MissQ Hónap Nője: Időutazás egy gyönyörű kastélyban

A cikk megjelent a Klikk Out 2023/februári számában.

Új év, egy tucat új szereplő és megannyi új ötlet, amiket hozunk nektek stábunkkal 2023-ban is! Igyekeztünk egy egészen titokzatos helyre vinni a következő évad első számának forgatási helyszínét, és nem is akárkit kértünk fel a főszerepre. Egy szemet gyönyörködtető lány, akire már jó pár hónapja felfigyeltünk, most pedig „színpadra” hozta tehetségét és bájait: ismerjétek meg Adouki Anna Flórát!

Szerző: Kurucz Klaudia
Fotók: Szabó Péter Pál

A mostanság igen nagy népszerűségnek örvendő, 19. században játszódó kosztümös filmek adtak ihletet, amikor minden lánynak a bálban tánclistán sorakoztak a feliratkozó kérők. A vízkereszttől egészen hamvazószerdáig tartó pár hét a böjt előtti mulatságok, bálok idejét éljük most. Mi másról szólna a február, mint a farsangról, mikor mindent ellepnek a habos, vagy éppen ellenkezőleg, szolid, de sejtelmes ruhák…vagy akár jelmezek?!

Így történt hát, hogy modellünkkel, akit hamarosan részletesen bemutatunk, egy titokzatos helyre érkeztünk, aminek minden zegét-zugát átjárta. Az elvarázsolt kastélyban lassan helyére került a megfelelő öltözék is, melynek kihagyhatatlan részleteit hamarosan saját magatok is láthatjátok.


VIDEÓ:
Egy elvarázsolt kastélyban báloztunk Anna Flórával

Kedves Flóra, mutatkozz be kérlek a Klikk Out olvasóinak!

A Budapesti Corvinus Egyetemen tanultam Nemzetközi Tanulmányok szakon, és cserediákként voltam az oslói és a bolognai egyetemen is képezni magam.

Sosem gondoltam volna, hogy a nemzetközi szervezetek és a think tankek világa helyett a sportmarketing irányába terel majd az élet, de igazán megszerettem. Nagymegyeren élek, 25 éves vagyok és a fő hobbim a zenélés, ami kikapcsol és megnyugtat.

Nagyon sokszínű személyiség vagy, amit már a fotózáson is bebizonyítottál. Mivel szeretnél foglalkozni hosszútávon?

A hosszútávú terv mindig is az volt, hogy egy humanitárius szervezetnél dolgozzak.

Elvégeztem a Máltai Szeretetszolgálat Vészhelyzetkezelési Központjának képzését, és ha tehetem, bekapcsolódom az önkéntes programjaikba. Bár kisebb átmeneti kitérőkkel, de szép lassacskán haladok a cél felé, és mindig igyekszem emlékeztetni magam arra, hogy ne tévesszem szem elől az igazi célom.

Tökéletesen helytálltál a forgatáson. Nehezítő körülmény volt, hogy egy csodaszép ruhában, de először egy romos kastélyban forgattunk. Nem volt túl meleg. 🙂

Nem volt egyszerű, mindannyian eléggé fáztunk a hosszú idő alatt, bár a kezdeti adrenalin és a jó hangulat feledtette ezt. Közösen, hősiesen végigcsináltuk a folyamatot, és egy igazán kalandos élmény maradt mindannyiunkban. Őszintén szólva, nem modellkedem túl gyakran, nem csinálom „hivatalosan”. A szimpatikus megkeresésekre nagy örömmel mondok igent, és minden percét élvezem, mint ahogy most is.

Milyen a viszonyod a régi korban játszódó filmekkel?

A kosztümös drámákból az egyik kedvenc komédia-dráma sorozatom a The Great, egy hellyel-közzel igaz történet. Egy jó kis szatíra, fordulatos cselekménnyel. A kosztümös filmek közül pedig mi is lenne a legjobb komfortfilmem, ha nem a Büszkeség és balítélet? A forgatás alatt nem is igazán tudtam arra gondolni, hogy nem a mostani idők social media szőtte terében játszódnak a jelenetek. Sőt, néha inkább rám tört a kamerapánik, ezért inkább igyekeztem arra koncentrálni, hogy jól érezzük magunkat mindannyian.

Köszönjük Flórának, hogy színes egyéniségével még egyedibbé varázsolta az évindító számunkat a galántai Esterházy kastélyban! Nagy köszönet az MV Luxus Beauty szalonnak, hogy ruháival hozzájárultak modellünk külsejéhez. Hamarosan érkezünk a nagy videóval, addig is kövessenek minket közösségi médiafelületeinken!

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább