Egyetem, ahol egy művészlélek is megtalálja a helyét | Bia bekérdez

Az ankét megjelent a Klikk Out 2023/08. számában.
Fotók: Gútai Tamara, ill. archívum

Vannak olyan szakok, ahol a diákok szabadjára engedhetik a kreativitásukat, és valóban szárnyalhatnak az alkotásban. Az egyetemi szakszemle következő részében Cséfalvay Karolina mutatja be a pozsonyi média szakot, Csillag Virág pedig a művészetpedagógiáról mesél majd.

Mit tanulsz pontosan? Milyen tárgyakkal ismerkedtél meg? Olyan a szakod, amilyennek elképzelted?

Cs. K.: Pozsonyban a Páneurópai Főiskolán, tömegmédia szakon dizájnt, fényképészetet, videózást, illetve marketinget is tanulok. Van grafika órám, ahol a különböző betűk grafikai felhasználásáról tanulunk. Itt az ember megismerkedik a dizájn alapjaival. Vannak videókészítésről szóló tantárgyaim is, ahol megtanuljuk, hogyan kell kezelni a kamerát, mik az alapjai a film-, illetve a reklámvilágnak. Hogyan kell felkészülni egy adott felvételhez, megismerkedtünk a különböző stúdiós felszerelések, mint például a lámpák, mikrofonok használatával. Fényképészeten a digitális képek készítéséről, illetve azok számítógépes feldolgozásáról tanulunk. Volt szerencsém kipróbálni a rádiózást is, mivel az egyik tantárgyunk pont arról szólt, hogyan is kell egy jó hanganyagot elkészíteni a téma kitalálásától egészen a kész hanganyagig. A szak összességében olyan, amilyennek elképzeltem, csak sajnos a COVID-19 miatt sok gyakorlati óra nem úgy valósult meg, ahogyan kellett volna, így kevesebb tapasztalatot tudtunk összegyűjteni.

Cs. V.: A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem pedagógiai karán művészetpedagógiát, művészeti nevelést tanulok.

Bátran mondhatom, ez egy olyan szak, amilyet elképzeltem, én teljesen megtaláltam a helyem.

Ezen a szakon voltak pedagógiával kapcsolatos tantárgyaim, amelyek magára a tanításra készítenek fel, valamint pszichológia, és még biológia is. Nagyon sok érdekes órán vettem részt, mint például a rajzolás, festés, művészettörténet, digitális médiumok, modellezés, digitális festészet, grafika, fotózás, videózás, rajz – és festészeti tanfolyam a természetben, a tipográfia alapjai, felületi struktúra a textiltervezésben, festési technikák, könyvtervezés. Számomra a legérdekesebbek közé tartozik a rajz és a festészeti tanfolyam a természetben. Ezt inkább tanulmányi kirándulásnak mondanám, egy hetet töltöttünk Selmecbányán, minden nap kijártunk a városba festeni, rajzolni. Nagyon tetszett, hogy magunk szerint oszthattuk be a napunkat, este pedig konzultáltunk a tanárokkal. Megmutattuk nekik alkotásainkat ők pedig tanácsokat adtak. Este pedig jöhetett a szórakozás. 🙂

Melyek a legérdekesebb dolgok, amiket eddig a suliban tanultál?

Cs. K.: Megtanultam dolgozni grafikai, illetve filmek vágására szolgáló programokban. Voltak előadásaim olyan személyekkel, akik a tévében dolgoznak és megosztották velünk a személyes tapasztalataikat, illetve a kulisszatitkokat egyes műsorok készítéséről. Számomra a videókészítésről szóló tantárgyak a legérdekesebbek, ahol megtanultam, hogyan is kell egy kis portréfilmet elkészíteni az alapoktól egészen a vágásig, vagy egy rövid reklámvideót.

Cs. V.: Az egyik legérdekesebb számomra az volt, mikor kis dobozokból fényképezőgépet készítettünk. Az egész dobozt bevontuk fekete papírral, vágtunk rá egy kis négyzetet, amire ráhelyeztünk egy konzervdobozból kivágott négyzetkét, és ezt átszúrtuk tűvel. Pinhole camerának is nevezik.

Ebbe a dobozba fotópapírt helyeztünk és a kis lyukon átszűrődő fény a papírra vetült. A papírt egy sötét kamrában vörös fénynél kémiai folyadékokba mártottuk és a fehér fotópapírokon elkezdtek képek megjelenni. Nekem ez kész varázslat volt. A másik érdekesség az volt, amikor barokk festmények másolatait készítettük el, ugyanolyan eljárással, mint ahogy a 17. – 18. századi barokk festők is csinálták. Magunknak kellett felfeszíteni és lekenni a vásznat, valamint olajfestékkel festeni. Nagyon hosszadalmas és kicsit nehéz folyamat volt, de a végeredmény szép lett és emellett sok tapasztalatot is szereztem.

Kinek ajánlod ezt a szakot és kinek nem ajánlod ezt a szakot?

Cs.K.: Ezt a szakot leginkább olyan embereknek ajánlanám, akiket érdekel a média világa, de nincs még belőle nagy tapasztalatuk, mivel itt mindent szinte az alapoktól tanul az ember, ami nekem sokat segített, mivel előtte gimnáziumot végeztem.

Lehet olyan valakinek az első évek unalmasabban telnek, akik már dolgoztak egyes programokban, vagy nagyobb tapasztalataik vannak videó készítés terén.

Cs.V.: Minden művészetet kedvelő személynek szívből ajánlom, akitől nem áll távol a kreativitás, a festészet és a rajzolás sem.

Sok praktikus óránk van, de sok időt és energiát kellett fektetnem a tanulásba is. A szak, amin tanulok, szlovák nyelvű. Ez most megijesztheti esetleg azokat, akik nem tudnak jól szlovákul, de elárulom, hogy én is úgy kezdtem a tanulmányaimat, hogy nem igazán ment a nyelv. Jómagam magyar tanítási nyelvű alap- és középiskolába jártam, képzelhetitek, mennyire tudtam szlovákul… Azt kell mondjam, hogy a három év alatt egész szépen elsajátítottam a nyelvet. Akit érdekel ez a szak, de fél, annak azt tudom ajánlani, hogy vágjon bele! Én rengeteg fantasztikus emléket szereztem, nagyon sok tapasztalatot és új barátot. Örülök, hogy a választásom végül erre a szakra esett.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább