnek a képernyő előtt, és konstatáltam, hogy a mérkőzés üde színfoltja az a Lukáš Leginus, akit még nem láttam az A csapatban játszani. Sikerült a vezetést is megszerezni Kalmáréknak, és pont Leginus rúgta be, aki gyönyörűen üresbe mozgott. Újra egy „szlovák mentalitással” megáldott csapattal hozott össze bennünket a sors, és számunkra megint negatívan végződött a mérkőzés. Boncolgathatnánk, elemezhetnénk, taktika, fegyelem, akarat, szívfutball… Nem teszem, mert újra kiestünk egy szerény képességű II. ligás csapat ellen. Edző? Nem kedves szurkolók, ez itt ma újra másról szólt, és én már személy szerint nem tudom védeni a védhetetlen, mégpedig a játékosokat. Elég volt tisztelt futballistáknak nevezett labdarúgócskák!

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább