POÓR TIBOR: Némileg az idei tavaszi felkészülés alatt könnyebb keresni a lényeges momentumokat, mivel a tavasz első bajnoki meccse egyben egy rendkívül fontos, szezont befolyásoló feladat. A Slovan ellen három pont az optimum, és a döntetlen a másik, egyben utolsó elfogadható opció. Igen, ez egyben nyomás a csapatra, de az úton a nagy métákhoz a nyomást nem kerüljük ki, a feladatunk az, hogy helyesen kezeljük. Számomra ez azt jelenti, főleg idén, hogy gyorsabban lesznek összerakva a Slovan elleni meccs legfontosabb csapatelemei (nem mintha az offenzív középpálya és a csatársor nem lenne fontos) – a biztos kezű, időben kijelölt egyes számú kapus, az optimális belső védők kémiája egymással és az összekötő defenzív középpályásokkal. Az első félidőben a belső védők nem szervezték jól a védekezést, és gólpasszunk is volt a kapott gólunknál. Nem hiszem, hogy nagyon meglepnénk a Slovant azzal, ha az utolsó felkészülési meccsen még nem a bajnokin kezdő hátvédsor-kapus jelenne meg, mivel szerintem a meglévő variációink transzparensek, ezekre könnyedén fel tud készülni a Slovan. Ez a meccs még oké, de ha nem lesz időben Risvanis együtt a kiválasztott partnereivel a felkészülés során, ezzel inkább magunknak okozunk gondot. Elöl volt egypár érdekes individuális teljesítmény, különösen nem kell itt most lezárni dolgokat, de végeredményben kívánom, hogy sikeres formaidőzítés és sikeres időzítés legyen a játékosok és az egyes sorok összhangjának kialakításánal Guľa számára. Az, hogy ez minden szezonstartnál fontos, az per pillanat közhely, a Slovan-meccs miatt bizony rég volt ilyen fontos feladat. Sok sikert Guľa, sok sikert DAC!
SZIGETI ATTILA: Fantasztikus időben került sor az FC DAC első felkészülési mérkőzésére a MOL Akadémián. A hűséges szurkolók szép számmal ki is látogattak a meccsre, amelyen edzőpárosunk nem a legerősebb összeállításban küldte pályára a csapatunkat. Szóval, ahogy ilyenkor szokás, keverték a kártyákat és próbálták azokat a játékosokat, akik mennek vagy maradnak. Hosszú idő után láthattuk Balićot, Davist, viszont Kalmár és Krstović a lelátóról követte az eseményeket. A Lipcsei Peti vezette Soroksár nagyon jó szparingpartnernek bizonyult, viszont még sok víz lefolyik a Dunán a Slovanig.
A weboldal megfelelő működése és a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket és hasonló technológiákat használunk. Hozzájárulásod esetén ezek segítségével olyan adatokat kezelhetünk, mint a böngészési szokásaid vagy az eszközöd egyedi azonosítói. A hozzájárulás megtagadása vagy későbbi visszavonása bizonyos funkciók működését befolyásolhatja. Te döntheted el, mely sütik használatához járulsz hozzá. Beállításaidat később bármikor módosíthatod.
Szükséges sütik
Always active
Ezek a sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez, az általad kért szolgáltatások biztosításához, illetve az elektronikus kommunikáció lebonyolításához. Használatukhoz nincs szükség külön hozzájárulásra.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikai sütik
Ezek a sütik segítenek megérteni, hogyan használják a látogatók weboldalunkat. Az összegyűjtött adatok alapján elemezhetjük a látogatottságot, a felhasználói szokásokat, és javíthatjuk az oldal működését és tartalmát. Az ilyen sütiket csak a hozzájárulásod alapján használjuk.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Marketing sütik
Ezek a sütik lehetővé teszik a látogatók böngészési szokásainak követését, érdeklődési profilok kialakítását, valamint személyre szabott hirdetések megjelenítését. Harmadik fél szolgáltatók, például közösségi és hirdetési platformok is használhatják őket. Alkalmazásukhoz a hozzájárulásod szükséges.