Nagy siker Az őrült nők ketrece | Budapesti Szemle

Fotók: Lakatos Péter, Mészáros Csaba, Dudás Ernő

Még 2014 júliusában mutatták be először Budapesten, az Átrium színházban Jerry Herman – Harvey Fierstein, Jean Poiret színdarabja alapján az azóta is nagy sikert arató Az őrült nők ketrece c. musicalt. Maga a film, Az őrült nők ketrece vígjáték volt az első olyan film a mozik műsorán, amelyben a homoszexualitás központi szerepet kapott. A történet egy melegbárban játszódik, ahol nőnek öltözött férfiak adnak elő szórakoztató darabokat. „Az őrült nők ketrece egy olyan hely, ahol mindenki az lehet, aki. Vagy épp az, aki lenni akar. És ha muszáj másnak mutatnod magad, mint aki vagy? Hit, remény, szeretet, munka, család, haza, tegnap, ma, holnap, én, te – és ketten együtt.

Jerry Herman és Harvey Fierstein musicalje Jean Poiret filmen és színházban is világsikert aratott színdarabjából készült, és mind 1983-as bemutatója, mind 2004-es és 2010-es felújítása több Tony-díjat – és számtalan egyéb elismerést – kapott” – olvasható az Átrium weboldalán.

A musicalt két részben tekintheti meg a nagyközönség a Kultúrbrigád és az Átrium előadásában. Mi sem példázza a sikert jobban, mint hogy számos más nagyvárosban előadták a darabot, köztük Pécsett, Szegeden vagy Szombathelyen, rendeztek fotókiállítást a vidéki előadások során készült fényképekből, és többen visszatérő nézői a darabnak. A vastaps, mellyes rendszerint jutalmazzák az előadást nem lankad így a 300. előadás után sem A magyar változatot Alföldi Róbert állította színpadra. „Egyes politikusok szerint ez az előadás veszélyes, mert női ruhába öltözött férfiak szerepelnek benne. Úgyhogy mindenki kapaszkodjon, nyílik a Ketrec!” – olvasható a figyelmeztetés a weboldalon.

Az őrült nők ketrece 2016. március 12-én ünnepelte 100. jubileumi eladását, amit megelőzően a fidelio.hu készített egy rövid riportot az ünnepi alkalom előtti fotókiállításról, valamint a darabról és annak üzenetéről, a szeretetről és az elfogadásról, amely ITT megtekinthető. Stohl András Albint, az egyik transzvesztitát alakítja, a próbák során hosszú napokat töltött magassarkú cipőben, hogy tanulja benne a járást. „Ez érdekes, de ahogy halad előre az idő, és egyre több szerep van a hátam mögött, egyre inkább izgulok a premierek előtt. Ez a darab ráadásul különösen nehéz, mert sok a hibalehetőség. Rövid idő van a gyors átöltözésekre, parókacserékre, és a zenekarral is összhangban kell lennem” – nyilatkozta a művész az előadás első éveiben a magyarországi Bors magazinnak.

A színház 15 éves korhatár felett ajánlja a művet, időtartama 195 perc. Az idei évadra már elkeltek a színház jegyei, de a nyár folyamán lehetőség lesz két másik alkalommal megtekinteni, mégpedig Veresegyházán, a Mézesvölgyi Nyár keretében, augusztus 23-án, vasárnap és augusztus 24-én hétfőn, mindkét nap este 8 óra 30 perces kezdéssel.

A darab közreműködői:


Georges, mulatótulajdonos: Hevér Gábor
Albin: Stohl András
Jean-Michel: Kovács Máté
Jacob: Fehér Tibor, Józan László
Aristide Bouteille: Friedenthal Zoltán, Marton Róbert, Mihályfi Balázs
Jacqueline: Bánfalvi Eszter, Tornyi Ildikó, Parti Nóra
Marie: Söptei Andrea, Csarnóy Zsuzsanna
Anne: Fodor Boglárka, Hartai Petra
Francis : Ivanics Tamás, Katona Péter Dániel
Chouchou: Horányi András
Madárkák: Benkő Dávid, Dobos Richárd, Drahota Albert, Horváth Zoltán, Hunyadi Balázs, Jenei Márton, Cs. Kercsó Attila, Lakatos Zsolt, Mocsár Patrik, Száraz Dávid, Szeifert Máté, Szelle Marcell

Zenekar / klarinét, szaxofon: Ablonczy Keve, Bartek Zsolt
Zenekar / trombita: Gaál Zoltán, Magyar Ferenc
Zenekar / basszusgitár: Pál Gábor, Studniczky László ‘Zsatyi’
Zenekar / dob: Nagy Zsolt, Papp Dániel
Zenekar / zongora: Csengery Dániel, Grósz Zsuzsanna
Kórus: Balázs Edgár, Cserményi Zsombor, Eredics Béla, Korbász Viktor, Kristofori Ferenc, Kristóf István, Szarka Tamás, Széplaki Márk, Tompa István, Tóth-Székely Zoltán

Magyar szöveg: Ugrai István
Koreográfus: Gergye Krisztián
Díszlettervező: Menczel Róbert
Jelmeztervező: Tihanyi Ildi
Maszk: Vég Attila
Zenei vezető: Csengery Dániel
Korrepetitor: Grósz Zsuzsanna
Grafika: Lakatos Péter
Fény: Jakab László
Koreográfus-asszisztens: Lakatos Zsolt
Műszaki konzultáns: Ditzmann Tamás
Sound design: Szabó Szilveszter
Hang: Remete Marcell
Fővilágosító: Czibor Attila
Produkciós asszisztens: Bali V. Gergő
Súgó: Zsolnay Andrea
Produkciós menedzser: Studniczky László ‘Zsatyi’
Műszaki vezető: Czibor Attila
Segédrendező: Nyulassy Attila
Producer: Zsedényi Balázs
Produkciós vezető, dramaturg: Ugrai István
Rendező: Alföldi Róbert

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább