Poór Tibor: Azt hiszem, teljesen korrekt, hogy ebből a csoportból ez a két csapat (Szlovákia, Lengyelország) távozik az Eb-ről. Dúbravka. Gyakorlatilag az első gólig, a szlovákok taktikája miatt nem volt pihenőfázisa. Betolta magának alaposan, az igaz, de az edző és a játékostársai, gyakorlatilag ráhagytak mindent az első harminc percben, és ha nincs ez a gól, lett volna más találat, ami végérvényesen megtöri a csapatot. Az Eb előtt és közben is hallgattam a sport.sk podcast-sorozatát, ahol kérdezve Hašan újságírót Pančík kollégája sokszor azt szűrte le a meglátásaiból, hogy negatív, miközben ezekkel a tényekkel tisztában volt az egész focivilág, miután szembesültek a szlovák produkcióval az Eb-n. Nem véletlenül nevezte ki a The Guardian a szlovák válogatottat a legnegatívabb jelzőkkel az Eb összes résztvevője közül, és ezt tette még a spanyol meccs előtt. Beteg ez a szlovák klubfoci és beteg ez a válogatott közeg is, miközben lassan kiöregedik egy jó generáció. Ezért a káoszért hibáztatni az edzőt? Ezt a szakmailag asszisztens típusú emberkét a továbbjutási mámorban nevezte ki Kováčik, ami óriási tévedés volt, nem az első és valószínűleg nem is az utolsó ennél az úrnál. A játékosok nem kaptak semmilyen használható kottát az Eb-re – a szlovák válogatott meccsei után csak egy dolog volt biztos – hogy ki kell mosni a mezeket. Aláírom a Guardian véleményét – szégyen…
Szigeti Attila: Komolyan gondolkodtam, hogy ezt az értékelésemet már az 56. percben megírom. Gondolom most volt, aki azt mondta, hogy már meccs előtt meg lehetett volna. Igaz. Ez a mérkőzés – az egyáltalán nem egy erős játékerőt képviselő spanyol válogatott ellen – minden negatívumát megmutatta a szlovák focinak. Edzőstől, „SFZ”-tül és sajnos már Hamšíkostól. Szinte taktikai csőd volt, amit a szlovákok 90 perc alatt meg akartak valósítani. Lassú fizikailag és pszichikailag egyaránt. Sajnálom, hogy olyan nagyságoknak, mint Hamšík ilyen megalázó vereséggel kell búcsúzni a nemzeti meztől, viszont a gól utáni gesztikulációk a játékosok részéről mindent elárult.
A weboldal megfelelő működése és a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket és hasonló technológiákat használunk. Hozzájárulásod esetén ezek segítségével olyan adatokat kezelhetünk, mint a böngészési szokásaid vagy az eszközöd egyedi azonosítói. A hozzájárulás megtagadása vagy későbbi visszavonása bizonyos funkciók működését befolyásolhatja. Te döntheted el, mely sütik használatához járulsz hozzá. Beállításaidat később bármikor módosíthatod.
Szükséges sütik
Always active
Ezek a sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez, az általad kért szolgáltatások biztosításához, illetve az elektronikus kommunikáció lebonyolításához. Használatukhoz nincs szükség külön hozzájárulásra.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikai sütik
Ezek a sütik segítenek megérteni, hogyan használják a látogatók weboldalunkat. Az összegyűjtött adatok alapján elemezhetjük a látogatottságot, a felhasználói szokásokat, és javíthatjuk az oldal működését és tartalmát. Az ilyen sütiket csak a hozzájárulásod alapján használjuk.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Marketing sütik
Ezek a sütik lehetővé teszik a látogatók böngészési szokásainak követését, érdeklődési profilok kialakítását, valamint személyre szabott hirdetések megjelenítését. Harmadik fél szolgáltatók, például közösségi és hirdetési platformok is használhatják őket. Alkalmazásukhoz a hozzájárulásod szükséges.