Sokat gondolkodtam már azon, milyen is az igazi társ. Hogyan viselkedik bizonyos helyzetekben, hogyan áll a másikhoz. Mi az, ami még belefér, mi az, ami nem. Azt hiszem, mostanra alakult ki bennem az én verzióm – mert ugye az egyértelmű, hogy mindenki más, így másra is vágyik.
A legfontosabbnak a kölcsönös tiszteletet tartom. A társak tisztelik egymást, mint embert, mint nőt és férfit. Tisztelettel bánnak a másikkal, tisztelettel szólnak egymáshoz.
Sosem feledkeznek meg arról, hogy mennyire szeretik a másikat. Legyen szó beszélgetésről vagy éppen egy vitáról: észben tartják, kivel is állnak szemben.
A társak mindig éreztetik a másik fontosságát. Egyikük sem akar uralkodni a másik felett. Egyenrangúként kezelik egymást.
A társak kommunikálnak. Sokat. Nem zárják ki párjukat a döntéshozatalból. Mindent megbeszélnek, semmit nem söpörnek a szőnyeg alá. A problémát is elmondják, a nemtetszésüket is kifejtik – mindezt a megfelelő módon. Nem szemrehányásokkal, nem duzzogva vagy felháborodva, hanem értelmes, érett felnőtt emberként közlik a fennálló gondot.
A társak minden körülmény közt őszinték egymáshoz. Nincs füllentés, nincs kegyes hazugság és nincs titkolózás.
Bíznak egymásban és okot sem adnak arra, hogy ez ne így legyen. Bizalommal fordulnak a másikhoz. Gondolataikat, érzéseiket rá merik bízni a párjukra.
A társak egymás barátai is. A legjobb barátok. Együtt nevetnek, tudnak együtt szórakozni, kikapcsolódni.
Egy igaz társ támaszt nyújt. Elkap, ha elesel, és segít felállni a legmélyebb gödörből is. Nem hagy magadra a nehéz időkben.
Nem csak akkor kellesz neki, amikor minden szép. Nem csupán akkor szeret, amikor vidám és mosolygós vagy. A fájdalmaddal együtt is kellesz neki, letörli a könnyeket az arcodról.
Ha hibázol, nem tör pálcát a fejed felett. Meghallgat, megért és segít megtalálni a megoldást. A tévedéseidet nem hánytorgatja fel. Tisztában van velük, de nem dörgöli az orrod alá.
Az igazi társ úgy szeret, ahogy vagy. Nem akar megváltoztatni. Veled együtt csiszolódik és fejlődik…