Ki hogyan készül az ünnepekre, milyen hagyományokat tartanak karácsonykor és hogyan köszöntik az újévet? Marsal Krisztinát és Domonkos Pált kérdeztük ankétunkban.
MARSAL KRISZTINA (igazgatóhelyettes, tanár)
Az adventi időszak nálunk valóban a ráhangolódás időszaka. Az első gyertyagyújtást megelőzi otthonunk ünnepi ruhába öltöztetése: kikerülnek a karácsonyi díszek, gyertyák, mécsesek, az elengedhetetlen adventi koszorú, felgyúlnak a kinti fények. Fontos, hogy minden a napján történjen.
Az adventi koszorú gyertyáit a család tagjai mindig azonos sorrend szerint gyújtják meg. A vásárlást, felnőtt családtagok révén, ügyesen megoldjuk, a „szükséges“ mellett mindig akad meglepetés is a fa alatt. Nem vagyunk csallóköziek, a Garam és Ipoly mente szokásait hoztuk magunkkal, szokásainkhoz erősen ragaszkodunk.
A karácsonyfát hozzánk mindig 24-e reggelére (most már délelőttjére) hozza a „Jézuska“. Az ünnepi ebéd szerény, elkészül a lencseleves, a diós és mákos didelle (mi már csak így hívjuk ezt a finom tésztafélét). Ezt édesanyám készíti, aki szinte mindig velünk karácsonyozik. A délután már nyugodtabb, az apró figyelmességekre terelődik a hangsúly. Az ünnepi vacsora 6 órakor kezdődik. Mindig egy tányérral több kerül az asztalra, szivesen látjuk a „szállást kérő vendégeket“ .
Ahogy azt a nagyszüleinktől tanultam, elsőként az almát osztjuk annyifelé, ahányan az asztalnál ülünk, ez a család összetartozását szimbolizálja. Ezután jósolunk: a tálban lévő diókból választ mindenki, megtörjük. Ha egészséges, egész évben egészségesek leszünk, ha rossz, akkor a náthára szoktuk fogni… Hogy az ártó szellemeket, rosszat elűzzünk a családtól, következik a mézes ostya fokhagymával, ezt együtt fogyasztjuk.
Miután mindenféle rituálén túlvagyunk, jön újra a lencseleves (ami melegítve is jó????) és (most jön a szokások felrúgása) a rácponty. Minden maradékot összegyűjtünk. Baromfit nem nevelünk itt a városban, így ezt magunkkal visszük karácsony másnapján a nagyszülőkhöz, ott szórjuk a tyúkok elé, hogy jól tojjanak.
Vacsora után énekelünk, katolikusok lévén hagyományosan a Mennyből az angyal hangzik el, és csak ezután történik az ajándékozás. A szentestét az éjféli mise zárja…, na meg a sóhajom, megint szép karácsonyunk van. ????
Villámkérdés: Linzer, bejgli vagy mézeskalács?
Bejgi? Mézeskalács? Linzer? Marlenka!!! ????
DOMONKOS PÁL (Authentica Kultúra Határok Nélkül műsoriroda vezetője, képviselő):
Család, nyugalom, evés, ivás! A szentestét a szülői házban, tradicionális ételekkel és finom borok társaságában töltjük. Ebédre lencselevest eszünk, hogy legyen kis pénz, vacsorára „öreg babot”, hogy legyen nagy pénz. Aznap az ünnepet éjféli misével zárjuk.
Másnap a feleségem szüleinél jön össze a család, jókat eszünk, iszunk, társasozunk, beszélgetünk. Az ajándékozás körül nem csinálunk nagy felhajtást, inkább kihasználjuk, hogy a családunkkal lehetünk. Nem vagyok híve a nagy szilveszterezéseknek, erőltetett dolognak érzem, hogy akarva-akaratlan bulizni kell… Fun fact!
Idén viszont úgy alakult, hogy szilveszteri bált szervezünk Komáromban, a Tiszti pavilonban. Mi ott várjuk majd az újévet, ami reméljük békét és nyugalmat hoz. A tűzijátékot azonnal betiltatnám, szeretem a kutyákat.
Villámkérdés: Linzer, bejgli vagy mézeskalács?
Bejgli és csakis mákos! Egész decemberben elélnék vele, persze hideg tejjel…!



