MissQ Hónap Nője: Őszi gardróbfrissítés

„Amit viselsz, azzal prezentálod magad a világ felé, főleg manapság, amikor az emberi kapcsolatok olyan gyorsak. A divat egy instant nyelv.” – Miuccia Prada

Ahogy az idézet is állítja, rohanó világban élünk, és az emberi kapcsolatok már-már elenyésznek. Azonban van egy dolog, amit mind észreveszünk egymáson. Ezért is döntöttünk úgy, hogy novemberi számunk főszerepét éppen a divat foglalja majd el. Választottjaink nagy hangsúlyt fektetnek az öltözködésükre a mindennapi életben, ezért is kerestük fel őket.


Fotó: Mikle Bálint
Szerző: Katona Chiara

Esős keddi nap volt, amikor Marczell Tamara és Kázmér Szilvia átnézték a jelenlegi őszi ruhatárukat, és bizony arra a megállapításra jutottak, el kéne némi vérfrissítés.

Elkísérve a lányokat, utunk a MissQ-ba vezetett, ahol bizony találtak igazán különleges ruhadarabokat is. Ha már ott voltunk a közelben, benéztünk a Bella fehérneműboltba is. Hiszen melyik nő nem szereti a szép alsóneműt?

Pár varázslatos perc és nehéz döntéshozatal után, összeszedték legújabb szerzeményeiket és elmentünk fotózásunk helyszínére, az Image fotóstúdióba.

Hogy bővebben mesélhessünk nektek november két legdivatosabb hölgyeményéről, feltettünk nekik néhány kérdést.

Ezek során megtudtuk, hogy

Tami pszichológia előkészítőre jár Budapesten, mellette pedig franciául tanul. Sziszi éppen az utolsó évét fejezi be a Comenius Egyetem pedagógia szakán, szabadidejében pedig gyerekeket tanít.

Mindketten nagyon céltudatosak, mindemellett csupaszív lányok, akik a családjuk és barátaik társaságában érzik a legjobban magukat. Interjúnk során kifaggattuk őket öltözködési szokásaikról is. Leginkább nyáron és tavasszal szeretnek divatozni, úgy érzik, akkor tudják a legjobban kifejezni magukat az öltözködésükkel.

Elmondásuk szerint a fotózáson viselt darabok egy kicsit kimozdították őket a komfortzónájukból, természetesen jó értelemben.

Tami ráébredt, hogy egy-két új szín, fazon hozna egy kis változást a ruhatárában. Sziszi pedig a mindennapi elegáns, nőies személyiségét elcserélhette egy sportosabb, lazább változatra.

Jó érzés látni, hogy forgatásaink során választottjaink nemcsak jól érzik magukat, de néhány nem várt, új dolgot is megtanulnak önmagukról. Találkozunk decemberben!

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább