A bizalom nem kézzel fogható, ahogy a hit sem

A választások margójára

Fotó: Pixabay.com

Elgondolkodtam azon, hogy mivel jár az, ha valaki teljes mellszélességgel kiáll valami mellett. Elköteleződik, állast foglal, és el sem töpreng az ellenkezőjén. De miért vonja maga után ez a döntés azt, hogy a másik térfélen állók azt gondolják, hogy ellene vannak?

Még zajlik a kampány, de egyszer csak csend lesz, amikor majd otthon mérlegelhetjük a hallottakat és látottakat, nem utolsó sorban azt a négy évet, ami mögöttünk van. Maradjanak-e, vagy menjenek, akik voltak? Vajon mindent megtettek, amit csak lehetett? Bőven, vagy csak épp eleget? Nehéz döntés, hiszen aki nem követi akár naponta a helyi önkormányzat működését, kevésbé lát bele abba, illetve jogköreibe, döntéseibe, kevésbé van rálátása az ott zajló eseményekre. A legtöbb választópolgár „csak” a jelenlegi működés tüneteit látja. Jobbulást, vagy épp romlást. Fejlődést, vagy épp visszaesést. Vagy talán csak végigsétálnak a helység főutcáján és már le is vonják a következtetéseket.

A többség nem érti a bonyolult összefüggéseket, és nem is akarja érteni. Olyan vezetést akar, aki jó hozzá, megfelelő életkörülményeket teremt, elérhetővé teszi a szolgáltatásokat, hozzájárul ahhoz, hogy megtarthassa hétköznapi kényelmét és még szórakoztassa is. Persze még ennél is sokkal többet, mert valljuk be, ennél azért sokkal több sebből vérzik rendszerünk.

Vajon ki nyújthat gyógyírt a bánatunkra, ki fújhatja el finom leheletével elégedetlenségünket és ki lesz az, akinek a vezetésével otthonunk és mi is fejlődhetünk? A szavazattal bizalom is jár. Ez az adu a választó és a megválasztott kezében is. Ami láthatatlan és kézzel nem fogható. Éppen, ahogy a hit sem. Bizalmat és hitet adni nagy bátorságra vall. Ékes bizonyíték arra, hogy aki adja és kapja, mindkettő tenni akar. A tenni akarás pedig a változás előszobája. A személyek talán nem is annyira lényegesek. Ha ott a bizalom és a hit, a kitűzött cél is egyre pontosabban körvonalazódik.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább