A cikk megjelent a Klikk Out 2023/05. számában.
Ugye veled is megtörtént már, hogy egy másik sofőr figyelmetlensége (agresszív nyomulása) váratlan fékezése miatt kiszakadt belőled a B betűs szó? Vagy hosszasan morogtál magadban valaki miatt, aki egy pillanatra veszélyeztette mindkettőtök életét? Aki a közutakon jár, lépten-nyomon találkozik hasonló helyzettel. Mi történik azonban, ha a pillanatnyi agressziót hagyjuk elhatalmasodni?
A Netflix futószalagon szállítja a jobbnál-jobb sorozatokat, most azonban egy igazi kincset szeretnék közülük kiemelni, amely – bár nem kísérte nagy hírverés – simán maga mögé utasítja az aktuális mezőnyt. A Balhé (angolul: Beef) c. sorozat áprilisban jelent meg a streamingszogáltató kínálatában. Amy Lau (Ali Wong) és Danny Choo (Steven Yeun) egy teljesen hétköznapi, parkolói majdnem-koccanás résztvevői – a hirtelen összefeszülés pedig a további események katalizátorává válik.
A tízrészes sorozatban azt követhetjük végig, ahogy ez a látszólag ártatlan konfliktus átcsap egy vérre menő bosszúhadjáratba, amely végül mindkettőjük életét teljesen tönkreteszi. Itt már nincs feloldás, nincs jóvátételi lehetőség. Ezen a ponton ugyanis már semmi más nem számít, csak hogy még egyet belerúgjunk a másikba, a szakadék alján evickélve.
Lee Sung Jin koreai rendező kiváló érzékkel fogta meg a nem mindennapi témát. Segítségével betekinthetünk a konfliktus szereplőinek életkörülményeibe, megismerhetjük elfojtásaikat, elhibázott döntéseiket, amelyekkel nap mint nap együttélnek. Amy egy elismert, sikeres és gazdag vállalkozó, míg Danny ezermesterként próbál boldogulni, két „hóvége” között. A közúti incidenst követően nyomozni kezdenek egymás után, hogy elégtételt vehessenek. A két főszereplő ugyanis eltérő anyagi és szociális helyzetük ellenére pontosan ugyanannyira nyomorult és boldogtalan.
Az alkotók izgalmas, már-már filozófiai mélységű kérdéseket fejtegetnek: Vajon mi történik, ha szabadjára engedjük a bosszúvágyat? Mi minden történhet, ha a legsötétebb énünk veszi át az uralmat? Lehet, hogy a látszólag társadalomba beilleszkedett, megfelelően öltözködő és viselkedő emberek álcája mögött, tulajdonképpen csak önző szörnyetegek rejlenek?
A feszültséget persze nem lehet végig fenntartani a tíz rész alatt, így valamennyire sorsszerű is, hogy a sorozat közepe táján kissé „leesik” a cselekmény ritmusa – viszont az utolsó részben egy olyan csavarral jövünk vissza, amely miatt érdemes kitartani. A magánéleti rész-drámák történéseit ízléses, kellő mennyiségű fekete humorral lazítják a forgatókönyvírók, amely a sorozat egyik nagy erénye. Ez nem az az alkotás, amin nagyokat fogunk nevetni, mivel a görbetükörben gyakran magát látja a néző, önmaga kiábrándító, reflektorokkal megvilágított valóságában.