Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok – Kika Gombosová és Samuele Luccisano
FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Riportsorozatunk aktuális epizódja, a múlt heti Gombos Lacival készült beszélgetésünk szabad folytatása. A rovat vendégei ezúttal: Kika Gombosová, Laci lánya, valamint Kika jövendőbeli férje, az olasz származású Samuele Luccisano. Tanulságos meghallgatni olyan szurkolókat, akik a DAC-ot más szemszögből látják, ezért más kontextusban képesek szeretett klubunkról beszélni – miközben ők maguk is hűséges hívei a sárga-kék színeknek.
Megjegyzés: a Samuele-val való beszélgetésben, Kika volt tolmácsként segítségemre, amit ezúton is köszönök.
Kika, hogy emlékszel vissza az első DAC-mérkőzésedre?
Kika: Hazudnék, ha most pontosan le kellene írnom az első mérkőzésem élményeit, mert nem emlékszem. Inkább az apu szavaira hagyatkoznék, aki az imént elmondta, hogy a DAC-szenvedélyemet tőle örököltem – annak ellenére, hogy én már Pozsonyban születtem, és ott nőttem fel. A klubszeretet valóban generációról generációra száll, a nagymamám is DAC-szurkoló, a nagyapám is az volt. Vagyis a kérdést inkább úgy válaszolnám meg, hogy születésem óta magammal hordozom az emlékeimet. Kiskoromtól az életem része a DAC. Nemcsak édesapám, de édesanyám is dunaszerdahelyi származású volt, így minden nyári szünetet és minden hétvégét itt töltöttem. Gyerekkoromtól az volt a természetes számomra, hogy a család DAC-meccsre megy, focit néz a tévében. Ha a DAC játszott, akkor nyilván DAC-meccset, de úgy általában minden labdarúgó-mérkőzést. Persze, jól emlékszem a régi stadionra is, már akkor bérletesek voltunk. Apuval és a papával jártunk meccsre…
Arról beszélgettünk az apuval, hogy teljesen más látószögből tekintesz a DAC-ra. Nem elfogultan, mégis emocionálisan kötődsz hozzá. Ha úgy adódik, kikéred magadnak a téves bírói ítéleteket, fent a VIP-ben. Ott, ahol ez nem annyira szokványos…
Kika: Már többször volt rá példa, hogy a VIP-ben hátranéztek az emberek, ki az, aki fél órája kiabál. Nemcsak a fociban, általánosságban is elmondhatom magamról, hogy nem szeretem az igazságtalanságot. Amikor valami nem fair.
Ha azt látom a pályán, hogy nem a fair play szabályai szerint mennek a dolgok, akkor én ezt kikérem magamnak. Az sem érdekel, ha a VIP-ben ezt nem szokás, vagy nem illik. Ha tudom, hogy igazam van, akkor képtelen vagyok elrejteni az emócióim.
Pl. amikor nem szolgáltunk rá a sárga lapra, vagy szemmel láthatólag az ellenfélnek kedvez a bíró az ítéleteivel. Példát mondok: a bíró sárga lapot ad Kalmárnak, holott nem érdemelte meg. Ezzel nemcsak Kalmárt bünteti, hanem az egész csapatot. Ahogy az apu is mondta, a DAC nem te vagy, én vagyok, a DAC mi vagyunk. Egy közösség…
Tbilisziben és Athénban is DAC-mezben ültem a hazai szektorban, nem rejtettem véka alá, hogy hová tartozom. Ha a biztonságomért aggódtam volna, inkább érezném magam fenyegetve Pozsonyban, a Téglamezőn a hazaiak között, mint akkor ott Athénban. Nekem természetes volt, hogy ott is a klubomat képviselem, elvégre nem szlovák, vagy magyar mezben voltam, hanem sárga-kékben. Szerintem ennek így kéne működnie, miért lenne szégyenérzetem, vagy miért kellene félnem ez miatt bármitől, bárkitől…
Samuele, az olaszokról úgy tartják, hogy temperamentumos emberek és imádják a focit. De vajon milyenek vagyunk mi, DAC-szurkolók a szemedben?
Samuele: DAC-szurkolónak lenni erős identitást és közösséget jelent. Olyan közösség vagytok, akiket a bilbaói baszkokhoz tudnék hasonlítani. Azt látom, hogy a DAC-szurkolók úgy szeretik a focit, mint mi olaszok. A klubot szeretik, a csapatnak szurkolnak, nem valami vagy valaki ellen harcolnak, hanem a saját csapatuk mellett állnak ki.
A foci Szerdahelyen ugyanolyan családi esemény, mint Olaszországban. Férfiak, nők, gyerekek, az idősebb generáció. Ez nagyon meglepett, mert Szlovákiában sehol máshol nem találkoztam ilyennel focimeccsen. Identitás és temperamentum, ez a DAC-szurkolók ismérve.
Mindenki szurkol, énekel, tapsol. Az elején nem értettem azt a szurkolói koreográfiát, amikor az lelátók egymásnak válaszolgatnak: „Ki a jobb? DAC!” – aztán rájöttem, hogy ez egy tradicionális program. Amióta Szlovákiában élek és dolgozom, megfigyeltem az embereket. A szlovákokat inkább a jégkorong hozza lázba. Aztán megismertem a Kika családját, és meglepett, hogy olyanok, mint a legtöbb olasz család: a foci az életük.
[Bravo! Grazie!] A lelátó után lássuk, mi folyik a pályán. Milyen focit játszik a DAC, megállnánk a helyünket az olasz bajnokságban? Mondjuk a Serie B-ben?
Samuele: A Serie B előkelő helyén szerepelne a DAC, és jó eséllyel fel is kerülne a Serie A-ba. Tetszik az akadémia, tetszik az a filozófia, hogy a klub saját játékosokat nevel ki. A gyerekek kicsi koruktól kezdve a klub kötelékéhez tartoznak, edzenek, felkészülnek a nagy focira. Ez egy komplett rendszert jelent és következetességet… Ami szintén meglepett, hogy pl. Eric Davis – aki panamai – már 7-8 éve a DAC-ban van. Ez azt bizonyítja, hogy jól érzi itt magát. Több olyan játékosa is van a DAC-nak, akik már huzamosabb ideje itt fociznak, nincs szándékukban elmenni, vagyis a klubot a sajátjuknak érzik.
Odahaza Olaszországban a Juventusnak szurkolsz. A DAC ebben a tekintetben képes konkurálni a torinói csapattal, vagy megesett, hogy úgy érezted, a szíved már inkább sárga-kék?
Samuele: Nálunk délen, Calabriában nincs kimondottan nagy csapat, ezért a szokás az, hogy választunk magunknak egy erős és gazdag múlttal rendelkező olasz elitkubot. Van, aki Inter-szurkoló lesz, más az AS Rómát választja, én Juve-drukker lettem. Már az iskolában ment a harc, egymást hecceltük miatta. Azt mondanám, hogy bár Juve-drukker vagyok, Torino nagyon messze van tőlünk, ezért egyben idegen is számomra.
A Juventus egy gazdag klub, ha ma kikap, holnap győzni fog, legközelebb pedig bajnok lesz. A DAC ebben a tekintetben ugyan kisebb egyesület, de mint közösség, annál erősebb. Érzelmileg jobban meg tudja érinteni az embereket.
Ezért, ha a DAC tegyük fel egy csoportba kerülne a Juventusszal a BL-ben, én a DAC-nak szurkolnék… A legelső emlékem a DAC-ról a Craccovia elleni EL-mérkőzés. Meglepett, hogy a városhoz viszonyítva milyen hatalmas a MOL Aréna, és hogy minden mennyire szuperül működik.
Samuele, mennyire ismered a DAC múltját? Tisztában vagy vele, hogy valószínűleg éppen történelmet írunk?
Samuele: Nem ismerem a DAC múltját. Paradox módon, akkor figyeltem fel a DAC-ra, amikor a Kikával még nem is ismertük egymást. Egy pozsonyi olasz barátom említette, hogy utazik Dunaszerdahelyre, mert ott Marco Rossi az edző. Sokszor voltam már a DAC-múzeumban, nézegettem a képeket, az ereklyéket… Tisztában vagyok vele, hogy először lehetne bajnok a DAC. Kiváló játékosai vannak, pl. a Krstović. Szimpatikus Guľa, az edző, nagyszerű szakember. A sikerhez vezető út viszont csak egy dolog, én elsősorban a fejlődést látom. Úgy gondolom, a bajnoki cím megszerzése is csak egy lépés lesz, ahol a DAC nem fog megállni. Nagy sikereket jósolok a klubnak még Európában…
Az utolsó kérdésem Kikához szólna. Aputól értesültem a közelgő nagy napotokról Samuele-lal. Azt is tudom, hogy MOL Arénában lesz a lagzitok, de vajon az aktuális bajnok stadionjában-e?
Kika: Nagyon szép lenne, az lenne a hab a tortára. Amikor a helyszínen gondolkodtunk, az első, ami eszünkbe jutott, az a MOL Aréna volt. Samuele azonnal rábólintott, pedig simán elküldhetett volna az ötlettel a fenébe. Mondhatta volna, hogy nem idevalósi vagyok, nem kötődöm hozzá, nem jelent nekem semmit, de épp ellenkezőleg.
Teljes összhang volt köztünk, nyilván mert már 3-4 éve együtt járunk focira, ismeri a DAC-ot, a szívügye lett. Megegyeztünk, hogy ilyen módon is összekötjük a világunkat, az életünket: mint DAC-szurkolók, a MOL Arénában ünnepeljük meg az esküvőnket.
Laci: A MOL Aréna hétvégenként a mi kis szentélyünk, az esküvő által pedig a családjaink nagy szentélyévé válik. Egy emlékezetes nap lesz, nekem mint szülőnek biztosan. A helyszín nem emel az esemény rangján, de a szurkolói lelkemre balzsamként hat majd. Örömmel tölt el, hogy a szurkolói családunk kötelékébe sikerült egy olyan olasz fiatalembert bevonzani, akinek az életében korábban csak a Juventus létezett. Egy ideje viszont már a DAC ott konkurál a szívében a torinói klubbal. Ez egy hatalmas győzelem, nekem mint szülőnek különösképpen, hiszen így nem csupán a lányomnak adhattam át a szurkolói örökséget, hanem a jövendőbeli vejemnek is. Ilyen módon is sikerült bővítenünk a DAC-szurkolók közösségét. Samuele családja akarva-akaratlanul megismerte már a DAC-ot, Calabriában hétvégenként úgy szól a Nélküled, mint Szerdahelyen…
Nagy megtiszteltetés volt számomra megismerni benneteket. Köszönöm szépen a beszélgetést, grazie! Hajrá, DAC!