Az egyetemi szakszemle bemutatja a rendőrakadémiát és a jogi kart | Bia bekérdez

Az ankét megjelent a Klikk Out 2023/09. számában.

Pályaválasztáskor nehéz elvonatkoztatni a filmekben látott menő szakmáktól, hisz olyan könnyű elveszni az idillikus jelenetekben. Nincs az az ember, akit ne varázsolna el a menő rendőrös egyenruha, na meg az, ahogy futkároznak a fegyverükkel, majd ráugranak a bűnözők hátára, megbilincselik őket, és szexin elmondják: „Jogában áll hallgatni. Bármi, amit mond, felhasználható ön ellen a bíróságon.” A következő jelenetben meg már egy öltönyös ügyvéd vonul a bíróságra az aktatáskát lóbálva, miközben tiltakozást kiabál… Persze léteznek ezek a szakmák, csak a valóságban picit máshogy néznek ki.

Két hölgy mesél arról, hogy mi is történik a jogi karon, illetve a rendőrakadémián. Marsal Gréta joghallgató, Nagy Vivien pedig a rendőrakadémia diákja.  

Milyen egyetemi szakot tanulsz?

M. G.: Tanulmányaimat a gimnázium elvégzése után a pozsonyi Comenius Egyetem Jogi Karán folytattam, ahol az idén sikeresen befejeztem a 4. évfolyamot. Egyetemi éveim során számos érdekes tantárggyal ismerkedtem meg, mint például az alkotmányjoggal vagy a nemzetközi joggal, de akadt pár olyan is, amik nem álltak közel a szívemhez. A büntetőjogon kívül talán a legjobban a környezetvédelemmel kapcsolatos tantárgyak keltették fel a figyelmemet, amivel az iskolás éveim után is örömmel foglalkoznék. Tapasztalatom szerint sokan esnek abba a hibába, hogy a joggal kapcsolatos munkákat teljesen úgy képzelik el, mint ahogy az az amerikai filmekben/sorozatokban van bemutatva. A valóságban viszont a mi jogrendszerünk teljesen másképp működik, mint az ott látottak, így hát a tanulmányi programunk is különbözik. Én hiányolom a gyakorlati feladatokat, mert akármennyire igyekeznek ezeknek az órákon való egyre gyakoribb alkalmazásával, a főiskolás éveink során továbbra is főleg az elméletet „magoljuk be”, és aki esetleg nem talál munkahelyet például egy ügyvédi irodában, az nagy eséllyel nem is találkozik mással, csak száraz szöveggel.

N. V.: A Pozsonyi Rendőrakadémia (Akadémia Policajného zboru) tanhallgatója vagyok. Idén kezdem a negyedik évfolyamot, viszont azt nem Pozsonyban, hanem Tallinnban (Észtország). Legfőképp a szlovák jogrenddel ismerkedtem meg különböző területeken. Néha ugyan nehéz lépést tartani, illetve megfelelőképpen értelmezni egyes paragrafusokat, viszont tudtam, mi vár rám, így mondhatni az elképzelésemnek megfelelően igyekszik akadémiánk tudást továbbítani felénk.

Bia bekérdez

Ki tudnál emelni néhány érdekes dolgot, amit a suliban tanultál?

M. G.: Nehéz megemlíteni konkrét információt, hisz egy diák az évek során sok újdonsággal ismerkedik meg az iskolapadban. Először is, hogy nem is olyan egyszerű megtalálni a Jogtörténeti tanszéket (ezerszer könnyebb lenne, ha nem is létezne, haha). Idén az egyik tanítási órán hangzott el a következő költői kérdés: vajon melyik ország (szerződő fél) sérti meg a leggyakrabban az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. cikkét, vagyis a tisztességes tárgyaláshoz való jogot? Tehát a jövőbeli jogászoknak van min javítaniuk…

N. V.: Alapjáraton hasznos infókkal gazdagodunk, nem tudnék kiemelni semmi konkrétat. Talán egy mondat, ami érdekes lehet: „Nullum crimen sine lege, nulla poena sine lege.” („Nincs bűncselekmény törvény nélkül, nincs büntetés törvény nélkül.”) Ez a kifejezés azt a jogelvet jelenti, hogy az elkövetőre csak olyan büntetés szabható ki, amelyet a bűncselekmény elkövetése előtt a törvény lehetővé tesz, vagyis szerepel a Büntető Törvénykönyvben. Ez talán valakinek egyértelmű lehet, de fontos, hogy mindig szem előtt tartsuk ezt a kifejezést.

Bia bekérdez

Kinek ajánlod ezt a szakot?

M. G.: A jogi egyetemet mindenképp olyan embernek ajánlom, aki bírja a gyűrődést. Számtalanszor találkoztam olyan diákkal, akit elvarázsoltak a filmekben látottak, hogy milyen jó is lenne gazdag ügyvédként, bíróként vagy akár ügyészként élni az életet, viszont bármennyire is szeretnénk, nem minden működik úgy, mint ahogy azt elképzeljük. Mivel a főiskola utáni praxis során több esetben is a kliens jövője foroghat kockán, muszáj megfelelő figyelmet fordítani az adott ügyre és alapos munkát végezni. A lehető legkedvezőbb megoldáshoz fontos a szorgalom, illetve a logika, hogy össze tudjuk kötni a különböző forrásból szerzett információkat.

N. V.: Aki szeret tanulni, aki magabiztos, önálló döntéshozó és nem utolsósorban kiegyensúlyozott személyiség.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább