A SzerdaHelyzet nyilatkozik a DAC–Slovan (1:1) mérkőzésről

POÓR TIBOR: Azt hiszem, hogy ha több mint egy félidőt játszunk a Slovan ellen egy emberrel kevesebben, akkor azért az egy pontért és a harcias játékért dicséretet érdemel a csapat, és én kiemelném az edzők jó döntését a kiállítás után, hogy Kalmárt hozták le. Igen, ez megbélyegezte a játékunkat, gyakorlatilag klasszikus foggal-körömmel védekezésre kényszerültünk, de így meglett a fontos, és a kezünkből könnyen kicsúszható egy pont. Persze, kellett hozzá Petráš és a szerencse is. Másik dolog, hogy milyen volt a kiállítás előtti időszak. Szerintem túl korán kezdtünk faragni az aktív játékunkból a középpályán, és a Slovan a rossz passzainkból is élt. Többen hátul jó teljesítményt nyújtottak, alaposan túl voltak terhelve, és bevallom – vártam is hasonló szituációt, mint amilyen megelőzte a kiállítást. Ilyen párbajba Risvanisnak nincs esélye, ha a játékostipológiát nézzük. Kulcsfontosságú ilyen szituációk eliminálására kiküszöbölni a hibákat, az egyszerű passzok rontását a középpályásoknál. Tehát döntetlen, megyünk tovább, Hajrá, DAC!
U.I. A nézők száma és a telt lelátó szenzációs látvány!

SZIGETI ATTILA: Úgy kezdődött a mérkőzés, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva. Rúgtunk egy korai gólt és próbáltuk tartani a labdát, és a nyitottabb védekezéssel szemben támadásokat vezetni. Egy percig sem azt játszotta a Slovan, amire előzőleg számítottam, és a gyenge napot kifogó középpályánk hibáiból megszakadtak védőink. Jött is a hiba és 10 emberrel, Kalmár Zsolti, Krstović és Risvanis nélkül nagyon nehéz ez ellen az erős Slovan ellen játszani. Az 1:1 hízelgő számunkra, és ki merem jelenteni, a játékvezető nem befolyásolta a mérkőzést, viszont nem fújta jól a meccset.

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább