Klikk Out Vikkendhouse: A leginkább ható, és mindent átütő zenék

Az NFG klubban, egy akusztikus minikoncert alkalmával ismertem meg Lakatos Áront, akiről mint kiderült, két őstehetség, két élő legenda, Korpás Éva és Lakatos Róbert fia, akit szintén rendkívüli muzikalitással áldott meg az ég. Műsorunkban a jó szokáshoz híven ma megismerhetjük főszereplőnk tíz kedvencét egy mixben, amelyet a cikk alján találtok. 

Fotó: Csontos István 

Lakatos áron,Lakatos Robert,Korpás Éva,Vikkendhouse

Lakatos Áron vagyok, 21 éves, jelenleg a pozsonyi konzervatórium diákja operaének szakon.

A kapcsolatom a zenével már születésem óta tart, mivel zenész családba születtem. Anyukám népdalénekes, apukám brácsaművész. 7 évesen kezdtem el klasszikus hegedűre járni Budapestre, Szászné Réger Judithoz. 11 éves koromtól egyszer csak eljött az az időszakom, hogy nem akarok semmit se hallani a zenéről, hanem focista akarok lenni.

A gimnázium második évében tértem észhez, és elkezdtem újra járni hegedűre Budapestre.
Negyedik évben váltottam klasszikus brácsára, és így el is végeztem a gimnázium után Budapesten a Bartók Béla Konzervatóriumot ezen a szakon. Emellett jártam a pozsonyi konzervatóriumba is ének szakra. Jelenleg csak Pozsonyba járok.

A zene szerintem nagy művelő hatással van az ember elméjére.

Szerintem leginkább a komolyzene, a jazz, a népzene az a műfaj, ami a legmélyebben hat a lélekre, és az érzelmi intelligencia fejlődésére.

Ezek a műfajok igénylik a teljes odafigyelést, átszellemülést, emellett ki is kapcsol bennünket teljesen a hétköznapi világ nyüzsgéséből. Tehát csak ad és ad.

 

A MIX:

 

TRACKLIST:


1. The Dave Brubeck Quartet – Take Five
2. Stevie Wonder – As
3. Johann Sebastian Bach – Air on the G String
4. Puccinini – Nessun dorma! (Live)
5. Róbert Lakatos és a Rév – Hajnalodik
6. Carpathian Folk Quartet – In Bartók’s Footsteps
7. Tizenkét Banda – Mindhalálig
8. Herczku Ágnes – Mulatság Erdei módra
9. Stevie Wonder – Isn’t She Lovely
10. Gregory Porter – The Christmas Song

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább