Csak semmi bolondozás – megint itt vagyunk!

Borítókép: Gocoň László

Áprilisban sem bolondoztuk el az időt, hanem igyekeztünk egy tartalmas és izgalmas lapszámot összeeszkábálni. Lássuk, mi sült ki belőle!

Editorial / Szerző: Szilvási Tibor

Nem tudjátok, mi a jó!

Igazán nem szeretnék iskola- vagy ovikonyhán dolgozni, kevés annál demotiválóbb munka lehet, tudván, hogy a saját ovisom mihez kezd az étekkel itthon. Finnyás kis bestia, akinek legfeljebb gumimacival lehet a kedvében járni, és mikor hétről hétre megnézem az adott menüt, a javát már jó előre kukázom, és tudom, mely napokon lesz rá egyáltalán esély, hogy bármit is megeszik.


Klikk Out,Előzetes,2023,ÁprilisAutó / Szerző és fotók: Ugróczky István 

Kékbe öltözött álom – BMW M8 Coupé Competition

Nem érzem magam elég szakavatottnak ahhoz, hogy erről a járgányról bármi okosat mondjak, úgyhogy maradok a tényeknél.


Klikk Out,Előzetes,2023,ÁprilisMagunk között / Szerző: Menyhárt József / Fotók: Szabó Péter Pál

Állati gyógyítók

Szeretett Csallóközünk évtizedekkel ezelőtt az állattenyésztéséről és a növénytermesztéséről volt híres: faluhelyen mindenkinek volt háztájiban sertés, baromfi – az emberek önellátóak voltak. Mára ez már teljesen megváltozott – nagyon kevés helyen találunk haszonállatot. Ami viszont reneszánszát éli, az a kisállatok tartása. A házikedvencek életéről mindenkinek van egy sztorija, akár saját kútfőből, a családból vagy a szomszédságból. De akik igazán ismerik jelenlegi világunknak az állatokhoz fűződő viszonyát, azok az állatorvosok. Mai beszélgetőtársam az immár húszéves nagymadi állatklinika vezetője, Nagy Szabolcs doktor úr, aki Kornél öccsével közösen talán a Csallóköz legnagyobb ilyen jellegű rendelőjét működteti.


Klikk Out,Előzetes,2023,ÁprilisBia bekérdez / Szerző: Bokros Bia

Hogy is volt az idei írásbeli érettségi?

Szokták mondani, hogy az érettségi az első nagy megmérettetés a diákok életében. Nem tudom, ezután mennyire lesznek érettebbek a fiatalok, de mindenesetre idén is megrendezték ezt a hatalmas eseményt, amely főként azt kutatja, mit NEM tudnak a diákok. Az idei írásbeli érettségiről beszélgettünk Aranyossy Ildikó és Szabó Mária tanárnőkkel.



Klikk Out,Előzetes,2023,ÁprilisKöltőtoll / Sipos Janka, Kovács Andrea (Këri)

Rossz versek

Akik rendszeresen olvassák a rovatot, jól tudják, hogy nem mindig szeretjük komolyan venni magunkat, no meg a kötöttségeket sem. Mivel az április köztudottan a legbolondosabb hónap, úgy döntöttünk, hogy ez alkalommal félretesszük a verstan szabályait – legyen a mondanivaló banális, a rím leginkább kín, szótagszám, az meg mi? Ketten kétfelől közelítettük meg a témát, így született a kínlódva verselés vs. verselve kínlódás üde egyvelege, ami remélhetőleg jókedvre deríti majd az Olvasót is.


Klikk Out,Előzetes,2023,ÁprilisKönyvjelző / Sipos Janka, Varga Ottó

Szeifert Natália – Örökpanoráma

Szemeztem már egy ideje Szeifert Natália könyvével. Azt hiszem, talán a cím ragadta meg elsőként a fantáziámat. Költői volt, és eléggé sejtelmes, még ha viszonylag földhözragadt jelentéshez is köthető, sok mindent bele lehetett olvasni. Tulajdonképpen a regény is ilyen: leírja egy mindennapi, isten háta mögötti kis település történetét a lakóién keresztül, mégis tele van mesével, varázslattal. (sj)


Klikk Out,Előzetes,2023,ÁprilisFernanda Melchor: Hurrikánok évada

Ismerős történetként kezdődik: egy apró, elszegényedett mexikói városkát egy borzalmas eset ráz meg: a helyi gyűlölt, rettegett és mégis fura módon „tisztelt” banya feldagadt, rothadt holttestét egy csapat gyerek megtalálja a kanálisban. Az elkövetkező fejezetekben megismerhetjük a városka egy-egy lakóját és az ő nézőpontjukat a történtekre. (vo)


Hangfal / Szilvási Tibor

Sault – 11

Little Simz – NO THANKS YOU

Iggy Pop – Every Loser

Ladytron – Time’s Arrow

Belle and Sebastian – Late Developers

John Cale – Mercy


Cinemax / Szilvási Tibor

Sisu

Vetítik április 27-től.

A galaxis őrzői 3

Vetítik május 4-től.

Hypnotic

Vetítik május 11-től.


Klikk Out,Előzetes,2023,ÁprilisVendéglőlesen / Szerző: Mundi Józsi

Park Bistro

Zerda Pub-ként volt közismert régebben, ám ebből is kifolyólag vettem tudomást arról, hogy mennyire repül az idő. Már negyedik éve, hogy a helyszín teljesen megváltozott, és ebben az esetben nemcsak névváltoztatás történt, inkább gyökerestől felforgatták az egész színhelyet, és még ez sem volt elég, így egy olyan modern koncepcióval és üzemeltetéssel találjuk magunkat szemben, amely teljesen egyedülálló városunk gasztronómiai világában. Egy étteremhez sem hasonlítható koncepció, egyedi környezet, különleges, egyben merész ízvilág, mi több, modern tálalás jellemző a Park Bistróra, amely hatalmas kellemes meglepetést okozott a teljes vendéglőles csapatának…


Klikk Out,Előzetes,2023,ÁprilisUtazás / Szerző: Mundi Józsi

Bem-Vindo Ao Brasil

Az élet csodás élményeket tartogat! Még egy hónapja gondolni sem mertem volna arra, hogy jelenleg épp a Copacabanán, Rio De Janeiro csodálatos homokos tengerpartján Brazíliában fogom süttetni a hasam, hatalmas caipirinhát kortyolgatva írom e sorokat, miközben napszemüvegem alól lesem, hogy mennyire energikusan „rázzák” a beach bárban a helyiek a szambát, majd egy kissé távolabb a fiatalok a capoeirát gyakorolják. Balra vetem a tekintetem, ahonnan hatalmas „góóóóóóól” üvöltés hallatszik, és vagy két tucat hajszálvékony napbarnította brazil fiatal teljes bedobással rúgja a „bőrt”, mintha a futball világbajnokság döntő mérkőzését játszanák, itt a homokos strandon. Hölgyeim és uraim, merjetek álmodni, mert én mindig is arról álmodoztam, hogy szemügyre veszem az egész világot!


 

Klikk Out,Előzetes,2023,ÁprilisHavi kreatív / Kürthy Judit

Essie kreatív

Több kézműves technikában is otthonosan mozog Kovács Eszter, az Essie kreatív megálmodója, végül az epoxy gyantánál állapodott meg. Imád a családjának is kézműves tárgyakat készíteni. E havi kreatív rovatunkban Kovács Eszter válaszolt nekünk.


Klikk Out,Előzetes,2023,ÁprilisSüt & főz a jó öreg csallóközi / Kovács Ákos

Joli nénéd barátfüléje

A barátfüle fontos ítel minálunk a családbo. Vannëkije mindënféle marha neve, dödölle, mëg derelye, de mink csak barátfülinek híjuk, mer a Gizi baráttyánok pont ilyen lëkváros vót a balfüle.


Klikk Out,Előzetes,2023,ÁprilisHazai / Szerző: Bögi Róbert

Szerdahelyi mozaikok 2. – Lépteimet számolom a Fučík utcán

A második világháborút követően Dunaszerdahely iparát a konzervgyár és a lengyár adta. Ha hozzávesszük a gép- és traktorállomást, a baromfifeldolgozó vállalat elődjét, valamint a földműves szövetkezetet, tulajdonképpen zárhatjuk is a sort. Az itt dolgozók már nem csupán dolgozók voltak, hanem a munkásosztály, a rendszer „élmezőnye”, akik akkor is teljesítették a tervet, ha amúgy nem. Sőt, kötelességvállalásukat rendszerint túlteljesítették – ők voltak a dolgozó nép.


Klikk Out,Előzetes,2023,ÁprilisCsajos / Keri

A koreai arcápolásról

A koreai kozmetikumok pár éve robbantak be a köztudatba, forradalmasítva a szépségápolást. Akik követik a témában a különböző bloggereket, influenszereket, azok csak azt vették észre, hogy egy rutinban 10-12 (!) termék kerül felvitelre, amelyek között lehetetlen kiigazodni. Az ázsiai cégek időközben rengeteg pénzt fektettek termékfejlesztésbe és gyártásba, így ma már rendkívül magas minőségű termékekhez juthatunk hozzá drogériai árszinten. Mostanára a metódus is letisztult kissé, így sokkal könnyebben bevethető, ha némi újdonságra vágyik a bőrünk a tavaszi hónapokban.


Klikk Out,Előzetes,2023,ÁprilisKultúra / Különvélemény / Szerző: Kёri

Apa, ugye emlékszel? – avagy gondolatok a „The Father” c. film kapcsán

A „The Father” című film megdöbbentő érzékenységgel vázolja egy demens beteg hétköznapjait. A film készítői az egyes jelenetekben addig variálják a helyszínül szolgáló lakás elemeit, a jelenlévő családtagokat, és a párbeszédeket, mígnem úgy érezhetjük, hogy beszorultunk a páciens elméjébe, aki a lineáris események szemlélése helyett egy végtelen spirálban kavarog, ahol semmi sem ugyanaz, mint öt perce.


Klikk Out,Előzetes,2023,ÁprilisÖsszeesküvők / Sipos Janka

Havannából szivart, ne szindrómát!

2016-ot írunk. Barack Obama az amerikai elnök és az Egyesült Államok hosszú évtizedek után először nyit az addig ellenséges országként elkönyvelt Kuba felé. Ennek jegyében a Külügyminisztérium munkatársai Havannába utaznak. Csakhogy van egy kis bibi: az amerikai delegáció egyik tagja éjjel furcsa hangra, majd az ezt követő fülzúgásra ébred, később pedig hányinger és szédülés kezdi el kínozni őt…


 

Klikk Out,Előzetes,2023,ÁprilisSárkány ellen sárkányfű / Sipos Janka

Egy hullámhosszon az egészséggel – A biorezonanciáról

Kétségtelen, hogy az egészségügyi rendszerünknek komoly hiányosságai vannak. Páciensként sokszor találkozunk azzal, hogy egy csomó helyre el kell mennünk vizsgálatra ahhoz, hogy egyáltalán megállapítsák azt, hogy mi bajunk van, arról nem beszélve, hogy micsoda kálváriát járunk végig, míg az adott problémát kikezelik. Már ha egyáltalán ki tudják. Ehelyett azonban léteznek olyan alternatív módszerek, melyek nem csupán azt ígérik, hogy egyetlen vizit alkalmával felállítják a helyes diagnózist, hanem hogy ott helyben meg is oldják a felmerült problémát. Ugye, milyen jól hangzik? Nos, ilyen a nálunk is eléggé népszerű mágneses biorezonancia.



Klikk Out,Előzetes,2023,ÁprilisHónap nője / Kurucz Klaudia / Fotók: Ajpek János

Kibertérbeli lány

Az új napra ébredve modellünk szemei lassan kinyíltak, majd azonnal észrevett valami rendkívül meglepőt. Ahová csak tekintete elkalandozott, az ő arcra tűnt fel. Ez az érzés zavarba ejtően furcsa volt, és azonnal számos kérdés merült fel benne: „Miért van mindenhol az arcom? Ki csinálta ezt és miért? Minden olyan ismerős, de mégis idegen.” Ismerjétek meg kibertérbeli modellünket, Kácz Friderikát, aki egy igazi, húsvér, exotikus lány, akihez a jó humora mellé csillogó szemek párosulnak.



LELŐHELYEK:


DUNASZERDAHELY
Mecse, Torony, Chilli House, Kék Duna (szolárium), MissQ, Pizza Extra, New York, Tabu, Sultan, Junior, Kulacs, Istanbul, Istanbul melletti fagyizó (buszállomásnál), Merkúr borozó, Korona, Csámcsogó, Nero, a vele azonos soron a fodrász, Zserbó cukrászda, sarki élelmiszerbolt, Vovoland, Fácán, Észak II-esi újságos, Nova Fitness, Pelikán, Vito, Meskete, Itsipitsi, Park presso, a rendőrség előtti újságos, 7moments, Artica, Kelet lakótelepi újságos, Atlantis, Dunauto, Tesco: fodrászat / palacsintázó, Hazai ízek / Duntel, Baranyai, Turul, Street, Street melletti sörkert, Csokiszoli, Wagner, Fitklub, Venezia, Kubačka masszázsszalon, Almási Anikó kozmetika, Big Man Shop, Maduro kávézó, Szicsek, idegenforgalmi iroda, Country, Fontána, NFG, Vespresso, Choco Arden, St. Patrick’s, DejaVu kávézó, VÚB melletti parkolóházban lévő kis trafik, Buena kávézó, Robi ABC, Golden Scissors fodrászat, Lady’s Plus fodrászat, Budapest kávézó, Vila café, Minit pogibár, Tilos sörbár, Clinique Jolie, Wagner cukrászda (Galántai út), MAX (keddtől): szolárium, Duntel, Pizza Extra.

HODOS
két élelmiszerbolt, kocsma, Kakadémia, újságos.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább