Hűségkártya – érvényes, ha…

A cikk egy részletét a Dunaszerdahelyi.sk-val folytatott együttműködésünk révén közöljük.

Fotó: Nagy Attila / Dunaszerdahelyi.sk

Többen megkeresték a városi hivatalt, hogy mikor lesz számukra az új városi hűségkártya kézbesítve. Nem tudtak ugyanis arról, hogy a 2020-ban kiadott plasztik hűségkártya most is működik – érvényességét azonban a lakos „aktiválja” évről évre, attól függően, befizette-e a helyi illetékeket. Ennek kapcsán kérdeztük Hájos Zoltán polgármestert.

Legelőször, amikor elindult a városi hűségkártya-program, az önkormányzat eleve bizonyos feltételekhez kötötte magának a kártyának a kiadását. Ez ma is érvényes: aki a városi költségvetésbe időben és hiánytalanul befizeti a helyi adót és a helyi illetéket, akkor az a városi intézményekben kedvezményekhez tud jutni valamilyen formában a hűségkártya segítségével.

A hűségkártya bevezetését követően évről évre egyre nagyobb volt a kártya népszerűsége, amelyet eleinte csak egyéves időtartamra és fóliázott formában adtunk ki. Azután jött a kétévés, vonalkóddal ellátott kártya. A vonalkód akkoriban is, és most is arra szolgál, hogy azonosítsa a kártya tulajdonosát, valóban befizette-e legkésőbb az előző év végéig a helyi adót és illetéket – csak ezután kaphatott ugyanis városi hűségkártyát.

A teljes cikk elolvasható a Dunaszerdahelyi.sk-n.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább