MissQ Hónap Nője: Színekbe borulva

A tavasz a természet megújulásának és az élet kezdetének időszaka, amikor a téli álmot követően a virágok kinyílnak, a madarak visszatérnek vándorútjukról. Az évszak szépségei közé tartoznak a friss illatok, az élénk színek, az édes illatok, a meleg napsütés és a kedvesség.


Szerző: Kurucz Klaudia
Fotók: Mikle Bálint

A májusi cseresznyefák szépsége és virágzása hosszú ideje inspirálta a költőket, és persze nem utolsósorban stábunkat is.

Ehhez nem kellett semmi más, mint egy hosszú séta a Csallóköz szívében a virágok közt, egy természetes lánnyal, hosszú aranybarna hajjal, aki nem más, mint Reiter Vanessa.

Bár, hogy teljesen őszinték legyünk olvasóinkkal, na meg persze magunkkal is, volt pár nehezítő körülmény, és nem volt ez olyan nagyon meleg májusi délután, mint ahogy azt reméltük. Az egyre inkább erősödő szél néha-néha belekapott modellünk dús hajába, ami nyilván fotósunk munkáját még kreatívabbá tette.

Ez a forgatás nem csak a természetesség és a májusi hónap szépségét mutatja be. Ugye, sokszor halljuk, hogy jobb adni, mint kapni.

Közben betértünk a dunaszerdahelyi Florency virágüzletbe egy csokor gyönyörű, hófehér rózsáért, melyet az utcán járókelőknek szétosztottunk, hogy mosolyt csaljunk az arcukra.

Ismerjétek meg közlebbről Vanessát!


„Jelenleg a pozsonyi Építészeti Szakközépiskolában tanulok. Kedvenc hónapom a december, mert ekkor születtem, és rám talált a szerelem is. Viszont, ha választanom kellene, a kedvenc évszakom a tavasz, mert a sötét, téli időszak után feléled a természet, színesebbé válik a világ. Örültem a felkérésnek, mert a fotózás világában nagyon otthonosan érzem magam, kiskorom óta szeretek pózolni a kamera előtt – felszabadító érzésnek tartom. Mikor az emberekhez oda kellett mennem az utcán, és odaajándékozni nekik a rózsákat, hezitálás nélkül teljesítettem a feladatot, és még olyan is volt, aki öleléssel köszönte meg. Jó érzés kapni, de még jobb érzés adni, mert láthatom az emberek boldogságát az arcukon.”

Kövessék rovatunkat a közösségi médiában, ahol még több tartalommal érkezünk! Köszönjük a dunaszerdahelyi MissQ-nak a szebbnél szebb ruhákat!

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább