Moto Pub | Vendéglőlesen

A cikk megjelent a Klikk Out 2022/10. számában.

A Mihályfai Moto Pub-ot megelőzte a hírneve, szinte mindenkitől csak jót halottam felőle, így már épp ideje volt, hogy a Vendéglőlesen csapatával utánajárjunk, mennyire valós is az információ, hogy a helyszínt ilyen sokan méltatják. Fiatalkoromban jómagam is eléggé nagy „ördögmotoros” voltam, így szívemhez nagyon közel áll az égetett gumi, a sebesség és a benzin illata. Élveztem, amikor a fordulatszámmérő majd kitért a hitéből, annyira nyomtam neki, majd ez a tempó a korommal alábbhagyott, és úgy döntöttem, a veszélyre való tekintettel egy időre felhagyok a motorozással. Manapság is arról álmodozom, hogy egy bivalyerős túramotorral bejárjam Európát, vagy végighasítsak a híres „Route 66” aszfaltján. Ami késik, nem múlik, így ez az álom bakancslistás az életemben…

Ha elképzelek egy motorost, akkor nagy eséllyel egy tetkós karú, izmos vagy épp köpcös „keménygyereket” látok magam előtt, akinek a szája szélén patakokban folyik az óriás hamburgerszalonna zsírja, amelyet letol egy korsó sörrel, majd fenéken csapja a hosszú hajú „szöszit”, aki felpattan a hatalmas gép hátsó ülésére, és már viharoznak is el a messzeségbe, mint a szellemlovagok. Ám van olyan is, hogy egy alig negyven kilós „csávó” sportos bőrszerkóban úgy bedönti a szupersport gépét a kanyarban, mint a „köpcös” a szöszit az ágyban… 😀

Vendéglőlesen,Moto Pub,Szentmihályfa,Gasztro,étterem

A Moto Pub-ot Mihályfa szívében, a legforgalmasabb kereszteződésében találhatjátok! A modern épület semmikép sem kerülheti el a figyelmet, hiszen egy régi kocsma épülete lett teljesen felújítva, és étteremmé, panzióvá, fitneszteremmé alakítva. Az étterem közel nyolcvan vendég befogadására alkalmas, belterét Gocon Péter így jellemezné:

A Moto Pub egy méretes terasz látványával fogadja a vendégeit, ami lehetőséget ad arra is, hogy hidegebb időben is használható legyen, mivel be van üvegezve. Elég nagy a kontraszt az épület modern homlokzata, illetve terasza és a beltér kialakítása közt. Egyikkel sincs amúgy gond, csak egy kicsit hiányzik a kettő közt a harmónia, amelyet akár egy színazonos dísztégla használatával is el lehetett volna érni.

A Moto Pub beltere egyébként kellemes, meleg és hangulatos benyomást kelt. Az én ízlésemnek kicsit sok felület maradt fehéren. De ez, akár egy melegebb tónusú vagy szürke dekorációs festék használatával a mennyezeten, könnyen orvosolható. A motoros-pubos feelinget a jól kiválasztott fali dekorációk adják meg a helynek. Egy kis tanács, amely nem kerül sok pénzbe – kisebb intenzitású és melegebb fényű izzók használatával még kellemesebbé lehetne „varázsolni” a hangulatot.

A tökéletesen tisztán tartott illemhelyek ugyanolyan igényesen vannak kialakítva, mint beltér többi része. Summa summarum – a Moto Pub-ban minden vendég biztosan jól fogja érezni magát, nemcsak a kiváló étel felhozatal miatt, hanem az igényesen és stílusosan kialakított enteriőr miatt is. A pár megjegyzést/tanácsot vegyék, kérem, a tulajok mint építő jellegű kritikát.

Este fél nyolc után érkeztünk, egy keddi napon, ehhez képest meglepően sok vendég tartózkodott az étteremben. Kényelmesen helyet foglaltunk, majd a talpraesett kedves pincérünk azonnal rábeszélt egy kis aperitifre, amelyekből jócskán válogathattok a Motóban. Hamarosan kézhez kaptuk az étlapokat is, amelyek nagyon stílusosan, napilap formájúra lettek tervezve, mintha csak napilapot olvasnánk. Egyszerű, nagyszerű, stílusos és egyedi megoldásnak tartom.

Vendéglőlesen,Moto Pub,Szentmihályfa,Gasztro,étterem

A választásunk az alábbi ételekre esett:

ELŐÉTELEK, LEVESEK

Sült libamáj, sült alma-szilva, lilahagymás chutney (18,90 €)

Előételként ez a hatalmas csemege került terítékre, amelyet a séf hihetetlen ízkombinációkkal tett még varázslatosabbá! Igen! Még a libamájat is lehet fokozni, és ez a Motóban hihetetlenül jól sikerült! Az alma édeskés ízvilága keveredett a fanyarabb hatással bíró szilváéval, majd ezt a tökéletesen krémesre sült, omlós libamáj fokozta, végül a még egy kissé roppanós hagyma a lekvárral keveredve tette tökéletessé. Részemről tízből tízesre sikerült ez az előétel.

Levesek terén sem tétlenkedtünk, mind a kétfélét kértük, ami a kínálatban szerepelt.

Tyúkhúsleves (3,20 €)

Egy jó tányér zamatos tyúkhúslevessel minden étkezés jól kezdődik! Nagymamáink úgy tartják, hogy a forró húsleves gyógyszer! Erősíti az immunrendszert, és segítséget nyújt a megfázásos betegséggel küzdőknek is. Kiváló „ellenszer” az éhség csillapítására, főképp ha jó ízletes és bőséges, akárcsak a Motó-ban. A levesben minden ízvilág jelen volt, amelynek egy vasárnapi tyúkhúslevesben jelen kell lennie. Kellőképpen sózott, gyöngyöző aranysárga színű, szinte hibátlan.

Vendéglőlesen,Moto Pub,Szentmihályfa,Gasztro,étterem

Jókai bableves (4,20 €)

Gondolhatnánk azt is, hogy ezt a levest a Jókából származó nagymamák tették annak idején népszerűvé, ám a gondolat már most el van vetve! A Jókai bableves Laborfalvi Róza nevéhez fűződik, ki gyakran készítette férjének, Jókai Mórnak. A nevezetes bableves lóbabból, csülök, zöldségek, kolbász, akár malacköröm, néhol csipetke hozzáadásával, más konyhákban nélküle készül. Így is, amúgy is Jókai bableves. Rántás és tejföl bizonyára szükséges, ám ki hogy szereti, úgy teríti. A Motó bablevese rendkívül bőséges, így amennyiben nem vagy „bélpoklos”, valószínűleg elég is betérned egy Jókaira. Tökéletes sűrűség, harmonikus, jellegzetes ízvilág, és egy leves, amelyre a Motóban valóban büszkék lehetnek. Egy-két kis méret,ű frissen sült, ropogós lángossal fenomenálisra emelnék az étel hírnevét.

FŐÉTELEK

Bécsi borjúszelet (18,90 €)

Ez az a szelet, amelybe azonnal bele szeretnél harapni! Mindenki azt gondolná, hogy az eredete Bécs, ám ez tévedés! Olaszország régmúltjában jelent meg az első írás erről az egyszerű, ám nagyszerű ételről, amely kis idő múlásával Ausztriában szerzett hatalmas közkedveltséget. A Motóban tálalt szelet akkora volt, hogy szinte lelógott a tányérról. Kóstolásakor a lédús, jellegzetes borjúhús hamisítatlan ízvilága azonnal megnyilvánul, miután a friss ropogós, hólyagos paníron áthatolunk. Petrezselymes főtt bébikrumplival, tejfölös uborkasalátával igazi „food pornó”! Javasolnám, hogy a kínálatban társítsák az osztrák ecetes burgonyasalátával, amellyel tuti nyerő párost alkotnának.

Vendéglőlesen,Moto Pub,Szentmihályfa,Gasztro,étterem

Texas burger (10,50 €)

A vendéglátónk szerint az egyik legmenőbb burgerjük, amely kétszáz (!) grammos, színtiszta, házon belül készített marhahúspogácsával van „megáldva”, amelyet cheddar sajttal, pirított szalonnával, bécsi hagymával, rántott hagymakarikákkal, és coleslaw káposztasalátával tálalnak. Én nem tudom, ki bír „bekapni” egy ekkora burgert, ám valószínűleg sokan, ha már egyszer elnyerte a „legkedvencebb” helyezést. Brutálisan lédús, általam az ízkavalkád miatt nehezen felismerhető mártással kiegészítve a nagyon ízletes és az ötcsillagos kategóriába sorolhatnám. A felhasznált „buci”, akár házon belül készítik, akár nem, kiváló minőségű.

Marha bélszín (22,90 €)

Kissé well done-ra sikerült, ám a fotósunknak, Istvánnak semmi kivetnivalója nem akadt a hússal kapcsolatban. Tény, hogy jómagam véresebben, lédúsabban szeretem, de a steakek világában nehéz kiigazodni. Ez a különbség mindössze egy röpke perc a sütési folyamatban, ám hatalmas eltérés a tányéron. Mindenképpen ízletes, és roppant finom étel volt, amelyet a köretvariációk még magasabb szintre emeltek. A zöldborsó püré és batátahasáb tökéletes választás volt, amelyet a selymes erdei gomba mártás csak fokozni tudott.

Lazacos tagliatelle (9,80 €)

Miután megláttam a tányéromat, szinte hátast dobtam az étel mennyiségétől! Megkérdeztem, hogy ezt csak mi kapjuk azért, mert „vendéglőlesre” jöttünk, vagy általánosak ezen mennyiségek, és ezt a választ kaptam: Nincs különbség vendég és vendég közt! A lényeg hogy minőségi alapanyagokból színes ízvilággal rendelkező, és megfelelő mennyiségű ételt kapjon a kedves vendég. Őszintén szólva, négy kanálnyi falatozás után feladtam a majszolást, és inkább becsomagoltattam az étket. Hihetetlen színes ízkavalkáddal rendelkezett, amelyben dominál a lazac ízletes húsa, majd a póréhagyma, tejföl és a parmezán „bukéja”. Brutális!

Vendéglőlesen,Moto Pub,Szentmihályfa,Gasztro,étterem

DESSZERTEK

A főételek után Péter ingjéről már szinte lepattogtak a gombok, míg én két ujjnyit lazítottam a nadrágszíjamon… 😀 Már szinte ki akartunk surranni, miután jött az édes kegyelemdöfés, és a kérdés… Kértek némi desszertet a végére? Ám legyen, hagytuk magunkat meglepni mindkét fajtával.

Csokis brownie (5,60 €)

Ki ne szeretné, és ki ne ismerné a világ egyik legjobb „csupacsokis” desszertjét? Szinte mindenhol kötelező megkóstolni, ám a legnagyobb élvezetet akkor nyújtja, ha a legkiválóbb csokit használják alapanyagként. Vaníliafagyival, tömérdek gyümölccsel, mesterfokon tálalva érkezett „őnagysága”, amelyben ezúttal sem csalódtunk. Valahol Amerikában született, és erre biztosan büszkék is lehetnek a „jenkik”. Egyébként az is lehetséges, hogy félkész alapanyagból készítik, ám erre nem vennék mérget, meg egyébként is… Kit érdekel, ha tökéletes és nagyon finom?

Amerikai palacsinta (4 €)

Kettőből kettő! A múltkori vendéglőlesünkkor is amerikai palacsintát fogyasztottunk, ám úgy tűnik, hogy a Motóban sokkal bőségesebben tálalják, némi csokis-mogyorós krémmel, tömérdek gyümölccsel, amellyel felturbózzák a kelttésztás mini palacsintát. Őszintén szólva nekem nem a legnagyobb kedvencem, a csapat többi tagja egy rossz szót sem mondott a desszertről. A nagyobb szomszéd társaságot annyira elvarázsolta ez az édesség, hogy azonnal rendeltek is vagy négy adagot…

Vendéglőlesen,Moto Pub,Szentmihályfa,Gasztro,étterem

Hamarosan az utunk, egyben a cikkünk végére érünk, így végszóként jöjjön pár észrevétel a részemről. Miután beléptünk a Moto Pub-ba, egy laza, vagy akár keményebb rockzenét, netán modernebb elektronikus zenei produkciót vártam.  Ottlétünk másfél órája alatt a retró rádió örökzöld és romantikus dallamait hallva, kissé zavarkeltő volt a háttérzene, és sehogy sem illett a képbe. Képzeljük el a cikk elején említett tetovált „köpcöst” You Are The Love Of My Life-ot hallgatni egy sör, whiskey melett… 😀 Képzeletben olyan mintha görkorizni készülne, nem motorozni… 😀 Sokkal autentikusabb lenne, ha a hely ízig-vérig magával ragadna egyfajta zenei stílus kíséretében, hiszen míg a vendég elfogyasztja az ételét, biztosra vehető, hogy élvezné a produkciót. Merjünk mások lenni, ha már egyszer egy irányzatot követünk, ám megjegyzem, hogy az észrevételem személyes jellegű, és ez volt az egyetlen negatívum az egész estben.

Továbbá! Valóban hatalmas adagok, a kevesebb néha több! Lehetetlen elfogyasztani három-négy fogásos ebédet vagy vacsorát. A zenével valóban csináljatok valamit, mert a Rick Astley-féle Never Gonna Give You Up után már szinte feladtam… 😀

Hatalmas plusz a szükséghelyiségben elhelyezett szájvíz automata!

Többi étterem! Ébresztő! A konyha közelsége ellenére szinte semmilyen „konyhai aroma” nem érezhető a beltérben.

Széles ital-, pálinka- és borkínálat, ám a whiskey-k és a rumok terén lenne mit bepótolni! Lehetséges, hogy legalább a nyári időszakra némi kézműves sörrel is bővíthetnék a kínálatot.

A Slovakiaring közelsége szinte biztos pont a Moto Pub térképén, így amennyiben ezt a minőséget tartani fogják a továbbiakban, biztosan nem kell tartaniuk attól, hogy elfogynának a vendégeik. A jövőben a tulajdonos elmondása alapján bővülni fog az étterem, így hamarosan nagyobb társaságú rendezvények helyszínévé is válhat a „MOTÓ”.

Sok sikert és rengeteg elégedett vendéget kívánunk! 🙂

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább