A cikk megjelent a Klikk Out 2023/11. számában.
Novemberben a nép egyik fele azon vitázik, hogy halloweent ünneplünk vagy mindenszenteket, a másik fele pedig a soha nem haladó, ellenben minden korban folyamatosan hanyatló fiatalságot szidva gyönyörködik a szoci parádés tanításain és körülményein.
Ma már a megélhetés lehetőségeit keresik azok is, akik a rendszerváltás utáni (első?) sötét korszakot, a mečiarizmust követően születtek, a tátrai tigris által kikapart körülmények közé. A Z generáció kezd fejben is felnőtté és anyagilag függetlenné válni, ergo szembesülni az élettel, amit részben legalábbis a politikai hatalom kínál.
Mindeközben az elmúlt évtizedben másodszor, 2014 után 2022-ben 50% alá csökkent azok aránya a lakosság körében, akik pozitívan tekintenek az 1989-es bársonyos forradalomra – nini, a második olyan évben ebből az időszakból, amikor az oroszoknak éppen megszállhatnékjuk volt.
Közben olyan súlyosra hízott a félrevezetés (dezinformáció) kultúrája és szilárdultak meg a csatornái, hogy azt már komolyabban kéne venni, mint egy szívrohamot.
Pedig én olyan országban szeretnék élni, ahol az ember minden további nélkül lehet csacsi. Ahol nem hiszi magát mindenki mindenben pengének, és nem fogja holnaptól önhitt vallásalapítóként azt masszírozni a másikba, hogy a zebra márpedig kockás.
Olyan országban szeretnék élni, ahol a pap, aki szétrugdalja a gyerekek által faragott halloweeni tököket, nem lesz a hanyatló Nyugat tökeit ropogtató hős, és ahol nem kell bizonygatni álszent tömegeknek, hogy ha én egyik nap tököt faragok vagy halloween-partyba megyek, attól másnap még gyertyát is gyújtok a szeretteim sírján.
Olyan országban is szeretnék élni, ahol nem lesz stigma a szivárvány, és nem kell izzadságszagúan magyarázkodni, ha a gyerek krétával felrajzolja a járdára. Ahol mások vesztesége, az áldozat együttérzést vált ki, és nem kárörömöt, azt, hogy „ők akarták” meg „minek ment oda”.
Olyan országban, ahol egy választás nem párbaj, nemcsak egy maradhat és legfeljebb térfelet választunk, nem akasztófát az ellenfélnek.
Olyan országban, ahol egy jobbkéz egy balkézzel is kezet tud fogni, miután rájött, hogy minden testen van mindkettőből.
Olyan országban, ahol a szabadság nem magától értetődőbb, mint a napi egy kaki, és hogy ez még nem jelenti, hogy naponta bárkire rákakilhatunk.
Itt van a november, a bársonyos forradalomhoz semmi közöm (6 éves voltam), de úgy tudok rá emlékezni, mint arra a fordulatra, aminek azt köszönhetem, hogy ma akár egy kicsit csacsi is lehetek, abból még baj nem lesz.
Nem megyek én innen sehova, csak szólok!