Klikk Out Vikkendhouse: Ha létezne időutazás….

A mai epizód egy amolyan minőségi, szupermuzikális feltöltődés. A fókuszban ma a jelenleg Nagyabonyban élő Álló Szimona látható, aki mesél a zenéhez való kötődéséről, és tíz kedvenc zenéjét egy csokorba szedve most megosztja velünk.

Fotó: Ugróczky István

Álló Szimona,Csallokozi Muzeum,Vikkendhouse

Álló Szimona vagyok, a Csallóközi Múzeum újdonsült lektora, a Golddies zenekar egykori billentyűse és vokalistája, művészlélek és két energikus gyerkőc anyukája.

A párom, András, aki szintén zenész és kiváló szaxofonista, az első néhány randink után megállapította, hogy nálam is az ún. hercegnő-effektus van jelen, vagyis a tehetség több szinten is kibontakozott az életemben. A zene mellett, egyelőre még csak hobbi szinten, portrékat rajzolok és festek is, a versírással is barátkozom.

A zene iránt már kislány koromban nagy érzékenységgel áldott meg a Teremtő. Szerencsére ezt a szüleim is látták, és zeneiskolába küldtek. Sokáig a klasszikus zene töltötte be a lelkemnek azt a bizonyos érzékeny oldalát. Zongorán a mai napig komolyzenét játszom a legszívesebben, míg az énekben a klasszikus énekléstől fokozatos lépésekben haladtam inkább a jazz felé. Ebben nagy szerepe volt a keresztapámnak, aki a 20. szülinapomon elvitt egy Golddies-próbára. Én a zenekarban maradtam, kisebb szünetekkel, 10 éven át.

Előbb megszerettem a latin zenét és a bossanovákat, majd a swinget, a hot jazzt, és beférkőzött a szívembe a régi zene, a 20-as, 30-as évekből.

Ha létezne időutazás, akkor legszívesebben a 30-as évek elejére jellemző, „nagy Gatsby hangulatú“ orfeumokba varázsolnám magam. Hogy ne csak a múlt része legyen számomra a zene, így a jelenben is képzem magam, az önképzés amolyan hobbi nálam. Idén nyáron részt vettem Pőstyénben a nemzetközi jazzműhelyen, amit Nikolaj Nikitin szervezett, és ebből azóta is merítkezem. Egy jazz formáció is van alakulóban tehetséges emberkékkel, ami remélhetőleg már nem annyira a távoli jövő zenéje.

Álló Szimona,Csallokozi Muzeum,Vikkendhouse

A válogatásomban azok a dalok szerepelnek, amik a bensőmet megsimogatják, illetve izgatják, mozgatják.

A MIX:

TRACKLIST:

1. Esperanza Spalding – Cuerpo y Alma
2. Nina Simone – Love me or leave me
3. Nikolaj Nikitin – Dreamin´
4. Váczi Eszter Quartet – Voltak órák
5. Esperanza Spalding – I know you know
6. Bágyi Balázs – Lágy Balkáni Szél
7. Malek Andrea – Chega de Saudade
8. Al Di Meola – Oblivion (Astor Piazzolla)
9. Hot Jazz Band – Hosszú az éjszaka
10. Sting – Never comming home

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább